Megszavazzák

Végtelenül szomorú nap ez, amikor megszavazzák Áder János második kinevezését. Elsősorban azért, mert eljutottunk oda, hogy ma az államfő választása az ország közönsége számára – de tán még parlamentereinknek is - szinte érdektelen, amolyan tizenkettő egy tucat „gombnyomogatási” aktus.

Nem hogy tétje, de szinte hírértéke sincsen az előre lefuttatott eseménynek, holott nem volt ez mindig így. Emlékezzünk csak Sólyom László esetére, amikor aljasul trükközve, „vakondokokat” keresve hekkelték meg a titkos szavazást épp a fideszesek, épp Áder János vezetésével.

Szomorú az is, hogy nehéz felidéznünk akár egyetlen apró, életteli momentumot (bocsánat a most nem helyénvaló szóért!) az elnök első ciklusából, ami egy kicsit is érdekelte volna a közvéleményt. Talán csak annyit, hogy apró botrányként kirúgta maga mellől a TEK-et – bizalomvesztés miatt -, és visszakérte a rendőröket testőrségnek. Államfői teljesítménynek ez azért elég karcsú.

Amikor valaki bebeszélte Ádernek, hogy ENSZ főtitkár is lehetne belőle, ráfordult kicsit a zöld témára, de csak a tőle megszokott bágyadt, fakó unalommal és inkompetenciával. (Talán picit több horgászfotót tett közzé róla az MTI akkoriban.) A nemzet egységét, a pártok fölöttiség éthoszát pedig hagyjuk is.

Göncz Árpád népszerűségét senkinek sem sikerült megközelítenie. Mádl Ferenc nem volt karizmatikus, de személyét mégiscsak egy tudós életút hitelesítette. A botrányos-szánalmas analfabéta, Schmitt Pál pedig fekete folt marad a Sándor-palota homlokzatán, mindörökké.

A mostani államfőválasztás nem is Áderről szól. Ellenben a vitathatatlanul alkalmas Majtényi Lászlóról igen! A volt ombudsman, a demokratikus ellenzék jelöltje, na ő nagyon zavaró tényező a képletben. A legbosszantóbb a kormányoldal számára, hogy nem tudták „megkaraktergyilkolni”, mert nem volt mivel. Pedig kétségem sincs, hogy próbálkoztak nagyon. Maradt a könyökön kijövő sorosozás.

Áder elnökségét teszem rá, hogy a választáskor is leügynöközik és ráaggatják a létező összes bolsevik sztereotípiájukat, frusztráltságukat, bizonytalanságukat, félelmüket.

Ennek ellenére ezüstje szebben csillog majd, mint a trupp aranya.

Szerző

Morcsányi Géza - „Akkor legyen béna a karod"

Publikálás dátuma
2017.03.13. 06:45
„Olyan vagyok a vásznon, amilyen szoktam lenni” – mondja Morcsányi Géza a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáról
Morcsányi Géza az új magyar filmsztár – adta hírül egy internetes portál azután, hogy Arany Medvét kapott Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje, melyben az ismert könyvszakember és színházi dramaturg a főszerepet játszotta Borbély Alexandra mellett. A Magvető Kiadó volt igazgatója élete nagy élményének mondja a filmezést, de továbbra is a színházat és a kiadót tekinti munkája színhelyének.

- Mit szól, hogy filmsztárrá lépett elő?

- Semmit. Nem is gondolnám, hogy az lennék. Ennek a címkének amúgy sincs jelentősége. Az volt a fontos számomra, hogy mit szól a közönség a filmhez. Vajon nem kell-e számot vetnem azzal, hogy az én amatőrizmusom miatt nem lesz sikere, ez volt a kérdés. Az első találkozásom a közönséggel Berlinben ezt a kételyt a háttérbe szorította.

- A fesztiválon lelkes ovációval fogadták a nézők a filmet. Ez elsöpörte az aggodalmát?

- Utána abban reménykedtem, hogy ugyanolyan sikere lesz a filmnek itthon is. Azért drukkoltam, hogy ez a nagyon értékes és fontos alkotás minél több emberhez eljusson, minél több néző lelkét és agyát mozgassa meg. Nem akarom elkiabálni, de a filmesek számára oly fontos első hétvége sikerét tekintve minden ok megvan rá, hogy derűsen nézzek az elkövetkező hetek elé.

- Az első adatok szerint az első napokban ötezer jegyet vettek meg a Testről és lélekről előadásaira, ez ok az örömre. Mit tapasztalt az ország nagyvárosaiban rendezett bemutató-körúton?

- Pécsen vettem részt Enyedi Ildikóval és Muhi András producerrel egy közönségtalálkozón. Egy kis művész moziban volt a vetítés, és ugyanaz a szívhez szóló és nagyon meghitt siker fogadta a filmet, mint Berlinben, a világpremiert követő estén, egy kis művész moziban, a német nézők körében. Egy barátnőm mesélte, aki épp akkor látta a pesti Puskinban, hogy ott is tapssal fogadta a nézősereg a filmet. Ez nagyon fontos és kedvező jel.

- Lapunknak adott interjújában Enyedi Ildikó azt mondta, a karizmája miatt választotta Endre szerepére, s ön megtalálta magában Endrét, a különös szerelmesfilm férfihősét. Ezután hiába kérdezte egy-egy dialógról, nem volt hajlandó Endréből visszalépni dramaturggá.

- Ha sor került is ilyenre, önkéntelenül hárítottam magamtól, hogy dramaturgként szerepeljek ebben a felállásban. Nekem éppen az jelentett örömforrást, hogy szereplőként önfeledten létezhetek. Az egészen más szint, ahol az ember azt figyeli, vajon egy mondat jó lejtésű-e, jól lehet-e mondani, passzol-e a szereplő jelleméhez. Ildikó egy pont után megérezte bennem ezt az önfeledtséget. Még az is lehet, hogy ő sugallta. Rendezőként olyan ideálisan működött, hogy már hajlamos vagyok arra is gondolni, hogy az ő mesterterve szerint zajlott az is, ami kint a büfében történt. Az a sugallat, ahogy ő elgondolta és jónak látta a dolgok menetét, nem csak Borbély Alexandrára és rám, mint a történet főszereplőire vonatkozott, hanem minden egyes szereplőre. És nagyon jól hatott mindenkire.

- Sok néma, szavak nélküli jelenete van. Magába forduló, tűnődő pillanatok. Hogy állította elő ilyenkor Endrét?

- Ezek a pillanatok könnyebbek voltak, mint amikor beszélnem kellett. Filmen beszélni, egy mikroporttal valahol a ruhádba rejtve olyan akadály, amihez nem volt szaktudásom. Az én civil dikcióm, civil artikulációm olyan, amilyen, tehát a néma jelenetek a dilettantizmusom felől nézve könnyebbnek tűntek.

- Milyen volt önmagával találkozni a vásznon?

- A forgatás alatt igyekeztem a közelébe sem kerülni a monitornak. Nem akartam látni magam. Egy utószinkron-felvételen estem át a tűzkeresztségen, végül is komolyabb megrázkódtatás nélkül. Azután jött egy hullámvölgy. Azt gondoltam, nem fogom megnézni soha ezt a filmet. Ráadásul belebotlottam a YouTube-on egy régi Esterházy-felvételbe, amin én is látszottam pár másodpercig. A szokásos helyzet: a civil szereplő viszolyogva látja-hallja magát, mert úgy érzi, suta és béna. Aztán megértettem, semmi szín alatt nem tehetem meg Ildikóval, hogy amikor elkészült az alkotás, a saját szorongásom miatt ne nézzem meg. A feleségemmel elmentünk egy stábvetítésre. Ahol aztán az ő jótékony kisugárzásának is köszönhetően semmi borzalmas nem történt. Láttam az arcán, hogy magával ragadja a film. Kedvező volt a verdikt: olyan vagyok, amilyen szoktam lenni, nincs a filmbeli megjelenésemben semmi hamis.

- A bal keze bénasága a filmbeli szerepében bravúros. Hajlamosak vagyunk valóságnak hinni, pedig kutya baja a karjának. Fárasztó lehetett.

- Még mindennek a kezdetén Ildikó próbafelvételre hívott a lakásába. A szituáció szerint éppen hazaérkezem. „Tudod mit”, mondta akkor, „legyen a bal karod béna.” Hangsúlyozni akarta Endre esendőségét, roncsoltságát, arra találta ki a bal kar bénaságát. Nekem pedig önkéntelenül jött a kacska kéztartás. Később gyógytornász is segített néhány apróságban, például eltalálni a másik vállam tartását. Egy idő után már természetes volt, de azért egy-két jelenetet meg kellett ismételni, ha úgy lendült a karom, ahogy nem lett volna szabad. Elismerésnek vettem, amikor egy vetítés után valaki megjegyezte, régóta ismer, s nem is tudta, hogy béna a karom.

- A hangos filmsiker nem tolja háttérbe, hogy ma a Líra Könyv Zrt. kiadói igazgatójaként több kiadó munkáját fogja össze, az előző húsz év alatt pedig a Magvető vezetőjeként csúcsra járatta a magyar irodalom legjavának kiadóját. Mit gondol ma a könyvszakma helyzetéről, mi lesz az Alexandra könyvhálózat bedőlésének következménye?

- A piac korrigálja azt, amit korrigálni kell. Elkönyvelünk veszteségeket, különösen fájdalmas, hogy lesznek például fordítók vagy szerkesztők, akik nem kapják meg a pénzüket. De a túltermelés csökkenése egészséges folyamat lesz. Remélem, a könyves szakma ugyanúgy élni és virágozni fog, ahogyan a rendszerváltás óta, a privatizáció óta él és virágzik. Márpedig a szépirodalomnak is ez a legjobb.

- Húsz évig vezette a Magvetőt, ez idő alatt a kiadónak lett egy Nobel-díjas szerzője Kertész Imre személyében, és rengeteg egyéb díjat nyertek a szerzőik. Két éve nem a kiadót, hanem a Líra kiadói csoportját vezeti. Mi újság azóta a Magvetőnél?

- Dávid Anna igazgató biztos kézzel és nagyszerű érzékkel irányítja. Ez nekem nagyon fontos, borzalmas lett volna, ha nem így alakul. Boldogan látom, továbbra is sikeresek a könyvek, az új szerzők is ígéretesek, akiket már nem én hoztam. Dávid Anna vezetése alatt is az a legfőbb kritérium, hogy a minőség hozza össze a kiadó szerzőit. Meghalt ugyan két nagy alakja a kortárs magyar irodalomnak, Kertész Imre és Esterházy Péter, de a kiadó szerzői között ott a többi „nagy öreg”, Bodor Ádám, Spiró György, Krasznahorkai László, Nádasdy Ádám. És akkor Takács Zsuzsát, Rakovszky Zsuzsát, Tóth Krisztinát még nem is említettem. És az írófejedelmek mellé érkeznek a fiatal tehetségek.

- Hogy áll a magyar irodalom új szerzőkkel?

- Remek új tehetségek vannak a porondon. Ezért mondom, hogy nem kell jajveszékelni az Alexandra miatt. Versenyeznek a kiadók az első kötetes novellistákért, meg az elsőkötetes költőkért is! Akkor miről beszélünk?

- Bemutatója volt a napokban. Shakespeare a Radnóti kicsi színpadán?

- Valló Péter, az előadás rendezője szokta mondatni, hogy ez a trend mostanában. A komolyabb, tartalmasabb, olykor hatalmas szereplőgárdát mozgató színdarabok, Shakespeare-mamutok egyre kisebb helyekre szorulnak. De azért a Téli rege egyáltalán nincs rossz helyen a Radnótin. Mikor belevágtunk, tudtuk, istenkísértő vállalkozás. De frappírozott bennünket, hogy ez a ritkán játszott, szabálytalanságában is lenyűgöző Shakespeare-darab hogyan tudja megszólítani ma a közönséget. Az első néhány előadás után úgy érzem, a megszólítás sikerült.

- Mit válaszol, ha felkérik egy újabb filmszerepre?

- Nem is értem, mit kérdez.

Szerző

Morcsányi Géza - „Akkor legyen béna a karod"

Publikálás dátuma
2017.03.13. 06:45
„Olyan vagyok a vásznon, amilyen szoktam lenni” – mondja Morcsányi Géza a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáról
Morcsányi Géza az új magyar filmsztár – adta hírül egy internetes portál azután, hogy Arany Medvét kapott Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje, melyben az ismert könyvszakember és színházi dramaturg a főszerepet játszotta Borbély Alexandra mellett. A Magvető Kiadó volt igazgatója élete nagy élményének mondja a filmezést, de továbbra is a színházat és a kiadót tekinti munkája színhelyének.

- Mit szól, hogy filmsztárrá lépett elő?

- Semmit. Nem is gondolnám, hogy az lennék. Ennek a címkének amúgy sincs jelentősége. Az volt a fontos számomra, hogy mit szól a közönség a filmhez. Vajon nem kell-e számot vetnem azzal, hogy az én amatőrizmusom miatt nem lesz sikere, ez volt a kérdés. Az első találkozásom a közönséggel Berlinben ezt a kételyt a háttérbe szorította.

- A fesztiválon lelkes ovációval fogadták a nézők a filmet. Ez elsöpörte az aggodalmát?

- Utána abban reménykedtem, hogy ugyanolyan sikere lesz a filmnek itthon is. Azért drukkoltam, hogy ez a nagyon értékes és fontos alkotás minél több emberhez eljusson, minél több néző lelkét és agyát mozgassa meg. Nem akarom elkiabálni, de a filmesek számára oly fontos első hétvége sikerét tekintve minden ok megvan rá, hogy derűsen nézzek az elkövetkező hetek elé.

- Az első adatok szerint az első napokban ötezer jegyet vettek meg a Testről és lélekről előadásaira, ez ok az örömre. Mit tapasztalt az ország nagyvárosaiban rendezett bemutató-körúton?

- Pécsen vettem részt Enyedi Ildikóval és Muhi András producerrel egy közönségtalálkozón. Egy kis művész moziban volt a vetítés, és ugyanaz a szívhez szóló és nagyon meghitt siker fogadta a filmet, mint Berlinben, a világpremiert követő estén, egy kis művész moziban, a német nézők körében. Egy barátnőm mesélte, aki épp akkor látta a pesti Puskinban, hogy ott is tapssal fogadta a nézősereg a filmet. Ez nagyon fontos és kedvező jel.

- Lapunknak adott interjújában Enyedi Ildikó azt mondta, a karizmája miatt választotta Endre szerepére, s ön megtalálta magában Endrét, a különös szerelmesfilm férfihősét. Ezután hiába kérdezte egy-egy dialógról, nem volt hajlandó Endréből visszalépni dramaturggá.

- Ha sor került is ilyenre, önkéntelenül hárítottam magamtól, hogy dramaturgként szerepeljek ebben a felállásban. Nekem éppen az jelentett örömforrást, hogy szereplőként önfeledten létezhetek. Az egészen más szint, ahol az ember azt figyeli, vajon egy mondat jó lejtésű-e, jól lehet-e mondani, passzol-e a szereplő jelleméhez. Ildikó egy pont után megérezte bennem ezt az önfeledtséget. Még az is lehet, hogy ő sugallta. Rendezőként olyan ideálisan működött, hogy már hajlamos vagyok arra is gondolni, hogy az ő mesterterve szerint zajlott az is, ami kint a büfében történt. Az a sugallat, ahogy ő elgondolta és jónak látta a dolgok menetét, nem csak Borbély Alexandrára és rám, mint a történet főszereplőire vonatkozott, hanem minden egyes szereplőre. És nagyon jól hatott mindenkire.

- Sok néma, szavak nélküli jelenete van. Magába forduló, tűnődő pillanatok. Hogy állította elő ilyenkor Endrét?

- Ezek a pillanatok könnyebbek voltak, mint amikor beszélnem kellett. Filmen beszélni, egy mikroporttal valahol a ruhádba rejtve olyan akadály, amihez nem volt szaktudásom. Az én civil dikcióm, civil artikulációm olyan, amilyen, tehát a néma jelenetek a dilettantizmusom felől nézve könnyebbnek tűntek.

- Milyen volt önmagával találkozni a vásznon?

- A forgatás alatt igyekeztem a közelébe sem kerülni a monitornak. Nem akartam látni magam. Egy utószinkron-felvételen estem át a tűzkeresztségen, végül is komolyabb megrázkódtatás nélkül. Azután jött egy hullámvölgy. Azt gondoltam, nem fogom megnézni soha ezt a filmet. Ráadásul belebotlottam a YouTube-on egy régi Esterházy-felvételbe, amin én is látszottam pár másodpercig. A szokásos helyzet: a civil szereplő viszolyogva látja-hallja magát, mert úgy érzi, suta és béna. Aztán megértettem, semmi szín alatt nem tehetem meg Ildikóval, hogy amikor elkészült az alkotás, a saját szorongásom miatt ne nézzem meg. A feleségemmel elmentünk egy stábvetítésre. Ahol aztán az ő jótékony kisugárzásának is köszönhetően semmi borzalmas nem történt. Láttam az arcán, hogy magával ragadja a film. Kedvező volt a verdikt: olyan vagyok, amilyen szoktam lenni, nincs a filmbeli megjelenésemben semmi hamis.

- A bal keze bénasága a filmbeli szerepében bravúros. Hajlamosak vagyunk valóságnak hinni, pedig kutya baja a karjának. Fárasztó lehetett.

- Még mindennek a kezdetén Ildikó próbafelvételre hívott a lakásába. A szituáció szerint éppen hazaérkezem. „Tudod mit”, mondta akkor, „legyen a bal karod béna.” Hangsúlyozni akarta Endre esendőségét, roncsoltságát, arra találta ki a bal kar bénaságát. Nekem pedig önkéntelenül jött a kacska kéztartás. Később gyógytornász is segített néhány apróságban, például eltalálni a másik vállam tartását. Egy idő után már természetes volt, de azért egy-két jelenetet meg kellett ismételni, ha úgy lendült a karom, ahogy nem lett volna szabad. Elismerésnek vettem, amikor egy vetítés után valaki megjegyezte, régóta ismer, s nem is tudta, hogy béna a karom.

- A hangos filmsiker nem tolja háttérbe, hogy ma a Líra Könyv Zrt. kiadói igazgatójaként több kiadó munkáját fogja össze, az előző húsz év alatt pedig a Magvető vezetőjeként csúcsra járatta a magyar irodalom legjavának kiadóját. Mit gondol ma a könyvszakma helyzetéről, mi lesz az Alexandra könyvhálózat bedőlésének következménye?

- A piac korrigálja azt, amit korrigálni kell. Elkönyvelünk veszteségeket, különösen fájdalmas, hogy lesznek például fordítók vagy szerkesztők, akik nem kapják meg a pénzüket. De a túltermelés csökkenése egészséges folyamat lesz. Remélem, a könyves szakma ugyanúgy élni és virágozni fog, ahogyan a rendszerváltás óta, a privatizáció óta él és virágzik. Márpedig a szépirodalomnak is ez a legjobb.

- Húsz évig vezette a Magvetőt, ez idő alatt a kiadónak lett egy Nobel-díjas szerzője Kertész Imre személyében, és rengeteg egyéb díjat nyertek a szerzőik. Két éve nem a kiadót, hanem a Líra kiadói csoportját vezeti. Mi újság azóta a Magvetőnél?

- Dávid Anna igazgató biztos kézzel és nagyszerű érzékkel irányítja. Ez nekem nagyon fontos, borzalmas lett volna, ha nem így alakul. Boldogan látom, továbbra is sikeresek a könyvek, az új szerzők is ígéretesek, akiket már nem én hoztam. Dávid Anna vezetése alatt is az a legfőbb kritérium, hogy a minőség hozza össze a kiadó szerzőit. Meghalt ugyan két nagy alakja a kortárs magyar irodalomnak, Kertész Imre és Esterházy Péter, de a kiadó szerzői között ott a többi „nagy öreg”, Bodor Ádám, Spiró György, Krasznahorkai László, Nádasdy Ádám. És akkor Takács Zsuzsát, Rakovszky Zsuzsát, Tóth Krisztinát még nem is említettem. És az írófejedelmek mellé érkeznek a fiatal tehetségek.

- Hogy áll a magyar irodalom új szerzőkkel?

- Remek új tehetségek vannak a porondon. Ezért mondom, hogy nem kell jajveszékelni az Alexandra miatt. Versenyeznek a kiadók az első kötetes novellistákért, meg az elsőkötetes költőkért is! Akkor miről beszélünk?

- Bemutatója volt a napokban. Shakespeare a Radnóti kicsi színpadán?

- Valló Péter, az előadás rendezője szokta mondatni, hogy ez a trend mostanában. A komolyabb, tartalmasabb, olykor hatalmas szereplőgárdát mozgató színdarabok, Shakespeare-mamutok egyre kisebb helyekre szorulnak. De azért a Téli rege egyáltalán nincs rossz helyen a Radnótin. Mikor belevágtunk, tudtuk, istenkísértő vállalkozás. De frappírozott bennünket, hogy ez a ritkán játszott, szabálytalanságában is lenyűgöző Shakespeare-darab hogyan tudja megszólítani ma a közönséget. Az első néhány előadás után úgy érzem, a megszólítás sikerült.

- Mit válaszol, ha felkérik egy újabb filmszerepre?

- Nem is értem, mit kérdez.

Szerző