- Mit szól, hogy filmsztárrá lépett elő?
- Semmit. Nem is gondolnám, hogy az lennék. Ennek a címkének amúgy sincs jelentősége. Az volt a fontos számomra, hogy mit szól a közönség a filmhez. Vajon nem kell-e számot vetnem azzal, hogy az én amatőrizmusom miatt nem lesz sikere, ez volt a kérdés. Az első találkozásom a közönséggel Berlinben ezt a kételyt a háttérbe szorította.
- A fesztiválon lelkes ovációval fogadták a nézők a filmet. Ez elsöpörte az aggodalmát?
- Utána abban reménykedtem, hogy ugyanolyan sikere lesz a filmnek itthon is. Azért drukkoltam, hogy ez a nagyon értékes és fontos alkotás minél több emberhez eljusson, minél több néző lelkét és agyát mozgassa meg. Nem akarom elkiabálni, de a filmesek számára oly fontos első hétvége sikerét tekintve minden ok megvan rá, hogy derűsen nézzek az elkövetkező hetek elé.
- Az első adatok szerint az első napokban ötezer jegyet vettek meg a Testről és lélekről előadásaira, ez ok az örömre. Mit tapasztalt az ország nagyvárosaiban rendezett bemutató-körúton?
- Pécsen vettem részt Enyedi Ildikóval és Muhi András producerrel egy közönségtalálkozón. Egy kis művész moziban volt a vetítés, és ugyanaz a szívhez szóló és nagyon meghitt siker fogadta a filmet, mint Berlinben, a világpremiert követő estén, egy kis művész moziban, a német nézők körében. Egy barátnőm mesélte, aki épp akkor látta a pesti Puskinban, hogy ott is tapssal fogadta a nézősereg a filmet. Ez nagyon fontos és kedvező jel.
- Lapunknak adott interjújában Enyedi Ildikó azt mondta, a karizmája miatt választotta Endre szerepére, s ön megtalálta magában Endrét, a különös szerelmesfilm férfihősét. Ezután hiába kérdezte egy-egy dialógról, nem volt hajlandó Endréből visszalépni dramaturggá.
- Ha sor került is ilyenre, önkéntelenül hárítottam magamtól, hogy dramaturgként szerepeljek ebben a felállásban. Nekem éppen az jelentett örömforrást, hogy szereplőként önfeledten létezhetek. Az egészen más szint, ahol az ember azt figyeli, vajon egy mondat jó lejtésű-e, jól lehet-e mondani, passzol-e a szereplő jelleméhez. Ildikó egy pont után megérezte bennem ezt az önfeledtséget. Még az is lehet, hogy ő sugallta. Rendezőként olyan ideálisan működött, hogy már hajlamos vagyok arra is gondolni, hogy az ő mesterterve szerint zajlott az is, ami kint a büfében történt. Az a sugallat, ahogy ő elgondolta és jónak látta a dolgok menetét, nem csak Borbély Alexandrára és rám, mint a történet főszereplőire vonatkozott, hanem minden egyes szereplőre. És nagyon jól hatott mindenkire.
- Sok néma, szavak nélküli jelenete van. Magába forduló, tűnődő pillanatok. Hogy állította elő ilyenkor Endrét?
- Ezek a pillanatok könnyebbek voltak, mint amikor beszélnem kellett. Filmen beszélni, egy mikroporttal valahol a ruhádba rejtve olyan akadály, amihez nem volt szaktudásom. Az én civil dikcióm, civil artikulációm olyan, amilyen, tehát a néma jelenetek a dilettantizmusom felől nézve könnyebbnek tűntek.
- Milyen volt önmagával találkozni a vásznon?
- A forgatás alatt igyekeztem a közelébe sem kerülni a monitornak. Nem akartam látni magam. Egy utószinkron-felvételen estem át a tűzkeresztségen, végül is komolyabb megrázkódtatás nélkül. Azután jött egy hullámvölgy. Azt gondoltam, nem fogom megnézni soha ezt a filmet. Ráadásul belebotlottam a YouTube-on egy régi Esterházy-felvételbe, amin én is látszottam pár másodpercig. A szokásos helyzet: a civil szereplő viszolyogva látja-hallja magát, mert úgy érzi, suta és béna. Aztán megértettem, semmi szín alatt nem tehetem meg Ildikóval, hogy amikor elkészült az alkotás, a saját szorongásom miatt ne nézzem meg. A feleségemmel elmentünk egy stábvetítésre. Ahol aztán az ő jótékony kisugárzásának is köszönhetően semmi borzalmas nem történt. Láttam az arcán, hogy magával ragadja a film. Kedvező volt a verdikt: olyan vagyok, amilyen szoktam lenni, nincs a filmbeli megjelenésemben semmi hamis.
- A bal keze bénasága a filmbeli szerepében bravúros. Hajlamosak vagyunk valóságnak hinni, pedig kutya baja a karjának. Fárasztó lehetett.
- Még mindennek a kezdetén Ildikó próbafelvételre hívott a lakásába. A szituáció szerint éppen hazaérkezem. „Tudod mit”, mondta akkor, „legyen a bal karod béna.” Hangsúlyozni akarta Endre esendőségét, roncsoltságát, arra találta ki a bal kar bénaságát. Nekem pedig önkéntelenül jött a kacska kéztartás. Később gyógytornász is segített néhány apróságban, például eltalálni a másik vállam tartását. Egy idő után már természetes volt, de azért egy-két jelenetet meg kellett ismételni, ha úgy lendült a karom, ahogy nem lett volna szabad. Elismerésnek vettem, amikor egy vetítés után valaki megjegyezte, régóta ismer, s nem is tudta, hogy béna a karom.
- A hangos filmsiker nem tolja háttérbe, hogy ma a Líra Könyv Zrt. kiadói igazgatójaként több kiadó munkáját fogja össze, az előző húsz év alatt pedig a Magvető vezetőjeként csúcsra járatta a magyar irodalom legjavának kiadóját. Mit gondol ma a könyvszakma helyzetéről, mi lesz az Alexandra könyvhálózat bedőlésének következménye?
- A piac korrigálja azt, amit korrigálni kell. Elkönyvelünk veszteségeket, különösen fájdalmas, hogy lesznek például fordítók vagy szerkesztők, akik nem kapják meg a pénzüket. De a túltermelés csökkenése egészséges folyamat lesz. Remélem, a könyves szakma ugyanúgy élni és virágozni fog, ahogyan a rendszerváltás óta, a privatizáció óta él és virágzik. Márpedig a szépirodalomnak is ez a legjobb.
- Húsz évig vezette a Magvetőt, ez idő alatt a kiadónak lett egy Nobel-díjas szerzője Kertész Imre személyében, és rengeteg egyéb díjat nyertek a szerzőik. Két éve nem a kiadót, hanem a Líra kiadói csoportját vezeti. Mi újság azóta a Magvetőnél?
- Dávid Anna igazgató biztos kézzel és nagyszerű érzékkel irányítja. Ez nekem nagyon fontos, borzalmas lett volna, ha nem így alakul. Boldogan látom, továbbra is sikeresek a könyvek, az új szerzők is ígéretesek, akiket már nem én hoztam. Dávid Anna vezetése alatt is az a legfőbb kritérium, hogy a minőség hozza össze a kiadó szerzőit. Meghalt ugyan két nagy alakja a kortárs magyar irodalomnak, Kertész Imre és Esterházy Péter, de a kiadó szerzői között ott a többi „nagy öreg”, Bodor Ádám, Spiró György, Krasznahorkai László, Nádasdy Ádám. És akkor Takács Zsuzsát, Rakovszky Zsuzsát, Tóth Krisztinát még nem is említettem. És az írófejedelmek mellé érkeznek a fiatal tehetségek.
- Hogy áll a magyar irodalom új szerzőkkel?
- Remek új tehetségek vannak a porondon. Ezért mondom, hogy nem kell jajveszékelni az Alexandra miatt. Versenyeznek a kiadók az első kötetes novellistákért, meg az elsőkötetes költőkért is! Akkor miről beszélünk?
- Bemutatója volt a napokban. Shakespeare a Radnóti kicsi színpadán?
- Valló Péter, az előadás rendezője szokta mondatni, hogy ez a trend mostanában. A komolyabb, tartalmasabb, olykor hatalmas szereplőgárdát mozgató színdarabok, Shakespeare-mamutok egyre kisebb helyekre szorulnak. De azért a Téli rege egyáltalán nincs rossz helyen a Radnótin. Mikor belevágtunk, tudtuk, istenkísértő vállalkozás. De frappírozott bennünket, hogy ez a ritkán játszott, szabálytalanságában is lenyűgöző Shakespeare-darab hogyan tudja megszólítani ma a közönséget. Az első néhány előadás után úgy érzem, a megszólítás sikerült.
- Mit válaszol, ha felkérik egy újabb filmszerepre?
- Nem is értem, mit kérdez.
