Franciaország;vádemelés;Fillon;

2017-03-15 09:45:00

Vádat emeltek Francois Fillon ellen

Formálisan is megindították a vizsgálatot Francois Fillon ellen: a francia politikust azzal vádolják, hogy feleségét és gyerekeit fiktív állásokban alkalmazta, s ők az évek során több százezer eurót vettek fel fizetésként.

 Franciaországban a formális vizsgálat előzetes vádemelést jelent, de a gyanúsítottat nem állítják automatikusan bíróság elé. A francia elnökválasztás konzervatív jelöltje már korábban közölte, hogy az eljárás megindulását követően sem mond le államfői ambicióiról. Fillont közpénz elsikkasztásával, hivatalával való visszaéléssel, csalással és vagyonbevallás elmulasztásával vádolják. A 63 éves politikus esélyeit a vádemelés tovább rontja az elnökválasztás április 23-án esedékes első fordulója előtt. Fillon felesége, Penelope majdnem egymillió eurót vett fel parlamenti asszisztensként, de soha nem dolgozott e minőségben. Öt gyerekük közül kettő 84 ezer eurót kapott, de ők sem dolgoztak.

A Republikánus párt kiállt Fillon jelöltsége mellett. Így valószínű azonban, hogy az elnökválasztás második fordulójába a szélsőjobboldali Nemzeti Párt jelöltje, Marine Le Pen mellett a függetlenként indult, középutas volt pénzügyminiszter, Emmanuel Macron jut be, aki egyes felmérések szerint esélyesebb a végső győzelemre.