Twin Paks

Publikálás dátuma
2017.03.18. 08:58
Az idei, immár sokadik Orbán–Putyin találkozó. A magyar kormányfő – megkötése harmadik évében – már kifarolna az évszázad hitelé

Még a végén nekem kell szavaznom arról, építsenek-e Paksra új atomerőművet vagy se. Nem tudom, mi a jó válasz és azt se, tényleg nekem kéne erről döntenem. Nekem az egész a Twin Peaks szürreálisan kavargó világát idézi.

A fordulatos történet talán nyolc éve kezdődött, amikor az akkor kormányzó MSZP és az ellenzéki, a 90-es években még mereven atomellenes Fidesz, mindennapi acsarkodásaikat félretéve, egy emberként megszavaztak valamit. Hogy mit, máig vitatott: a szöveg az atomerőmű bővítését megelőző vizsgálatok iránti vágyat tükrözi. A kormány mégis ezt lobogtatja össznemzeti hozzájárulásként. A Gyurcsány-kabinet a jelenlegi atomblokkokat tulajdonló Magyar Villamos Műveket (MVM) kérte fel tanulmánygyártásra. Az állami cégcsoport el is vert rá pár tízmilliárdot, különösebb eredmény nélkül, sőt néhány baráti fércmű a rendőrségen landolt. Ebből akkor egy értelmezhető jelzés került napvilágra, miszerint az MVM képes önerőből is felhúzni az atomblokkokat. Bár a minapi EU-döntés ezt alighanem blokkolta volna, az ötlet már Orbán Viktor 2010-ben hatalomra kerülő kabinetjét se izgatta különösebben. A Simicska Lajos fennhatósága alá helyezett MVM, teljes körű Fidesz-támogatás mellett nekilátott a versenytárgyalás előkészítésének. Egész 2013. december 17-ig, amikor Lázár János miniszterelnökségi államtitkárként egy puccsszerű bizottsági ülésen zavaros mondókába rejtve elpöttyintette: az oroszokkal meghosszabbítanák a jelenlegi atomblokkokra kötött 1966-os magyar-szovjet egyezményt, amivel egyszersmind új atomblokkok érkeznek. Az ülést fél óra alatt lezavarták, ezzel letudván a magyar történelem legnagyobb beruházásáról szóló előzetes tájékoztatást; az elnöklő Rogán Antal meg is jegyezte, hogy a távol lévő ellenzék „magára vessen”.

2014 januárjában Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkva melletti dácsájában a „Magyar Népköztársaság Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége” közti egyezmény meghosszabbítását magyar részről Orbán Viktor... jelenlétében az azóta boldog nyugdíjas éveit töltő Németh Lászlóné szignálta. Ezután a Fidesznél már senki se emlékezett versenytervekre; mint kiderült, mindig is az oroszoknak szántuk a beruházást, hisz a mostani blokkokat is ők gyártották. Az oroszok a kivitelezésre négy százalékos kamatozású, tízmilliárd eurós - háromezer milliárd forintos - hitelt is adtak. Bár ezt Orbán Viktor az évszázad üzletének nevezte, a felállás a nyugati fülnek mégis idegen. Bár Európában is építenek néhány atomblokkot - egyiket-másikat az oroszok -, a magyaron kívül ezeket igyekeznek valós gazdasági-társadalmi környezetbe helyezni. Ennek megfelelően mindenütt vontatottan haladnak, olykor jelentős költségtúllépésekkel, a helyi kormányok lehetetlenül magas áramátvételi árat ígérnek és az oroszok tulajdonrészt kapnak. Igaz, a Kreml nem csak bennünket szerencséltetett a "bombasztikus" hitelajánlattal. E szempontból Magyarország Bangladessel, Vietnammal, Egyiptommal és Ukrajnával került egy ligába. Hiába, keleti barátainknál valóban nem divat a sorosista pepecselés. (Ellentétben Törökországgal vagy Jordániával, amely szintén összetett pénzügyi tervet érvényesít.)

Néhány hónapra rá Lázár János már a Miniszterelnökség minisztereként a Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter alá tartozó MVM-től egyszerűen elvette Paks 2 előkészítőcégét, amit a hazai nukleáris kultúra fellegvára vállrándítással nyugtázott. Ám amikor Lázár János a meglévő paksi blokkokra is szemet vetett, azt költségei megnyirbálásával, vezetőit kirúgással fenyegetve, a szót maga Orbán Viktor fojtotta belé. Eladdig, hogy nem csak a paksi vezetők maradtak a helyükön és az erőmű az MVM-nél, hanem a Lázárnál lévő egyéb energiavagyon - így az országos gázellátás, illetve a fővárosi gázhálózat - is átkerült Seszták Miklóshoz, egyfajta "miniszterelnöki felügyelet alá".

Azóta is zajlik a közvélemény megdolgozása. Noha hagyományosan az atompártiak érvelnek a tudomány nyugodt pózából - ennek legfőbb letéteményese a kutatói székből érkező Aszódi Attila kormánybiztos -, oldalukon olykor ordító ökörségek is elhangzanak. Lázár János nem egyszer érvelt azzal, hogy az atomerőmű utáni második legolcsóbb áramtermelő ötször drágább Paksnál, miközben a Mátrai Erőmű olykor olcsóbb. Szerinte "senki se vitatja", hogy "mindig az atom lesz a legolcsóbb", pedig ezt atompárti iratok is cáfolják. A legfelelőtlenebb bornírtság azonban az új blokkokat a jelenlegiek termelési árával reklámozni. A mostani egységet a 80-as években "szabolcsi almáért" vettük a szovjetektől, rég megtérültek, a nagy aktivitású radioaktív hulladékok végső elhelyezése mégsem tisztázott. A mindig körültekintésre, "rendszerszemléletre" figyelmeztető mérnökök úgy dobják be a mostani, kétségkívül alacsony árat, mintha az új blokkok nem kerülnének semmibe. Elképesztő, hogy Orbán Viktor miként ígér "olcsó áramot" az új blokkokból, kevéssé törődve azzal, hogy akkor miként jön vissza a háromezer milliárd. Mindennek alájátszik a magyar kormány fizetett lobbistáját, Klaus Mangoldot vezetőségében tudó Rothschild Bankház „független” elemzése. Pedig az értelmezés egyszerű: drágább lesz az villany, de szerintük még mindig az atom lesz a legolcsóbb. Ebben sokan kétkednek, alapvetően azért, mert nem tudni, mit hoz a jövő. Európa kísérleti laborja e tekintetben Németország, ahol korai fázisú megújulóenergiás ötleteket is felkarolnak, kisebb-nagyobb kilengéseket okozva árban, feszültségben egyaránt. Ha ez lenne a szintén felkészültnek tűnő zöldszervezetek és ellenzéki pártok bemutatóterepe, akkor azért van még mit bizonyítani. Ellenben az Orbán-kabinet az energiapolitikáját is arra alapozza, hogy a szomszédos térségek előbb-utóbb rádöbbennek tévedésükre és rátérnek a helyes orbáni útra. Ellenkező esetre - ha netán mégis a megújuló vagy valami egész új ötlet győz, netán mégse kell annyi áram - nincsenek terveik.

Lázárék határozottan tiltakoznak az atom és a megújulók „szembeállítása” ellen, mondván, azok kiegészítik egymást. Ehhez képest a szélerőmű-létesítést ellehetetlenítették, a házi napelemeket és a bioüzemanyagot agyonadóztatták, a vízenergia Bős-Nagymaros óta tabu. (Ezért kétszínű a magát alpesi folyók áramával vígan ellátó Ausztria Paks elleni tiltakozása.) Ellenben Magyarország első látásra is kiemelkedő adottsága, a dús mezők és a földhő kiaknázására nincsenek épkézláb ötletek. A 2011-es „szén”-jelszó kapcsán pedig idézzük Aradszki András energiaügyi államtitkárt, miszerint a kormány a szénmentességet tűzte ki célul. Mellesleg Magyarország legnagyobb fosszilis tartaléka a mátrai lignit és Orbán Viktor a lengyel szénégetésnek is nagy barátja.

Az energiatakarékosság sincs különösebben napirenden; épületeink szelesek, fűtjük az utcát, a kabinet mégis visszavonta a lakosság százmilliárdos vissza nem térítendő uniós támogatását. Állítólag azért, hogy legyen kereslet a majdani paksi áramra, miként áramautós terveik mögött is ez állna. Ennek megfelelően Lázár és Aszódi is töretlenül emelkedő áramfogyasztásra számít (ami hol bejön, hol nem). Igaz, Aszódi szerint az áramnak semmi köze nincs a gázhoz, vagyis az épületszigeteléshez. Ezt közölhetné Lázárral is, aki szerint azért kell az atom, hogy kevesebb orosz gázt vegyünk. Ezek szerint az oroszoktól, orosz hitelből vásárolt nukleáris erőmű lenne az orosz gáztól való függetlenedésünk záloga, amit Putyin is így mutatott be. Hasonló indokkal adta el Orbán Viktor azt is, amikor - Putyin tiltakozása mellett - a négyes metrónál drágábban megvettük a Mol ötödét az oroszoktól. Azóta se látom, emiatt csökkent, nőtt vagy szinten maradt-e energiafüggetlenségünk. De ha a gáztól szabadulnánk, miért kellett százmilliárdokért kongó - vagy épp feltöltve tartott - gáztárolókat vennünk, tízmilliárdokért üres csöveket építenünk?

Ahhoz képest, hogy atomtémában évek óta a hanyatló, sorosista EU szapulása a sláger, Brüsszel szerepe végül is kimerült az ártalmatlan kekeckedésben. Felhorgadtak a verseny elmaradásán, a fűtőanyag beszállításon meg a titkosításokon, amiket aztán hosszas vizsgálódás után néhány öncélú változtatással mégis elfogadtak. Több éves szöszmötöléssel megállapították, hogy az orosz állami hitelből a magyar állam által végrehajtott beruházás - a magyar állam véleménye dacára - tartalmaz állami támogatást, üzletileg nem áll meg a lábán, de végül is nekik mindegy, mire szórjuk a pénzünket. Csak annyit kértek, hogy az új blokkok az MVM-től függetlenül működjenek - a magyar államnak van ideje ezt szokás szerint kiüresíteni. Mivel Lázár leadná Paks 2-t is, tippünk Pintér Sándor belügyminiszter, aki évek óta az éteri, EU-színvonalú semlegesség állapotában felügyeli az üres magyar-szlovák csövet. De így legalább lehetett évekig köpködni, eurobürokratázni, utazgatni, megállapodni, fel- és bejelenteni - a mi kontónkra. Eközben Orbán, megkötése harmadik évében kifarolna az évszázad hiteléből, mert történetesen már minden utcasarkon olcsóbban vágják hozzánk a pénzt. Nem mindegy, hisz így 2050-ig több mint hatezer milliárdot kéne visszafizetnünk. Orbán szerint erről nem esett szó legutóbbi találkozójukon, Putyinnak viszont mégis dereng valami ilyesmi.

Lázár most már kevésbé botorkál a számok mocsarában, az árambehozataltól való idegenkedést viszont nem értem. A magyar kereskedőnek kötelessége a lehető legolcsóbb áramot vásárolnia, függetlenül annak helyétől. Drága, rugalmatlan hazai erőműveink el is véreznek e harcban, függetlenül koruktól és tulajdonviszonyaiktól. Ez az olcsó áram záloga. Ezért is üdvözlendő a most épülő magyar-szlovák villanyvezeték. Csak nehogy az ezen beözönlő olcsó német-cseh-lengyel áram alávágjon az új paksi blokkoknak.

Itt van hát ez a népszavazósdi. A lehetséges eredmény megjósolhatatlan, hisz a kormányközeli közvélemény-kutatók atomhívőnek, zöld-ellenzéki felmérések pedig atomellenesnek mutatják a társadalom többségét. A kis baloldali pártoknak kétségkívül kapóra jön az akció. Az érdekes inkább az MSZP-DK, illete az oroszellenességgel kevéssé vádolható Jobbik, hisz előbbi kormányon, utóbbi ellenzékben állt ki a bővítés mellett. A Fidesz-gépezet tromfol: nemzetközi szerződésről nem lehet népszavazás! Aha, ezért volt ez a cécó az 1966-os szovjet-magyar egyezménnyel. Atomerőműről, fájdalom, amíg Mészáros Lőrinc nem tud egyet kulcsrakészen leszállítani, csak nemzetközi egyezmény köthető, mint ahogy oly sok minden másról is. Bezzeg migránsügyben tízmilliárdokért népszavaztatni, vagy elvont uniós adózási kérdésekben „nemzeti konzultálni” sose restek.

Tanácsom azért akadna. Először is: várni. Minden független szakértő türelmet javasol addig, amíg, mondjuk 5-10 év múlva, eldől, melyik technika győz.

A másik: azért az ösztönöm az önállóságot súgja. Házi napelemtábla, kis szélkelep, kollektor, komposztáló, fahulladék-hasznosítás, esetleg a település megújulós hőellátása. Talán kicsit drágább és "fentről" szinte átláthatatlan. Viszont ezt senki nem tudja központilag szabályozni, rezsicsökkenteni, megvonásával fenyegetni, ad absurdum elpusztítani. Nekem ez az igazi függetlenség. No nem Putyintól. Orbántól.

Higgyék el, megéri.

 

Szerző

Albánia még bízik az EU-ban

Publikálás dátuma
2017.03.18. 08:48
Már tiranai főpolgármesterként a rendrakás híve volt A SZERZŐ FELVÉTELEI
Kemény kézzel modernizálja országát Albánia festőművészből lett, különc miniszterelnöke. Edi Rama elbocsátaná a korrupt bírókat és ügyészeket, mindenkivel befizetteti a villanyszámlát és harcol az országot évtizede sújtó problémák ellen. Kétségei nincsenek, mert Albánia jövőjét egyértelműen az Európai Unióban látja, a csatlakozásnak pedig feltétele a tiszta közélet és a működő intézményrendszer. Munkatársunk Tiranában, egy európai újságíró-csoport tagjaként találkozott a kormányfővel.

Az albán miniszterelnöki hivatal egyik legszebb helyiségében, a térképteremben ülünk újságíró-kollégáimmal. A félkörívben elhelyezett székekkel szemben Edi Rama kormányfő ül, aki fáradtan, de türelmesen válaszol kérdéseinkre. Annak ellenére türelmes, hogy az interjú nem zajlik épp zavartalanul. A terem ablakai ugyanis Tirana egyik legforgalmasabb útjára néznek, ahol már két hete minden este tüntet a legnagyobb ellenzéki párt. Mire leülünk beszélgetni a baloldali kormányfővel, a tiltakozók fesztiválhelyszínre emlékeztető sátrából már egyre hangosabban szól a zene. Jól ismert együttesek adják az interjú aláfestését: Red Hot Chili Peppers, Steppenwolf, The Cranberries.

Rama a több mint fél órás beszélgetés során nem vesz tudomást a konzervatív Demokrata Párt tüntetéséről. Csupán egyszer utal rájuk egy alig észrevehető kézmozdulattal. „Vannak, akik politikai taktikázásból akadályozzák az igazságügyi reformot, de megállítani már nem lehet a folyamatot” mondja, és a mikrofont tartó kezével az ablak felé int. A hárommilliós ország már két és fél éve, az Európai Unió és az Egyesült Államok segítségével dolgozik a balkáni viszonyokhoz képest is feltűnően korrupt igazságügy megtisztításán. A munka most érkezett kulcsfontosságú szakaszába: minden ügyészt és bírót átvilágítanak, és aki korruptnak vagy alkalmatlannak bizonyul, azt nem helyezik vissza az állásába.

Az ellenzéki Demokrata Párt azért vonult utcára, mert korruptnak tartja Rama kormányát és attól tart, választási csalással próbál majd hatalmon maradni a júniusi parlamenti választásokon. Ám a választási csalások nem jellemzőek az egyébként élesen megosztott albán politikára. Nemzetközi megfigyelők és az albán sajtó szerint is „rutinszerű”, hogy a mindenkori ellenzék utcára megy a választások előtt. A konzervatívok most azért kezdték a tüntetést a szokásosnál korábban, mert attól félnek, hogy az átvilágítás során kiesnek a rendszerből a „saját” bírói, így fontos kapcsolatokat veszítenek. Azért keltenek zajt, hogy megakadályozzák az átvilágítás megkezdését.

„Az emberek 98 százaléka támogatja a reformot és az átvilágítást. Nem lesz késlekedés. Az elmúlt két évben megváltoztattuk emiatt az alkotmányt és számtalan új törvényt hoztunk. Ez már lejátszott ügy”, zárja le a témát Rama, akinek a pártja a közvélemény-kutatások szerint ismét többséget kap a júniusi választásokon, így újabb miniszterelnöki mandátumra számíthat.

Öldöklés helyett beszélgetni kell

Edi Rama farmerben, nyakkendő nélkül ad interjút A SZERZŐ FELVÉTELEI

Edi Rama farmerben, nyakkendő nélkül ad interjút A SZERZŐ FELVÉTELEI

„A legnehezebb feladat minden nap megküzdeni saját magunkkal, a szokásainkkal, a múltunkkal, a demokratikus kultúra hiányával” válaszolja arra a kérdésre, hogy mi a legnagyobb feladat, amely az ország előtt áll. Albánia a Balkán egyik legszegényebb országa, továbbra is küzd a korrupcióval, a szervezett bűnözéssel, a fejletlen infrastruktúrával és a magas munkanélküliséggel. 2015-ben több mint hatvanezer, a kilátástalanságot megelégelt albán kért menedékjogot az Európai Unióban, súlyos konfliktus okozva Tirana és Brüsszel között.

Rama szerint az ország gondjainak többsége a kommunista blokkban is kirívóan brutális, elnyomó Enver Hoxha-rezsimből ered. „A Nyugat és a Kelet egyaránt ellenség volt. Az ellenségekre pedig egyetlen megoldást ismert a vezetés, meg kellett őket ölni. Nem értették meg, hogy nem feltétlen kell kiirtani az ellenségünket, hanem rá is lehet mosolyogni és beszélgetni. Ez a kultúránk része lett és még nem léptünk túl rajta.”

Ráadásul a kommunista rezsim hatalomra kerülése előtt nem volt több száz éves államiság és intézményrendszer Albánia mögött. Csupán 1920-ban lett önálló állam; operaház is csak az ötvenes, egyetem pedig a hatvanas években lett. „A hagyományok és az intézmények számítanak, ettől működik egy állam.” A korrupció elleni harc sem más, mint modernizáció. „A Németországba települt albánoknak eszükbe sem jutna úgy vezetni, hogy nem kötik be a biztonsági övet. De Albániában már a német követség több diplomatáját állították meg azért, mert nem kapcsolták be az övet. Ez az egész arról szól, mit enged meg a rendszer!”

Tarka külcsín, kérdéses belbecs

Névjegy
Edi Rama
- 1994: Franciaországba emigrál, művészként él
- 1998-2000: Kulturális-, ifjúsági- és sportminiszter
- 2000-2011: Tirana polgármestere
- 2005: Az Albán Szocialista Párt vezetője
- 2013: Miniszterelnök

Rama olyan változásokat indított el az országban, amelyekre már a rendszerváltáskor szükség lett volna. „Alapvető dolgokat kell elfogadtatni. Azt, hogy be kell fizetni az adókat, hogy meg kell állni a piros lámpánál, hogy egy építkezéshez engedélyt kell kérni, hogy be kell fizetni a villanyszámlát.”

Már tiranai polgármesterként is a rendrakás híve volt. Több százezer illegális építményt bontatott le a fővárosban, így megtisztítva a közterületeket. A várost átszelő vékony folyócska partját ma már fű borítja és tágas parkokat alakítottak ki. A legrosszabb állapotú épületeket pedig uniós pénzből elkezdték kifesteni. A harsány színek és furcsa minták eleinte nem tetszettek mindenkinek, ám az eredetileg festőművész Rama szerint ennek a munkának jelentős szerepe volt abban, hogy a tiranaiak elkezdtek jobban figyelni a környezetükre, az utcák pedig így tisztábbak és biztonságosabbak lettek.

Sokat ad tehát a külsőségekre, és sokan épp ezért kritizálják: többet kellene adnia a tartalomra, mint a külcsínre. Gyakori vád ellene az is, hogy autokratikus módon irányítja pártját. Miután az Albán Szocialista Párt elnökét 2005-ben bebörtönözték, Rama vette át a vezetést és átalakította a pártot. Kizárta a korruptakat és politikai ellenfeleit; nem tűri a kritikát. 2008-ban, még ellenzékben támogatott egy új jogszabályt, amely úgy változtatta meg a választási törvényt, hogy sokkal több hatalmat adott a pártvezetők kezébe. A pártelnökök - így Rama is - gyakorlatilag egymaguk döntenek a választások előtt a pártlisták összetételéről, így senkinek sem áll érdekében szembeszállni velük.

A politikusok sem parkolhatnak tilosban

Két éve, már miniszterelnökként érte el Rama azt is, hogy az albánok végre fizessenek az áramért. Mint mondta, addig a lakosság 52 százaléka lopta az elektromosságot, ami a csőd szélére sodorta a villamosműveket, a 150 millió dolláros hiányt pedig minden évben az államkasszából kellett pótolni. Emiatt egyébként sok kritika éri, mert a szigor „mellékhatásaként” nagyon sok kis üzlet tönkrement, mert úgy már nem tudták fenntartani magukat, hogy az áramért is fizetni kellett. Ez pedig tovább súlyosbította az egyébként is magas, 15 százalék körüli munkanélküliséget, és bírálói szerint Rama nem is tett semmit a helyzet javítására. Gyakori kritika ellene az is, hogy bár megválasztása előtt megígérte, külföldi befektetőket vonz majd az országba, eddig ezt nem váltotta valóra. Egyelőre nagyon kevés multinacionális cég „vállalja be” a korrupt albán bürokráciát és a jogbizonytalanságot.

De saját kollégáitól is elvett privilégiumokat. A parlamenti képviselők rendszeresen a törvényhozás előtt parkoltak, ám a tilosban. Ma már – Albániában korábban szokatlan módon – a honatyákat is megbírságolják a rendőrök. Már nem is parkol senki a parlament előtt.

Bunkerből múzeum

Rama szerint a reformok nagyon fontos része, hogy az ország végre szembenézzen kommunista múltjával, a brutális Enver Hoxha-rezsimmel. Hoxha 1944-től haláláig, 1985-ig vezette az országot. Albániában végül a kilencvenes évek elején omlott össze a kommunista diktatúra. A rezsim paranoid jellegére emlékeztetnek az Albánia-szerte épített bunkerek, amelyekből több mint 170 ezer készült. Rama volt az, aki egy bunkert a város szélén, egyet pedig annak szívében múzeummá alakíttatott. Mindkettő az ország vezetőinek védelmét szolgálta volna; mélyen benyúlnak a föld alá: kiterjedt, labirintusszerű komplexumok.

A Tirana központjában kialakított, csupán néhány hónapja átadott BunkArt-2 a kommunista rezsim titkosszolgálatának kegyetlen működését mutatja be. Külön termet kaptak az internáló táborok, a hírhedten vaddá kiképzett kutyákkal dolgozó határőrök, az élet minden területét megfigyelő titkosrendőrök és a kínzások is. A bunker a nyolcvanas években épült, és célja az volt, hogy a belügyminiszter számára nyújtson menedéket egy támadás esetén. A csontig hatóan hideg föld alatti építményt sosem használták; az albán kommunista rezsim paranoiájának tökéletes szimbóluma.

Rama harcol a rezsim archívumainak megnyitásáért is. „Mi vagyunk az utolsó ország, amely még nem kezdte el feldolgozni a kommunista múltat, miközben itt volt hatalmon messze a legbrutálisabb rezsim”, mondja. „Az archívumokat pedig meg kell nyitni, mert folyamatosan kerülnek elő ügynökvádak és szükség van a bizonyítékokra”, teszi hozzá.

A reform eszköz a modernizáláshoz

Rama abszolút és feltételek nélkül hisz az Európai Unióban és abban, hogy Albánia jövője az integrációban van. Az ország 2009 óta a NATO tagja; 2014-ben kapta meg az uniós tagjelölti státusz, ám a csatlakozási tárgyalások megindításához még számtalan feltételt kell teljesítenie Tiranának – többek közt a fent említett igazságügyi reformot. Az albán fővárosban dolgozó uniós diplomaták szerint enélkül Tirana nem is álmodhat a tárgyalásokról.

Az unió által megkövetelt reformokat a kormányfő nem szükséges rossznak látja, hanem eszköznek az ország modernizálásához. A sok mutató és feladat „nem csak az EU-tagságnak feltétele, hanem a jól működő modern államnak is”, mondja. „Az európai uniós csatlakozás kilátása perspektívát ad az embereknek, és a reformok egyik legfontosabb ösztönző ereje, amit semmi sem helyettesíthet”, teszi hozzá. „Iszonyú unalmas ez a rengeteg mérőszám, de borzasztóan hatékony is egyben.”

Albán nacionalista politikusok szerint az EU helyett inkább a Balkánon élő albánokkal kellene egyesülni egy országban – például Koszovóval vagy Macedónia albán többségű területeivel. „Ez nem alternatívája az EU kínálta jobb életnek és erős intézményrendszernek. Egyesíteni kell az albán földeket, de az Európai Unión belül", mondja Rama, aki az albán-szerb feszültségekre is az uniót látja megoldásnak: „Az elmúlt két évben elkezdtünk beszélni egymással. Elmentem Belgrádba, 68 évvel azután, hogy az utolsó albán miniszterelnök ott járt. Mi sem vagyunk jobbak, mint a nagyszüleink, de most már mind Európához akarunk tartozni. És hiába nem jövünk ki a szomszédainkkal, és lehet, hogy még össze is csapnánk, de Európához akarunk tartozni, ezért békésen kell elrendezni a feszültségeket.”

Az unióban egyre inkább terjedő EU-szkepticizmusról és populizmusról nincs jó véleménye. „Nem világos, miért gondolják, hogy egymás nélkül jobb lenne nekik. Szerintem csak egy illúzió, hogy mindenki a saját várába bezárkózva jobban boldogulna”, mondja. „Az EU egy olyan projekt, amely még nincs kész, ezért természetes, hogy vannak problémák, amelyeket fel kell vetni. Ám felnőtt egy generáció, amelyet elkényeztetett, hogy sosem látott háborút, ám azt már nem érti, hogy ez pont az Európai Uniónak köszönhető.”

Festőművész és kosárlabda válogatott
Az 52 éves kormányfő farmerben, zakóban, nyakkendő nélkül érkezik az interjúra. Nem igazán érdekli, hogy külsőre nem kelti kormányfő benyomását, és az albán újságíró-kollégák szerint szándékosan próbál kívülállónak tűnni. Ez egész életét meghatározta: édesapja szobrász volt, aki hajlandó volt a kommunista rezsim által elvárt módon alkotni. Fia a festészethez vonzódott, ám mindig is szemben állt a kommunista vezetés hivatalos ízlésével. Kosárlabdázni kezdett, és addig edzett, amíg be nem került az albán válogatottba – azért, hogy külföldre utazhasson és elmehessen múzeumokba és végre megismerhesse az impresszionistákat és a modern festőket, akiknek a képeit még diafilmen sem láthatták az albán diákok. A nyolcvanas évek végén a tiranai művészeti akadémián kezdett festészetet tanítani, és fontos alakja volt az egyetemi ellenállásnak.
A kilencvenes években Párizsba ment festeni, ám 1998-ban visszatért, mert felkérték, hogy legyen kulturális miniszter. A mai napig művésznek tartja magát, aki politizálni kezdett. Íróasztalán több száz színes toll és ceruza van, és megbeszéléseken gyakran rajzol az elé rakott iratokra. Ezekből rendszeresen nyílnak kiállítások a világ minden táján. A színesre festett tiranai házak mellett vidéken is látszik, hogy művész vezeti az országot: ő az első kormányfő, aki nem csak utakat és vízvezetékeket épít a fővároson kívül, hanem kulturális intézményeket is.

Szerző

Albánia még bízik az EU-ban

Publikálás dátuma
2017.03.18. 08:48
Már tiranai főpolgármesterként a rendrakás híve volt A SZERZŐ FELVÉTELEI
Kemény kézzel modernizálja országát Albánia festőművészből lett, különc miniszterelnöke. Edi Rama elbocsátaná a korrupt bírókat és ügyészeket, mindenkivel befizetteti a villanyszámlát és harcol az országot évtizede sújtó problémák ellen. Kétségei nincsenek, mert Albánia jövőjét egyértelműen az Európai Unióban látja, a csatlakozásnak pedig feltétele a tiszta közélet és a működő intézményrendszer. Munkatársunk Tiranában, egy európai újságíró-csoport tagjaként találkozott a kormányfővel.

Az albán miniszterelnöki hivatal egyik legszebb helyiségében, a térképteremben ülünk újságíró-kollégáimmal. A félkörívben elhelyezett székekkel szemben Edi Rama kormányfő ül, aki fáradtan, de türelmesen válaszol kérdéseinkre. Annak ellenére türelmes, hogy az interjú nem zajlik épp zavartalanul. A terem ablakai ugyanis Tirana egyik legforgalmasabb útjára néznek, ahol már két hete minden este tüntet a legnagyobb ellenzéki párt. Mire leülünk beszélgetni a baloldali kormányfővel, a tiltakozók fesztiválhelyszínre emlékeztető sátrából már egyre hangosabban szól a zene. Jól ismert együttesek adják az interjú aláfestését: Red Hot Chili Peppers, Steppenwolf, The Cranberries.

Rama a több mint fél órás beszélgetés során nem vesz tudomást a konzervatív Demokrata Párt tüntetéséről. Csupán egyszer utal rájuk egy alig észrevehető kézmozdulattal. „Vannak, akik politikai taktikázásból akadályozzák az igazságügyi reformot, de megállítani már nem lehet a folyamatot” mondja, és a mikrofont tartó kezével az ablak felé int. A hárommilliós ország már két és fél éve, az Európai Unió és az Egyesült Államok segítségével dolgozik a balkáni viszonyokhoz képest is feltűnően korrupt igazságügy megtisztításán. A munka most érkezett kulcsfontosságú szakaszába: minden ügyészt és bírót átvilágítanak, és aki korruptnak vagy alkalmatlannak bizonyul, azt nem helyezik vissza az állásába.

Az ellenzéki Demokrata Párt azért vonult utcára, mert korruptnak tartja Rama kormányát és attól tart, választási csalással próbál majd hatalmon maradni a júniusi parlamenti választásokon. Ám a választási csalások nem jellemzőek az egyébként élesen megosztott albán politikára. Nemzetközi megfigyelők és az albán sajtó szerint is „rutinszerű”, hogy a mindenkori ellenzék utcára megy a választások előtt. A konzervatívok most azért kezdték a tüntetést a szokásosnál korábban, mert attól félnek, hogy az átvilágítás során kiesnek a rendszerből a „saját” bírói, így fontos kapcsolatokat veszítenek. Azért keltenek zajt, hogy megakadályozzák az átvilágítás megkezdését.

„Az emberek 98 százaléka támogatja a reformot és az átvilágítást. Nem lesz késlekedés. Az elmúlt két évben megváltoztattuk emiatt az alkotmányt és számtalan új törvényt hoztunk. Ez már lejátszott ügy”, zárja le a témát Rama, akinek a pártja a közvélemény-kutatások szerint ismét többséget kap a júniusi választásokon, így újabb miniszterelnöki mandátumra számíthat.

Öldöklés helyett beszélgetni kell

Edi Rama farmerben, nyakkendő nélkül ad interjút A SZERZŐ FELVÉTELEI

Edi Rama farmerben, nyakkendő nélkül ad interjút A SZERZŐ FELVÉTELEI

„A legnehezebb feladat minden nap megküzdeni saját magunkkal, a szokásainkkal, a múltunkkal, a demokratikus kultúra hiányával” válaszolja arra a kérdésre, hogy mi a legnagyobb feladat, amely az ország előtt áll. Albánia a Balkán egyik legszegényebb országa, továbbra is küzd a korrupcióval, a szervezett bűnözéssel, a fejletlen infrastruktúrával és a magas munkanélküliséggel. 2015-ben több mint hatvanezer, a kilátástalanságot megelégelt albán kért menedékjogot az Európai Unióban, súlyos konfliktus okozva Tirana és Brüsszel között.

Rama szerint az ország gondjainak többsége a kommunista blokkban is kirívóan brutális, elnyomó Enver Hoxha-rezsimből ered. „A Nyugat és a Kelet egyaránt ellenség volt. Az ellenségekre pedig egyetlen megoldást ismert a vezetés, meg kellett őket ölni. Nem értették meg, hogy nem feltétlen kell kiirtani az ellenségünket, hanem rá is lehet mosolyogni és beszélgetni. Ez a kultúránk része lett és még nem léptünk túl rajta.”

Ráadásul a kommunista rezsim hatalomra kerülése előtt nem volt több száz éves államiság és intézményrendszer Albánia mögött. Csupán 1920-ban lett önálló állam; operaház is csak az ötvenes, egyetem pedig a hatvanas években lett. „A hagyományok és az intézmények számítanak, ettől működik egy állam.” A korrupció elleni harc sem más, mint modernizáció. „A Németországba települt albánoknak eszükbe sem jutna úgy vezetni, hogy nem kötik be a biztonsági övet. De Albániában már a német követség több diplomatáját állították meg azért, mert nem kapcsolták be az övet. Ez az egész arról szól, mit enged meg a rendszer!”

Tarka külcsín, kérdéses belbecs

Névjegy
Edi Rama
- 1994: Franciaországba emigrál, művészként él
- 1998-2000: Kulturális-, ifjúsági- és sportminiszter
- 2000-2011: Tirana polgármestere
- 2005: Az Albán Szocialista Párt vezetője
- 2013: Miniszterelnök

Rama olyan változásokat indított el az országban, amelyekre már a rendszerváltáskor szükség lett volna. „Alapvető dolgokat kell elfogadtatni. Azt, hogy be kell fizetni az adókat, hogy meg kell állni a piros lámpánál, hogy egy építkezéshez engedélyt kell kérni, hogy be kell fizetni a villanyszámlát.”

Már tiranai polgármesterként is a rendrakás híve volt. Több százezer illegális építményt bontatott le a fővárosban, így megtisztítva a közterületeket. A várost átszelő vékony folyócska partját ma már fű borítja és tágas parkokat alakítottak ki. A legrosszabb állapotú épületeket pedig uniós pénzből elkezdték kifesteni. A harsány színek és furcsa minták eleinte nem tetszettek mindenkinek, ám az eredetileg festőművész Rama szerint ennek a munkának jelentős szerepe volt abban, hogy a tiranaiak elkezdtek jobban figyelni a környezetükre, az utcák pedig így tisztábbak és biztonságosabbak lettek.

Sokat ad tehát a külsőségekre, és sokan épp ezért kritizálják: többet kellene adnia a tartalomra, mint a külcsínre. Gyakori vád ellene az is, hogy autokratikus módon irányítja pártját. Miután az Albán Szocialista Párt elnökét 2005-ben bebörtönözték, Rama vette át a vezetést és átalakította a pártot. Kizárta a korruptakat és politikai ellenfeleit; nem tűri a kritikát. 2008-ban, még ellenzékben támogatott egy új jogszabályt, amely úgy változtatta meg a választási törvényt, hogy sokkal több hatalmat adott a pártvezetők kezébe. A pártelnökök - így Rama is - gyakorlatilag egymaguk döntenek a választások előtt a pártlisták összetételéről, így senkinek sem áll érdekében szembeszállni velük.

A politikusok sem parkolhatnak tilosban

Két éve, már miniszterelnökként érte el Rama azt is, hogy az albánok végre fizessenek az áramért. Mint mondta, addig a lakosság 52 százaléka lopta az elektromosságot, ami a csőd szélére sodorta a villamosműveket, a 150 millió dolláros hiányt pedig minden évben az államkasszából kellett pótolni. Emiatt egyébként sok kritika éri, mert a szigor „mellékhatásaként” nagyon sok kis üzlet tönkrement, mert úgy már nem tudták fenntartani magukat, hogy az áramért is fizetni kellett. Ez pedig tovább súlyosbította az egyébként is magas, 15 százalék körüli munkanélküliséget, és bírálói szerint Rama nem is tett semmit a helyzet javítására. Gyakori kritika ellene az is, hogy bár megválasztása előtt megígérte, külföldi befektetőket vonz majd az országba, eddig ezt nem váltotta valóra. Egyelőre nagyon kevés multinacionális cég „vállalja be” a korrupt albán bürokráciát és a jogbizonytalanságot.

De saját kollégáitól is elvett privilégiumokat. A parlamenti képviselők rendszeresen a törvényhozás előtt parkoltak, ám a tilosban. Ma már – Albániában korábban szokatlan módon – a honatyákat is megbírságolják a rendőrök. Már nem is parkol senki a parlament előtt.

Bunkerből múzeum

Rama szerint a reformok nagyon fontos része, hogy az ország végre szembenézzen kommunista múltjával, a brutális Enver Hoxha-rezsimmel. Hoxha 1944-től haláláig, 1985-ig vezette az országot. Albániában végül a kilencvenes évek elején omlott össze a kommunista diktatúra. A rezsim paranoid jellegére emlékeztetnek az Albánia-szerte épített bunkerek, amelyekből több mint 170 ezer készült. Rama volt az, aki egy bunkert a város szélén, egyet pedig annak szívében múzeummá alakíttatott. Mindkettő az ország vezetőinek védelmét szolgálta volna; mélyen benyúlnak a föld alá: kiterjedt, labirintusszerű komplexumok.

A Tirana központjában kialakított, csupán néhány hónapja átadott BunkArt-2 a kommunista rezsim titkosszolgálatának kegyetlen működését mutatja be. Külön termet kaptak az internáló táborok, a hírhedten vaddá kiképzett kutyákkal dolgozó határőrök, az élet minden területét megfigyelő titkosrendőrök és a kínzások is. A bunker a nyolcvanas években épült, és célja az volt, hogy a belügyminiszter számára nyújtson menedéket egy támadás esetén. A csontig hatóan hideg föld alatti építményt sosem használták; az albán kommunista rezsim paranoiájának tökéletes szimbóluma.

Rama harcol a rezsim archívumainak megnyitásáért is. „Mi vagyunk az utolsó ország, amely még nem kezdte el feldolgozni a kommunista múltat, miközben itt volt hatalmon messze a legbrutálisabb rezsim”, mondja. „Az archívumokat pedig meg kell nyitni, mert folyamatosan kerülnek elő ügynökvádak és szükség van a bizonyítékokra”, teszi hozzá.

A reform eszköz a modernizáláshoz

Rama abszolút és feltételek nélkül hisz az Európai Unióban és abban, hogy Albánia jövője az integrációban van. Az ország 2009 óta a NATO tagja; 2014-ben kapta meg az uniós tagjelölti státusz, ám a csatlakozási tárgyalások megindításához még számtalan feltételt kell teljesítenie Tiranának – többek közt a fent említett igazságügyi reformot. Az albán fővárosban dolgozó uniós diplomaták szerint enélkül Tirana nem is álmodhat a tárgyalásokról.

Az unió által megkövetelt reformokat a kormányfő nem szükséges rossznak látja, hanem eszköznek az ország modernizálásához. A sok mutató és feladat „nem csak az EU-tagságnak feltétele, hanem a jól működő modern államnak is”, mondja. „Az európai uniós csatlakozás kilátása perspektívát ad az embereknek, és a reformok egyik legfontosabb ösztönző ereje, amit semmi sem helyettesíthet”, teszi hozzá. „Iszonyú unalmas ez a rengeteg mérőszám, de borzasztóan hatékony is egyben.”

Albán nacionalista politikusok szerint az EU helyett inkább a Balkánon élő albánokkal kellene egyesülni egy országban – például Koszovóval vagy Macedónia albán többségű területeivel. „Ez nem alternatívája az EU kínálta jobb életnek és erős intézményrendszernek. Egyesíteni kell az albán földeket, de az Európai Unión belül", mondja Rama, aki az albán-szerb feszültségekre is az uniót látja megoldásnak: „Az elmúlt két évben elkezdtünk beszélni egymással. Elmentem Belgrádba, 68 évvel azután, hogy az utolsó albán miniszterelnök ott járt. Mi sem vagyunk jobbak, mint a nagyszüleink, de most már mind Európához akarunk tartozni. És hiába nem jövünk ki a szomszédainkkal, és lehet, hogy még össze is csapnánk, de Európához akarunk tartozni, ezért békésen kell elrendezni a feszültségeket.”

Az unióban egyre inkább terjedő EU-szkepticizmusról és populizmusról nincs jó véleménye. „Nem világos, miért gondolják, hogy egymás nélkül jobb lenne nekik. Szerintem csak egy illúzió, hogy mindenki a saját várába bezárkózva jobban boldogulna”, mondja. „Az EU egy olyan projekt, amely még nincs kész, ezért természetes, hogy vannak problémák, amelyeket fel kell vetni. Ám felnőtt egy generáció, amelyet elkényeztetett, hogy sosem látott háborút, ám azt már nem érti, hogy ez pont az Európai Uniónak köszönhető.”

Festőművész és kosárlabda válogatott
Az 52 éves kormányfő farmerben, zakóban, nyakkendő nélkül érkezik az interjúra. Nem igazán érdekli, hogy külsőre nem kelti kormányfő benyomását, és az albán újságíró-kollégák szerint szándékosan próbál kívülállónak tűnni. Ez egész életét meghatározta: édesapja szobrász volt, aki hajlandó volt a kommunista rezsim által elvárt módon alkotni. Fia a festészethez vonzódott, ám mindig is szemben állt a kommunista vezetés hivatalos ízlésével. Kosárlabdázni kezdett, és addig edzett, amíg be nem került az albán válogatottba – azért, hogy külföldre utazhasson és elmehessen múzeumokba és végre megismerhesse az impresszionistákat és a modern festőket, akiknek a képeit még diafilmen sem láthatták az albán diákok. A nyolcvanas évek végén a tiranai művészeti akadémián kezdett festészetet tanítani, és fontos alakja volt az egyetemi ellenállásnak.
A kilencvenes években Párizsba ment festeni, ám 1998-ban visszatért, mert felkérték, hogy legyen kulturális miniszter. A mai napig művésznek tartja magát, aki politizálni kezdett. Íróasztalán több száz színes toll és ceruza van, és megbeszéléseken gyakran rajzol az elé rakott iratokra. Ezekből rendszeresen nyílnak kiállítások a világ minden táján. A színesre festett tiranai házak mellett vidéken is látszik, hogy művész vezeti az országot: ő az első kormányfő, aki nem csak utakat és vízvezetékeket épít a fővároson kívül, hanem kulturális intézményeket is.

Szerző