Riói hagyaték - Omladozó emlék

Publikálás dátuma
2017.03.17. 06:50
A korábbi példákhoz hasonlóan a brazil városban is csak bosszúság maradt az olimpia után FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Szúnyogokkal teli, omladozó uszoda, szemétteleppé vált tornacsarnok, és elszállításra váró épületek – ezek a riói olimpia örökségei. A lapunk által megkérdezett szakember szerint a megfelelő anyagi források és a tervezés hiánya miatt áll kihasználatlanul számos olimpiai létesítmény. Hét hónappal a játékok után Rio de Janeiro még mindig a csőd szélén áll, s ettől az olimpia sem tudta megmenteni.

Renata Fernandes szíve elszorul, ha Rio de Janeiróban sétálva az Olimpiai Aréna felé visz az útja. A brazil nő egy évig „gyűjtögette” a szabadnapjait, hogy az augusztusi olimpia idején minél több sporteseményre eljusson. Az egyik kedvence a ritmikus gimnasztika volt: a versenyekre egy a négyszeres olimpiai bajnok Simone Biles-t ábrázoló kartonfigurával járt szurkolni. „A múltkor arra jártam, és majdnem sírva fakadtam. Az Olimpiai Aréna körül hegyekben áll a szemét – mesélte az egykori lelkes szurkoló az El País helyszíni tudósítójának.

Nem az Aréna az egyetlen létesítmény, amely hét hónappal a játékok után siralmas állapotban van. Az 500 méterrel arrébb található Olimpiai Parkot szintén nem sikerült megfelelően kihasználni. Bár a városközponttól nyugatra fekvő park nyitva áll a közönség előtt, a riói vezetés korábbi terveivel ellentétben kevesen töltik itt a szabadidejüket. Helyszíni beszámolók szerint a területet közel sem sikerült úgy átalakítani, hogy azt a rióiak használni tudják a mindennapok során: a közelben még egy mosdó sincs, a levegőt pedig csatornaszag járja át, a szennyvíz ugyanis a közeli Jacarepaguá-tóba ömlik. Augusztus óta csupán egy strandröplabda-bajnokságot szerveztek ezen a területen, s a jelek szerint legközelebb hét hónap múlva, szeptemberben telik meg élettel a park, a népszerű Rock in Rio fesztivál idején.

A riói olimpiát komoly társadalmi ellenállás előzte meg, ahogy a két évvel korábbi labdarúgó világbajnokságot is. A hangulatot csak tetézte, hogy egyes létesítmények a tervezettnél később, drágábban, olykor silány minőségben készültek el. A riói rendőrök fizetésére mindeközben nem futotta a városnak, s voltak olyan zónák, ahonnan kilakoltatták a helyieket, hogy megépülhessenek a létesítmények. A játékok előtt felháborodott emberek tömegei tüntettek a kormány ellen, amelynek hitelességét igencsak megtépázta az ország történetének egyik legnagyobb korrupciós botránya. Dilma Rousseff munkáspárti elnöknek épp az olimpiai játékok előtt kellett távoznia posztjáról. A kialakult helyzetben a brazilok jó része úgy érezte: az ország politikailag és gazdaságilag sem kész egy ilyen esemény lebonyolítására. A riói vezetés azonban azzal nyugtatta a közvéleményt, hogy a beruházás megtérül, s a létesítmények egy részét később a közösség tagjai is használhatják majd valamilyen formában. Egyelőre úgy tűnik, hogy erre várni kell.

„Az a baj, hogy Rio de Janeiro állam gyakorlatilag csődbe ment, s a Brazil Olimpiai Bizottságnak sem voltak megfelelő tervei. Rio államnak arra sincs pénze, hogy fizetést utaljanak a közalkalmazottaknak vagy a rendőröknek. Ráadásul a városvezetés is kicserélődött. Január 1-én új polgármestert iktattak be, neki még nem nagyon volt lehetősége bármit is tenni. A kialakult helyzet tehát az anyagi források, és a megfelelő tervezés hiányának az eredménye”- mondta a Népszavának David Fleischer, a Brazíliavárosi Egyetem politológiaprofesszora. A szakember hozzátette: azért akadnak olyan létesítmények, amelyeket már szétszedtek, s a darabjait elszállították, hogy például iskolát építsenek belőle. A medencét, amelyben Hosszú Katinka három döntőben is a leggyorsabb volt, az olimpia után teljesen elhanyagolták, barna, szúnyogokkal teli pocsolya lett belőle. A korhadozó épületet csupán március közepére sikerült lebontani, s jelenleg az elemek elszállítására várnak.

Egyes esetekben az állam megpróbálta bevonni a privát szektort is a létesítmények fenntartásába, ám a magas költségek és az alacsony kihasználtság kevesek számára vonzó. A nyilvánvaló problémák ellenére a kormány hárít. „Nem mondunk le egy létesítményről sem” – jelentették ki a sportállamtitkárságon. A polgármester azzal védekezik, hogy a felépítéshez hasonlóan a bontás és a hasznosítás is időigényes folyamat. A kérdés valójában az, hogy az ígéreteknek megfelelően, az ország nyert-e a játékokkal. „Várhatóan nulla százalék körüli lesz a gazdasági növekedés, de egyes jelek arra utalnak, hogy a gazdaság hamarosan felpörög némileg, és talán csökken a munkanélküliség is. Azt azonban nem mondanám, hogy ez az olimpia miatt van, hiszen Rio állam országos viszonylatban hátul kullog” – véli Fleischer.

London a példa
A riói helyzet sokak szemében az olimpia modern örökséget szimbolizálja. Szakemberek szerint akkor nem lett volna gond, ha Rióban követik a londoni példát. „A brit fővárosnak volt terve, Brazíliának nincs. Londonban az olimpia alatt és után bekapcsolták a város vérkeringésébe az elhanyagoltabb régiókat. Ez nagyon különbözik attól, mint ami Rióban történt: itt főképp Barra da Tijucába, a város egyik legelőkelőbb részébe fektettek be” – fejtette ki a problémát a spanyol El Paísnak Pedro Trengrouse, a Fundacao Getulio Vargas egyik sportmenedzsmentre szakosodott oktatója.

Mindenkinek köze van a szegénységhez

Publikálás dátuma
2017.03.17. 06:47
Hajléktalanok a Déli pályaudvaron 1990-ben FOTÓ: BENKŐ IMRE
A Kádár-korszakban igenis volt hajléktalanság, a szegénység a magyar társadalom közös történetének része, a civil kezdeményezéseknek pedig van hagyománya Magyarországon. Többek között ez is kiderül a Kassák Múzeum Tettek ideje című kiállításából, amely a XX. századi lakhatási mozgalmakat mutatja be.

A szegény családok, ingázó munkások, a társadalom peremén élők ritkán hagynak maguk után naplókat, vastag fényképalbumokat mindennapjaikról, így ők általában nem is tartoznak a történelem elbeszélői közé. A Kassák Múzeum és a Közélet Iskolájának kiállítása ezen változtat: a XX. század elejétől a rendszerváltásig tekintik át a lakhatásért folytatott küzdelmet Budapesten, kiemelve azokat a stratégiákat, amelyekkel az érintettek együtt, önszerveződve léptek fel a hatalommal szemben. A Tettek ideje nemcsak azért egyedi, mert a XX. század alternatív történelmét rajzolja ki, hanem létrehozásának módja miatt is: olyanok is részt vettek a kutatómunkában és a kiállítás kialakításában, akik maguk is megtapasztalták a lakhatási szegénységet, így az ő nézőpontjuk érvényesül.

Az ipari fejlődéssel egyre komolyabb problémává vált a Budapestre áramló munkavállalók lakhatása. Ez eleinte magánügy volt, a magas lakbérek és a lakbéruzsora azonban egyre kiszolgáltatottabbá tette a lakókat. A szociálpolitikai intézkedések és a lakók akciói az évszázad során egymást formálták: a kiállítás csoportosítja ezeket az ellenállási formákat, illetve kronologikus rendbe is állítja az érintettek, a szövetségesek (azaz a szegénység által nem érintett, de a szerveződések céljaival szolidáris cselekvők) és a szociálpolitika intézkedéseit. A szövetséges kategória a lakhatási problémákat nem ismerő látogató szempontjából is fontos: mindenki potenciális szövetséges, így bontja le a kiállítás a nyomorban élők és az ezt nem ismerők közötti falat, így lesz a szegénység története nemcsak egy bizonyos társadalmi csoporté, hanem közös. - Szállókon is hirdetjük a kiállítást, A Város Mindenkié-n keresztül is jön csoport, de nehéz dolog egy hajléktalannak egy olyan térbe belépni, ahol nem mozog otthonosan. A célcsoport egyébként elsősorban a szövetségesek csoportja, a kiállítás érzékenyíteni akar. Vannak, akik tudnának segíteni, de hiányzik a szolidaritás vagy a probléma ismerete - hívta fel a figyelmet Csatlós Judit kurátor.

Nagy Bandó András noteszlapja az 1990-es hajléktalan demonstrációidejéből FORRÁS KASSÁK MÚZEUM

Nagy Bandó András noteszlapja az 1990-es hajléktalan demonstrációidejéből FORRÁS KASSÁK MÚZEUM

A tárlat anyagát adó szociofotók, újságcikkek, interjúk és politikai röplapok megmutatják, hogy a lakhatásért folytatott küzdelmet közvetlenül befolyásolták a történelmi eseménye: az I. világháború, a Tanácsköztársaság ideje, a gazdasági világválság, a budapesti zsidók gettókba hurcolása és az 1956-os forradalom. Barlanglakásoktól indulunk és haladunk tovább olyan bérlőmozgalmak felé, mint a magas lakbéreket követelő házak elleni bojkott vagy mint amilyen az 1909-10-es lakbérsztrájk volt. A Szociáldemokrata Párt kiállt a mozgalom mellett, így akkoriban a párt lapja, a Népszava is napról napra beszámolt a sztrájkoló házakról, így segítve az információáramlást és ösztönözve a mozgalom kiterjedését. A lakbérsztrájk eredményeképp lakásépítő programok indultak, a lakókat közösségként kezelő kollektív szerződés és lakbérmaximum jött létre. A lakhatási válság idején a bérlők szerveződései mellett a tömeges lakásfoglalások jelensége is előfordult, amire az évszázad első felében a politikai hatalmak összeomlásai adtak alkalmat.

Az 1940-es években kezdődő iparosítással megnőtt a munkásszállók jelentősége, amely megoldotta a kiszolgáltatottabb munkások lakhatási problémáit. A Kádár-korszakban a szegénység, illetve a hajléktalanság a politikai diskurzus szerint nem létezett. Mivel azonban egy idő után a hajléktalanszállókat is munkásszállókként üzemeltették, a hajléktalanság nem eltűnt, csak láthatatlanná vált. A probléma a munkásszállók férőhelyeinek csökkenésével, a nehézipar leépülésével, a képzetlen emberek munkanélkülivé válásával és a lakástámogatások csökkenésével vált nyilvánvalóvá és 1989-90 telén tetőzött a hajléktalantüntetésekkel, azaz a rongyosforradalommal, amikor a főleg a rendszerváltás során hajléktalanná vált emberek tiltakoztak a pályaudvarok éjszakai bezárása ellen.

Ugyan a kiállítás a rendszerváltással fejezi be a történetet, virtuális íve napjainkig elhúzódik: a mai lakhatási válság generációs eredetű is és a korábbi évtizedek szociálpolitikájának a következménye. - A hajléktalantüntetés után létrejött ellátórendszer működik ma is, minden pozitívumával és hibájával együtt. A lakhatási problémák megoldására nem jelent meg egységes szociálpolitika. A roma lakásfoglalás például a rendszerváltás előtt kezdődött, de a konfliktus a 90-es években lett látható, amikor a privatizáció után a fejlesztési projektek miatt sokan érdekeltek lettek abban, hogy egy telek kihez tartozik - mondta el Csatlós Judit, és hozzátette: a politika ma próbál úgy csinálni, mintha nem lenne szegénység. Szerinte láthatóbbá válik a probléma, ha egy múzeumi intézményben jelenik meg. A közvélekedés ugyanis azt tartja, hogy ami ebben a térben megjelenik, az hiteles tudás. A téma ráadásul azért is tarthat számot szélesebb társadalmi érdeklődésre, mert ugyan a Kádár-kor nem tett jót a civil kezdeményezéseknek, az azt megelőző időszakban azonban sok olyan mozgalmi technikát is találunk, amelyet ma is használunk. Az önszerveződésnek, a civil kezdeményezésnek igenis van hagyománya Magyarországon, csak erről keveset tudunk és keveset beszélünk.

Információ
Tettek ideje. Lakhatási mozgalmak a 20. században
A kiállítás április 2-ig látható a Kassák Múzeumban.

Mindenkinek köze van a szegénységhez

Publikálás dátuma
2017.03.17. 06:47
Hajléktalanok a Déli pályaudvaron 1990-ben FOTÓ: BENKŐ IMRE
A Kádár-korszakban igenis volt hajléktalanság, a szegénység a magyar társadalom közös történetének része, a civil kezdeményezéseknek pedig van hagyománya Magyarországon. Többek között ez is kiderül a Kassák Múzeum Tettek ideje című kiállításából, amely a XX. századi lakhatási mozgalmakat mutatja be.

A szegény családok, ingázó munkások, a társadalom peremén élők ritkán hagynak maguk után naplókat, vastag fényképalbumokat mindennapjaikról, így ők általában nem is tartoznak a történelem elbeszélői közé. A Kassák Múzeum és a Közélet Iskolájának kiállítása ezen változtat: a XX. század elejétől a rendszerváltásig tekintik át a lakhatásért folytatott küzdelmet Budapesten, kiemelve azokat a stratégiákat, amelyekkel az érintettek együtt, önszerveződve léptek fel a hatalommal szemben. A Tettek ideje nemcsak azért egyedi, mert a XX. század alternatív történelmét rajzolja ki, hanem létrehozásának módja miatt is: olyanok is részt vettek a kutatómunkában és a kiállítás kialakításában, akik maguk is megtapasztalták a lakhatási szegénységet, így az ő nézőpontjuk érvényesül.

Az ipari fejlődéssel egyre komolyabb problémává vált a Budapestre áramló munkavállalók lakhatása. Ez eleinte magánügy volt, a magas lakbérek és a lakbéruzsora azonban egyre kiszolgáltatottabbá tette a lakókat. A szociálpolitikai intézkedések és a lakók akciói az évszázad során egymást formálták: a kiállítás csoportosítja ezeket az ellenállási formákat, illetve kronologikus rendbe is állítja az érintettek, a szövetségesek (azaz a szegénység által nem érintett, de a szerveződések céljaival szolidáris cselekvők) és a szociálpolitika intézkedéseit. A szövetséges kategória a lakhatási problémákat nem ismerő látogató szempontjából is fontos: mindenki potenciális szövetséges, így bontja le a kiállítás a nyomorban élők és az ezt nem ismerők közötti falat, így lesz a szegénység története nemcsak egy bizonyos társadalmi csoporté, hanem közös. - Szállókon is hirdetjük a kiállítást, A Város Mindenkié-n keresztül is jön csoport, de nehéz dolog egy hajléktalannak egy olyan térbe belépni, ahol nem mozog otthonosan. A célcsoport egyébként elsősorban a szövetségesek csoportja, a kiállítás érzékenyíteni akar. Vannak, akik tudnának segíteni, de hiányzik a szolidaritás vagy a probléma ismerete - hívta fel a figyelmet Csatlós Judit kurátor.

Nagy Bandó András noteszlapja az 1990-es hajléktalan demonstrációidejéből FORRÁS KASSÁK MÚZEUM

Nagy Bandó András noteszlapja az 1990-es hajléktalan demonstrációidejéből FORRÁS KASSÁK MÚZEUM

A tárlat anyagát adó szociofotók, újságcikkek, interjúk és politikai röplapok megmutatják, hogy a lakhatásért folytatott küzdelmet közvetlenül befolyásolták a történelmi eseménye: az I. világháború, a Tanácsköztársaság ideje, a gazdasági világválság, a budapesti zsidók gettókba hurcolása és az 1956-os forradalom. Barlanglakásoktól indulunk és haladunk tovább olyan bérlőmozgalmak felé, mint a magas lakbéreket követelő házak elleni bojkott vagy mint amilyen az 1909-10-es lakbérsztrájk volt. A Szociáldemokrata Párt kiállt a mozgalom mellett, így akkoriban a párt lapja, a Népszava is napról napra beszámolt a sztrájkoló házakról, így segítve az információáramlást és ösztönözve a mozgalom kiterjedését. A lakbérsztrájk eredményeképp lakásépítő programok indultak, a lakókat közösségként kezelő kollektív szerződés és lakbérmaximum jött létre. A lakhatási válság idején a bérlők szerveződései mellett a tömeges lakásfoglalások jelensége is előfordult, amire az évszázad első felében a politikai hatalmak összeomlásai adtak alkalmat.

Az 1940-es években kezdődő iparosítással megnőtt a munkásszállók jelentősége, amely megoldotta a kiszolgáltatottabb munkások lakhatási problémáit. A Kádár-korszakban a szegénység, illetve a hajléktalanság a politikai diskurzus szerint nem létezett. Mivel azonban egy idő után a hajléktalanszállókat is munkásszállókként üzemeltették, a hajléktalanság nem eltűnt, csak láthatatlanná vált. A probléma a munkásszállók férőhelyeinek csökkenésével, a nehézipar leépülésével, a képzetlen emberek munkanélkülivé válásával és a lakástámogatások csökkenésével vált nyilvánvalóvá és 1989-90 telén tetőzött a hajléktalantüntetésekkel, azaz a rongyosforradalommal, amikor a főleg a rendszerváltás során hajléktalanná vált emberek tiltakoztak a pályaudvarok éjszakai bezárása ellen.

Ugyan a kiállítás a rendszerváltással fejezi be a történetet, virtuális íve napjainkig elhúzódik: a mai lakhatási válság generációs eredetű is és a korábbi évtizedek szociálpolitikájának a következménye. - A hajléktalantüntetés után létrejött ellátórendszer működik ma is, minden pozitívumával és hibájával együtt. A lakhatási problémák megoldására nem jelent meg egységes szociálpolitika. A roma lakásfoglalás például a rendszerváltás előtt kezdődött, de a konfliktus a 90-es években lett látható, amikor a privatizáció után a fejlesztési projektek miatt sokan érdekeltek lettek abban, hogy egy telek kihez tartozik - mondta el Csatlós Judit, és hozzátette: a politika ma próbál úgy csinálni, mintha nem lenne szegénység. Szerinte láthatóbbá válik a probléma, ha egy múzeumi intézményben jelenik meg. A közvélekedés ugyanis azt tartja, hogy ami ebben a térben megjelenik, az hiteles tudás. A téma ráadásul azért is tarthat számot szélesebb társadalmi érdeklődésre, mert ugyan a Kádár-kor nem tett jót a civil kezdeményezéseknek, az azt megelőző időszakban azonban sok olyan mozgalmi technikát is találunk, amelyet ma is használunk. Az önszerveződésnek, a civil kezdeményezésnek igenis van hagyománya Magyarországon, csak erről keveset tudunk és keveset beszélünk.

Információ
Tettek ideje. Lakhatási mozgalmak a 20. században
A kiállítás április 2-ig látható a Kassák Múzeumban.