Színlelt megbékélés, árulásokkal

Spiró György Árpád-ház (Vérérzékeny és naiv krónika) című darabját a rendszerváltást követően a kilencvenes években írta, eredetileg a Nemzeti Színház felkérésére, sok szereplővel, nagyszínpadra, Árpád-házi királyainkról. Aztán a dráma talán feltehetően az elképesztően fanyar hangvétele, és a hibáinkkal, főként a politikai hatalmat gyakorlók gyarlóságaival szembesítő őszintesége miatt, nem futotta be azt az utat, amit a szerző is elképzelt. Finoman szólva, nem a legjátszottabb Spiró-mű lett.

Keszég László rendező és alkalmi csapata viszont szerencsére hitt a darabban és ezt a hitét fel is merte vállalni, így a nyáron bemutatták Kőszegen, azóta pedig a Jurányi Inkubátorházban játsszák, sajnos elég ritkán. Az előadás kerete koncertszerű, a díszlet (Sinkovits Judit) sem más, mint egy fából ácsolt koncertpódium. A színészek pedig valamennyien beszállnak a zenélésbe, a különböző hangszereket maguk szólaltatják meg. Zságer-Varga Ákos zeneszerző adott nekik feladatot bőven, hiszen különböző stílusú dalok és kompozíciók hangzanak el, a többszólamú akusztikus kórusoktól a dübörgő rock számokig. A királyokról és királycsinálókról hamar lehull a lepel. Ők is esendő emberek, sőt. Könyves Kálmánról rögtön megtudjuk, hogy púpos, szőrös, randa, sántít, és ha izgalomba jön, dadog. Álmos viszont magas, jóképű, dalia. (Nem is ő lett a király.) Aztán jönnek a többiek II. István, II. Vak Béla.

„A mi királyi házunk, az megfontoltan és késve öldököl. Itt senki semmi bántást, vétket nem felejt. A megbocsátást nem ismerik itt. Színlelt megbékélés, hamis minden esküvés” – hangzik el a darabban és ebben a szellemben történik minden. Testvér testvérre tör, egykori szövetségesek gyilkolják le egymást, az agresszió állandó utat tör. A szörnyű bűn újabb szörnyű bűnt követel és ez így megy egymás után. Az Árpád-ház nagy találmánya, hogy mindezt a borzalmat egy szabad, olykor könnyed alternatív történelmi revüként kapjuk az arcunkba. Itt miközben mindenki megígéri, hogy segíti egymást, egy adott pillanatban jó leüti a másikat egy hatalmas kalapáccsal. Mondhatnánk, hogy a történelem ismétli önmagát, hiszen nyugodtan állíthatjuk, hogy a politika színpadának eszköztára nem sokat változott az Árpád-háziak óta, talán a módszerek finomodtak, ma már a kalapács helyett mást használnak árulásra, egymás kinyírására.

Nagy munkát végzett a dramaturg Enyedi Éva, hiszen hét színészre húzta a három felvonásos drámát. Van, aki több szerepet is alakít. A hét fős csapat tagjai– Herczeg Tamás, Mészáros Béla, Bánki Gergely, Keszég László, Szilágyi Katalin, Stefanovics Angéla és Enyedi Éva - mindent megtesznek, hogy kellő humorral, de mégis sokszor meghökkentően drámaian szólaljon meg a mű. A ritmusbeli döccenői ellenére szemérmetlenül szókimondó, felvállaltan tabudöntő előadás, jó lenne, ha minél többen látnák. Mai hatalomgyakorlóknak „királyoknak” és királycsinálóknak is ajánlott. A hatalmasok mindennapi áldozatairól nem is beszélve.