francia elnökválasztás;Francois Fillon;

2017-03-18 06:35:00

Újabb eljárás Fillon ellen

Egyre reménytelenebb helyzetbe kerül öt héttel a francia elnökválasztás első fordulója előtt a Republikánusok elnökjelöltje, Francois Fillon.

A konzervatív politikus elutasítottsága ugyanis folyamatosan nő a társadalom körében. A France Info rádió megbízásából készült közvélemény-kutatás szerint a franciák 90 százaléka nem tartja őszintének az egykori miniszterelnököt. A megkérdezettek 75 százaléka úgy véli, nem lenne szabad elindulnia az elnökválasztás április 23-án esedékes első fordulójában.

Más felmérés is azt mutatja, hogy a korábbi jóslatok ellenére folytatódik Fillon népszerűségének csökkenése. Az Ifop-Fiducial legutóbbi közvélemény-kutatása szerint a Republikánusok elnökjelöltjének megítélése 18 százalékos. Ennél csak február elején mért rosszabb értékeket ugyanezen iroda Fillon számára. Esélyeit aligha javítja, hogy eljárás indult vele szemben egy újabb ügy miatt. A napokban derült ki, hogy februárban 13 000 euró értékben öltönyöket kapott ajándékba egy barátjától. A Le Journal du Dimanche című vasárnaponként megjelenő lap szellőztette meg, hogy a volt kormányfő 2012 óta összesen 48 500 euró értékű ruházatot kapott egy ismeretlen adományozótól.

A napokban formálisan is megindították a vizsgálatot Fillonnal szemben. A politikust azzal vádolják, hogy feleségét és gyerekeit fiktív állásokban alkalmazta, s ők az évek során több százezer eurót vettek fel fizetésként. Felesége, Pénelopé, akit a közvélemény eddig visszahúzódó személyiségként ismert, 1986 és 2013 között papíron felváltva férje, majd utódjának asszisztense volt a nemzetgyűlésben, amiért összesen nettó 680 380 eurót – havi átlagban nettó 3600 eurót – kapott. Pénelopé Fillont március 28-ra idézték be a vizsgálóbírók.