Előfizetés

Paks 2 - "Nevetséges az NVB érvelése"

Az LMP szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi, a párt népszavazási kezdeményezéseinek hitelesítését megtagadó határozataival arra keresett érveket, miért ne kelljen népszavazást tartani a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban - mondta Szél Bernadett, az LMP társelnök-frakcióvezetője az NVB keddi ülését követően.

Az öt kérdést magánszemélyként Gál József, az LMP szóvivője nyújtotta be. Az NVB többsége a kérdések hitelesítésének megtagadásakor hivatkozott arra, hogy azok nemzetközi szerződésből eredő kötelezettség végrehajtásába ütköznek, illetve nem felelnek meg az egyértelműség követelményének. Az NVB egyes kérdések hitelesítésének megtagadásakor arra is hivatkozott, hogy miközben egy eredményes népszavazás három évig köti az Országgyűlést, a kérdések megfogalmazása azt a látszatot kelti, hogy egy mostani döntéssel akár 20 évre kötelező érvényű döntést tudnak hozni a választópolgárok.

Szél Bernadett telefonon nyilatkozva az MTI-nek nevetségesnek nevezte az NVB érveléseit, például azt, hogy egyes kérdések túl bonyolultak, hogy az emberek dönteni tudjanak, vagy azt, hogy a kezdeményezés túl távoli döntésekre vonatkozik.

Az ellenzéki politikus úgy látja, hogy a nukleáris lobbi betette a lábát az NVB-be, az egyik legfontosabb népképviseleti szervbe. Sokkal egyszerűbb kérdés abban dönteni, akarunk-e egy elavult, drága, az országot függőségbe taszító erőművet az ország közepébe, mint hogy hogyan akarunk megoldani egy világméretű migrációs válságot - jelentette ki.

Szél Bernadett különösen felháborítónak nevezte az NVB-nek azt az érvelését, miszerint a kérdések egy része túl összetett szakmai kérdés ahhoz, hogy azokban a választók dönteni tudjanak. Így tettek a szocialisták is a vizitdíj ügyében tartott népszavazás idején, ez a bukott politikusok módszere - fogalmazott.

Az LMP szerint az NVB meg akarja fosztani a magyar embereket attól a lehetőségtől, hogy a paksi bővítés ügyében állást foglaljanak. Hozzátette: ha jogi csatát kell vívni, az LMP azt fogja tenni, és "darabok szedi" az NVB indoklását, továbbá újabb kérdéseket nyújt be, kettőt már szerdán.

Szél Bernadett jelezte azt is, hogy a Kúrián jogorvoslattal élnek majd az NVB keddi öt határozatával szemben.

Tőzsde - Folytatódott a mélyrepülés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 313,75 pontos, 0,97 százalékos csökkenéssel, 32 044,13 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. technikai elemzője elmondta: a BÉT-en az átlagosnál kicsit nagyobb forgalom mellett folytatódott a "mélyrepülés", a hétfői esés után ismét mínuszban zárt a BUX index. Bár a nap elején még úgy tűnt, lesz ereje a piacnak a pozitív korrekcióra, zárásra közel 1 százalékos mínuszba csúszott. Az elemző szerint kedden nem érkezett fontos vállalati és makrohír, hangulatalapú kereskedés folyt. A nemzetközi börzéken sem túl jó a hangulat, a tengerentúli piacokon is közel 1 százalékos mínuszokat lehet látni, és a német DAX index is hasonló mértékben esett.

A Mol árfolyama 440 forinttal, 2,12 százalékkal 20 360 forintra csökkent, 3,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,30 százalékkal 8305 forintra esett, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,20 százalékkal 488 forintra gyengült, forgalma 723,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,92 százalékkal 6440 forintra csökkent, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2039,18 ponton zárt kedden, ez 11,90 pontos, 0,58 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Szörnyethalt egy vonat elé hajtó motoros Békéscsabán

Vonat gázolt el egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfit kedd délután Békéscsabán, a férfi a helyszínen meghalt - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A Mávinform közlése szerint a gázolás miatt a Szeged-Békéscsaba vonalon akár egyórás késések is lehetnek.

Vargáné Szombati Andrea rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a baleset egy fénysorompóval védett vasúti átjáróban történt, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

A helyszínelés idejére lezárták a vasúti átkelőt, a forgalmat az Orosházi útra és a 47-es számú főútra terelik - tette hozzá.

A Mávinform a közleményében azt írta: a helyszínelés idejére a vágányszakaszt lezárták, Telekgerendás és Békéscsaba között vonatpótló busz közlekedik. Az átszállások miatt a Szeged-Békéscsaba vonalon utazóknak 30-60 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk.

A vonaton nem sérült meg senki. A baleset idején a fénysorompó működött - írta a Mávinform.