Európa;oroszok;trollok;

2017-03-23 06:06:00

Orosz trollok etetik Európát

Katrein Ferenc, az Alkotmányvédelmi Hivatal egykori műveleti igazgatója az Indexnek nyilatkozva többször is megemlítette, hogy az orosz befolyás növelésének egyik módszere a Kreml-barát propaganda terjesztése Európa-szerte. Míg azonban a nyugati közszolgálati médiumokba nehezen szivárognak be az álhírek és a torz információk, addig a magyar közmédia előszeretettel vesz át anyagokat kétes hátterű oldalakról, így a Kreml által támogatott Russia Todaytől vagy a Sputnik Newstól. A közvélemény befolyásolására indított orosz erőfeszítéseket nehéz tetten érni, ám egy finn oknyomozó újságíró két éve azon dolgozik, hogy leleplezze az interneten tevékenykedő trollokat, vagyis a propagandaterjesztésre kiképzett anonim „szakembereket”.

Jessikka Aro

Jessikka Aro

Jessikka Aro, a finn közmédia (YLE) oknyomozó újságírója 2014-ben kezdett el foglalkozni a témával, miután több elismert finn véleményvezér és politikus panaszkodott arra nyilvánosan, hogy álnevek mögé bújt felhasználók orosz propagandával árasztják el a több ezer ember által követett közösségi oldalakat. Az újságíró kutatni kezdett az interneten, s feltűnt neki, hogy a finn közösségi médiában megszaporodtak a Kreml-barát információk.

„A trollok egy csoportjának az a feladata, hogy a közösségi média site-okon álhíreket osszon meg. Ezek a hírek olyan portálokról származnak, amelyeket az orosz állam kontrollál. Másoknak az a feladatuk, hogy a hagyományos média komment szekciójában az orosz állam érvrendszerét hangoztassák” – mondta telefonon a Népszavának a díjnyertes újságíró, aki úgy tapasztalta, hogy a trolloknak megvannak a kedvenc narratívái: Oroszországnak semmi köze az ukrajnai háborúhoz, a nyugati vezetők nácik, az európai problémákról az EU, az Egyesült Államok és a NATO tehet.

„A trollok valóban képesek befolyásolni a közvéleményt. Mostanság már nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik hír valós, és melyik nem. Az erőszakos stílusukkal a trolloknak azt is sikerült elérniük, hogy a finnek egy része már nem meri elmondani a véleményét az interneten. Ennek ellenére sok gyanútlan embert sikerült behálózniuk, s ők már előszeretettel terjesztik a trollok által megosztott tartalmakat” – mondta Aro, aki szerint mesteri tervet agyaltak ki az oroszok, hiszen az álnév mögött rejtőző trollokról nem lehet egyértelműen bebizonyítani, hogy az orosz állam megbízásából végzik a feladatukat. Arról is csak szóbeszéd terjed, hogy az álhírek oroszországi és külföldi „trollgyárakban” születnek. Aro nemrég ellátogatott az egyik ilyen épületbe Szentpéterváron, ám csak a kapuig jutott, ahol a biztonsági őrök – állítólag a KGB utódszervezete, az FSZB emberei – feltartóztatták.

„Az orosz befolyás nem új jelenség. A trollok bevetése csak egy új technika az információs hadviselésben. De a nyugati közvélemény befolyásolása már évtizedek óta tart. Már a Szovjetunió idején is ezt csinálták” – mutatott rá Aro, aki hangsúlyozta, hogy az információs hadviselésnek csak az egyik pillérét alkotják a trollok. A nevüket vállaló propagandisták szintén fontos szerepet töltenek be. „Ezek az emberek általában orosz szervezeteknek dolgoznak, úgynevezett ’kutatóintézeteknek’” – tette hozzá Aro, aki 2014 szeptemberében kezdte a trollokról szóló cikksorozatát. Alig került fel az első cikk az internetre, megindult ellene a hadjárat. A világhálón különböző hírek terjedtek róla, amelyekben azt állították, hogy az amerikai hírszerzésnek dolgozik, s Vlagyimir Putyin elnök finnországi támogatóiról gyűjt információt. Arót nemcsak szakmailag akarták hitelteleníteni, de halálos fenyegetésekkel is megpróbálták eltántorítani a kutatástól. Sikertelenül. Az újságíró hamarosan könyvet ír a trollokról.