Beírók;Bolba Márta;becsületkereszt;

2017-03-23 06:02:00

Becsületkeresztes csata - Megalázni a lelkésznőt?

Becsületkeresztet kapott az önkormányzattól a józsefvárosi evangélikus egyházközség: csak éppen a közösség lelkészét, Bolba Mártát meg sem hívták az ünnepségre. Ennek ellenére megjelent, a kitüntetést azonban nem vehette át.

A kormánypárti politikusok szemmel láthatóan nem tudnak mit kezdeni azzal, ha egy lelkész bírálja a Fidesz-KDNP működését. Ezért igyekeznek úgy tenni, mintha nem is léteznék – nyilatkozta a Népszavának Bolba Márta, aki civil támogatással, független jelöltként indul a közelgő időközi képviselőválasztáson a Józsefvárosban. Az evangélikus lelkész aktív szerepet vállal a Közöd Civil Társaságban (KCT) is. Szociális ügyekben évek óta vitái vannak Kocsis Máté fideszes polgármesterrel és a jobboldali többségű kerületi önkormányzattal. A konfliktus tavaly ősszel kapott szélesebb nyilvánosságot, amikor Bolba Márta közölte: erkölcsileg helyteleníti a kormány úgynevezett kvótaellenes népszavazását és elutasítja a menekültekkel szembeni hangulatkeltést.

Az önkormányzati képviselők múlt hónap elején döntöttek arról, hogy a József-naphoz kötődő hagyományos ünnepségen kik kapják meg a Józsefvárosi Becsületkeresztet. A reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából a kerületi protestáns (református és evangélikus) egyházi szervezeteknek ítélték oda az elismerést. A felsorolást olvasva Bolba Márta meglepődött. Az önkormányzat mindegyik díjazott egyházközségnél a gyülekezet lelkészét jelölte meg a szervezet képviselőjeként: kivéve azt a józsefvárosi evangélikus egyházközséget, ahol történetesen ő teljesít szolgálatot. „Elképzelhetetlennek tartom, hogy Kocsis Máté és munkatársai ne tudták volna, ki a lelkésze az egyházközségünknek. Helyettem mégis Molnár Ilonát nevezték meg, aki nem lelkész, hanem világi tisztséget betöltő felügyelő” – mondta Bolba Márta.

A József-napi ünnepség a kerületi önkormányzat legnagyobb reprezentatív - díszvacsorával, bállal és jótékonysági árveréssel - egybekötött eseménye, ekkor adják át a díszpolgári címeket is – jegyezte meg a lelkész. Őt meg sem hívtak a rendezvényre. Kellemetlen pillanat volt, amikor a bejáratnál névre szóló meghívót kértek tőle. Végül Molnár Ilona „partnereként”engedték be a terembe.

A kínos jelenetek folytatódtak. A fotóssal, aki Bolba Márta kérésére jött el a díjátadóra, egy idő után elrakatták a gépét. „Komikus módon arra hivatkoztak, hogy ez egy zártkörű rendezvény” – mondta a lelkész. A többi fotós nyugodtan fényképezhetett. Bolba Márta leült ahhoz az asztalhoz, ahol a saját egyházközségének névtábláját látta. A szervezők szerették volna eltessékelni onnan, átültetni a fotósok közé. A lelkész erre nem volt hajlandó, maradt a helyén.

Az egyházközségének szóló becsületkeresztet – amivel egy csokor virág és egy üveg bor járt, pénzjutalom nem – Molnár Ilona vette át a polgármestertől. Bolba Márta nem akarta megzavarni az ünnepséget. Tapasztalatai szerint a közvélemény nem a botrány kiváltóját szokta megbélyegezni, hanem azt, aki felhívja a figyelmet egy botrányos eseményre. A lelkész utólag már hajlik rá, hogy hibát követett el: valószínűleg nem kellett volna eltűrnie, hogy levegőnek nézzék egy olyan rendezvényen, ahol elméletileg ő is a kitüntetettek között szerepelt.

Mossa kezeit az önkormányzat
Kerestük a józsefvárosi önkormányzatot is. A válasz szerint a kitüntetések odaítélését követően a díjak átvevőjének személyéről az önkormányzat egyeztetett.Az evangélikus egyház vezetése azt a tájékoztatást adta, hogy Bolba Márta gyesen van. (A lelkész később jelentette be, hogy elindul az időközi választáson - a szerk.) A józsefvárosi evangélikus egyházközség kitüntetésének átvételére a lelkész távollétében Molnár Ilona felügyelőt jelölték ki, aki szintén a közösség vezetője. A protestáns egyházaknál több száz éves hagyományt követve az egyházközség élén a lelkészek mellett gyülekezeti felügyelő tevékenykedik. A kitüntetéseket a közösségek kapták, nem a vezetőik -- olvasható a válaszban. Az önkormányzat az "egyházakat tisztelve nem kíván válaszolni semmilyen politikai indíttatású kérdésre a kitüntetésekhez kapcsolódóan. Méltatlan lenne egy kerületi időközi választás miatt politikai ügyet csinálni a reformáció ötszázadik évfordulójából."