Hóhérok egymás közt

Publikálás dátuma
2017.03.27 07:47
Jordán Adél és Mészáros Béla FOTÓ: DOMOLKY DANIEL
Fotó: /
Az európai kortárs dráma egyik fenegyerekének számító ír Martin McDonagh betört a Katona József Színházba is. Kellett hozzá a rendező, talán nem sértődik meg, ha azt írom, a magyar színházi élet másik fenegyereke Gothár Péter (a nagyszerű díszlet is az ő munkája), aki a szerzőnek már több darabját színre vitte.

A Kriplit a Radnótiban, vagy a Vaknyugatot az Átriumban. Az utóbbit most is nagy sikerrel játsszák. Most egy friss darabot kapunk az egyik lapban brit Tarantinoként (filmeket is rendez) emlegetett írótól. A Hóhérokat 2015-ben mutatták be Londonban, rögtön díjakkal is jutalmazták a szerzőt és az előadást is.

A korábban az ír falusi kisembereket fanyarul középpontba állító McDonagh ezúttal Észak-Anglia egy kisvárosába helyezi a történetet. Az ötlet tényleg pazar, 1965-ben vagyunk, amikor Nagy-Britanniában eltörlik a halálbüntetést. A főhősünk Harry, a város második számú hóhéra. Kérdés, mi lesz ezután a hóhérokkal? Vezetnek szépen egy kocsmát, békében, a hóhér mesterségtől elbúcsúzva? Vonatkozik ez a kérdés az első számú hóhérra, Pierrepointra is, aki csak az előadás végén jelenik meg. Vagy a dolog ennél jóval bonyolultabb. Megnyugtatok mindenkit, a szerző most a szokásosnál is több csavart és fordulatot tett a műbe, tehát lesz miért izgulni. Szerintem a krimi szál se gyenge. A darab kvázi keretes szerkezetű, az elejére és a végére is jut egy akasztás. A történet részleteit nem szeretném elárulni. Mindenesetre az egyik még a halálbüntetés betiltása előtt, a másik utána következik be. Elvileg egyáltalán nem mindegy. Persze lehet törvényesen és törvényen kívül is ártatlanokat kivégezni.

Az első jelenetben Harry (Fekete Ernő) gyakorolva mesterségét társával Syddel (Ötvös Andrással) felakaszt egy fiatalembert, aki ártatlanságát bizonygatja. A jelenet kíméletlen és megrázó. A hóhér előtt már nincs helye jogorvoslatnak. Miközben eljutunk az akasztásig, McDonagh fanyar módon megmutatja azt is, hogy még a hóhérok is emberek. Sokszor nevetünk már ezen is, miközben mégis csak egy embert végeznek ki. Aztán Harry éttermébe csöppenünk, elrajzolt, egyszerű figurák közé, akik eltartják a kocsmát. És ugyanúgy elrajzolt és együgyű Harry felsége (Rezes Judit) és kissé együgyű lánya (Jordán Adél) is. A fordítás (Morcsányi Géza) magabiztosan mutatja meg nyelvileg is ennek a világnak az árnyalatait. A krimi vonalat a londoni Mooney (Tasnádi Bence) feltűnése szolgáltatja. Közben a sajtó természetéről is kapunk egy kis görbe tükröt. Egy újságcikk is megjelenik ugyanis az egyik egykori főhóhérról.

Az előadás parádés főjelenetévé a két a hivatalától már eltiltott, de egymással mégis vérre menően rivalizáló hóhér, Harry és Pierrepoint összecsapása növi ki magát. Fekete Ernő egyébként az előadás alatt végig egyszerre sűríti bele a figurába a vaskosságot, a mélységet, a bizonytalanságot, a kétségbeesést és a férfias fölényt. Mégis csak egy hóhérról van szó. A Pierrepointot alakító Máté Gábor pedig egyszerre, dörzsölt és ravasz, ugyanakkor esendő. De végül is, mégis csak ő az első számú. A hivatalosságot jelentő felügyelő (Kocsis Gergely) pedig lenullázott alkoholista senkiként végig asszisztálja az elvakult jogtriplást. A hóhérmunkát végzők egyedül maradnak, csak saját lelkiismeretükkel kell szembenézniük, ha maradt ebből még valami egyáltalán nekik.

2017.03.27 07:47

Opera nélkül marad Budapest decemberig

Publikálás dátuma
2018.09.20 10:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Az Operaházat felújítják, az Eiffel még nem készült el, így marad az Erkel Színház, ott próbál a társulat a nemzetközi turnéra.
Egy várost az operaháza teheti világvárossá. Budapest világváros, hiszen két opera is várja a műfaj hazai és külföldi híveit, és egy harmadik, kortárs operák játszására alkalmas intézmény építését is tervezik. Az Ybl Miklós tervezte Operaházat jelenleg felújítják, a rekonstrukció a tervek szerint jövő januárra fejeződik be. A csaknem kétezer néző befogadására alkalmas Erkel Színház azonban nyitva áll a közönség előtt. Ennek ellenére december elejéig Budapesten nem lehet hagyományos operaelőadást látni – hívta fel a Népszava figyelmét egy olvasó. Valóban, az Erkel Színház épületében koncertszerű előadás – Operát az Operából! Szimfonikus est címmel - , szcenikus kantáta – Carmina Burana – balettest – Triple Dance címmel - hangszerismertető és zenei nevelést elősegítő programok várják a közönséget. A szó tradicionális értelmében vett operaelőadással azonban nem lehet találkozni. Eközben a társulat és a zenekar külföldön turnézik Váctól Kézdivásárhelyig, Varsótól New York-ig. Az első bemutató december 1-én Puccini: A Nyugat lánya című operája lesz olasz nyelven, magyar és angol felirattal. Az Operaház a felvetésre az alábbi választ küldte: „Mivel Budapest-szerte nincs alkalmas próbaterem, és az Eiffel még nem készült el, csak az Erkel maradt a turnék előkészítésére. Azért itt is játszottunk szeptemberben egy Billy-sorozatot, jön a Carmina Burana nagyszabású új produkciója, a balett közben a Müpában is táncol sorozatokat, és készülünk a decemberi nagy menetre: nemcsak a tradicionális Diótörőre, Bohéméletre és Denevérre, de a nyitó Puccini-premierre, a Nyugat lányára is, ahhoz is hely kell. Szeptember 1. és december 1. között egyébként több mint 100 nagytermi előadás játszunk az Erkelben és azon kívül. (Az Erkel színházi Billy Elliot-musicalen, Carmina Buranán és októberi Zongoraárián kívül Gördülő Operák – többek közt Székelyföldön –, Operát az Operából belföldi turné, V4 turné Varsóban, Prágában és Pozsonyban a Jenufával és a Székely fonóval, New York-i turné, a Magyar Nemzeti Balett szeptemberi és októberi vendégjátékai a Müpa Fesztivál Színházban, koncertek a Müpa hangversenytermében, Pécsett és Muscatban, Requiemek Vácott és Cegléden, Virtuózok-koncert az Opera Zenekar közreműködésével.)"
Szerző
Témák
Erkelopera
2018.09.20 10:00
Frissítve: 2018.09.20 10:17

Kíváncsi, önterápiás attitűd – Polcz Alaine gyermekkora

Publikálás dátuma
2018.09.20 09:30

Fotó: /
Polcz Alaine életének első évtizedébe, a család kolozsvári költözködéseibe, a rokonok és barátok között töltött mindennapjaiba kapunk bepillantást a visszaemlékezésekből összeálló Gyermekkorom című kötet lapjain.
 “Úgy emlékszem, mintha már gyermekkoromban készültem volna arra, hogy megírom az életemet – nem is a saját életemet, hanem azt, hogy mire emlékszem, ami velem és körülöttem történt” – a Polcz Alaine hagyatékából előkerült szövegrészletekből összeálló Gyermekkorom című kötet az írónő visszaemlékezéseinek, élénk képzeletének, kíváncsiságának és önterápiás attitűdjének különleges szövedéke. Az elmosódott emlékek helyreállítása, a történések részleteinek felidézése és összekapcsolása, s a későbbi következtetések levonása egyaránt helyet kap Polcz Alaine írásaiban. A szövegek egy része eddig fel nem használt anyagokból származik: utolsó éveiben Ablonczy Anna segített írásai rögzítésében, az írónő gyakran neki diktált gyermekkori visszaemlékezéseket. A források között azonban számos korábban nem ismert is megtalálható, ezeket a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött hagyatékban, mágneslemezeken találták.
“Az ilyen feladat a lehető legnehezebb, ha a szerző tudta, jóváhagyása, beavatkozása nélkül próbálunk posztumusz szövegtöredékekből egy könyvet összeállítani hozni” – mondta lapunknak Csordás Gábor, a Jelenkor Kiadó korábbi igazgatója, a kötet szerkesztője. Kiemelte, Polcz Alaine nagyon jó megfigyelő volt; s a kötet alapvető koncepciója az volt, hogy ezt a fajta látásmódot visszaadják. -Mivel a visszaemlékezések különböző időben készültek, az időrend sokszor nem egyértelmű–például valószínűleg több bukaresti látogatás vonódik össze Polcz Alaine emlékezetében, amit ő valószínűleg kijavított volna, de ezt nekünk nincs módunk megváltoztatni – mondta Csordás, hozzátéve, nehéz volt belenyugodnia abba, egy teljesen világos időbeli struktúrát a töredékekből nem tud létrehozni: ezért sincsenek fejezetek. A szerkesztő elmondta, további két nehézséggel kellett szembenéznie: egyrészt, mivel különböző időben készült feljegyzésekről van szó, sok volt az átfedés, emiatt néhány helyen el kellet hagynia az ismétlésekből. Másrészt pedig fontos szempont volt, hogy semmit ne tegyen hozzá a szövegekhez, még egy kötőszót sem. Úgy próbálta elhelyezni a szövegblokkokat, hogy azok össze tudjanak kapcsolódni egymással.
„Alaine-nek volt egy egyedülálló, és varázslatos személyisége, varázslatos elsősorban annyiban, hogy rendkívüli figyelemmel rögzítette a dolgokat, nagyon odafigyelt az emberekre, és ez az írásain is látszik, hogy mi mindent vesz észre, és hogy viszonyul emberekhez, barátokhoz, gyerekkori ismerősökhöz” – emelte ki Csordás Gábor, hozzátéve: Alaine gyermekkora nem teljesen ismeretlen az olvasók számára, mert annak egy részét, a Kidében töltött nyarakat megírta Az életed, Bíró Berta című, kidei barátnőjéről szóló műben. Mindig az életéből, a saját tapasztalataiból indult ki műveiben – fűzte hozzá Csordás. A vízaknai gyerekkori élmények nagyon fontosak voltak számára, s az ottani rokonokkal felnőttként is találkozott, erről szól többek között a Karácsonyi utazás című írása is, valamint férje, Mészöly Miklós Pontos történetek, útközben című műve, amely Alaine beszámolói alapján kézült. Aki több művét olvassa, látja azt is, hogy a gyerekkori játszótársakból mi lett húsz évvel később – vázolta a szerkesztő. „Az élet egy szövedék, amiben oda-vissza kapcsolódnak egymással a dolgok, s Alaine ezen nem változtat, úgy hagyja meg szövedék-voltában.”
A történetekben gyakran központi szerepet kap a főzés, a palacsintasütés, az étkezés is: “Talán nincs is olyan könyve, amelyben nincs legalább egy ételrecept. Mert az életnek a teljessége érdekli, és ezek a látszólag nem érdekes vagy vulgáris dolgok is fontosak számára” – fűzte hozzá Csordás. Hangsúlyozta továbbá, a kötetben szereplő történelmi, társadalmi háttér sem elhanyagolható: „ez egy nagyon izgalmas korszak: a két háború közötti Erdély, ahol a román-magyar viszony nagyon jellegzetesen változott. Kolozsvár és Vízakna is vegyes lakosságú területek voltak, ahol románok és magyarok éltek együtt, s ahol az a giccses magyarságkép, ami az erdélyi magyarokról él, nem nagyon érvényesült; egyrészt félig beolvadó, félig elrománosodó környezetről van szó, másrészt pedig arról, hogyan válik talajvesztetté a magyar kisebbség az 1918 utáni Romániában, gyakorlatilag azáltal, hogy nincs valós kapcsolata a román közélettel, és ezért kiesik a társadalmi összefüggésekből.”
A műben rendkívül aprólékos, részletes leírásokkal találkozunk, legyen szó akár a helyekről, ahol megfordult, akár a körülötte, vele élő emberekről. „Alaine-ben tíz szociográfus veszett el, olyan hihetetlen részletességgel és pontossággal, és a lényeget látva rögzít életmódokat, környezeteket, miliőket abból a korból. Legtöbb könyvének ez az egyik legérdekesebb vonása. Hihetetlen empátiával figyel oda az emberekre, s a lélektanukról, működésükről, személyiségükről is sok mindent észrevesz és rögzít, amit általában nem szoktunk észrevenni, vagy rögzíteni” – hangsúlyozta a szerkesztő.
A kötetben egyszerre látjuk a történéseket egy gyermek és egy felnőtt nézőpontjából, valamint az adott pillanatot belülről, s a későbbiek felől is értelmezve. Az egyik jelenetben, a gyermek Polcz Alaine szüleit intim pillanatban találja, amelyről a szülők később azt mondják: fájt az édesanyja hasa, az édesapja ezért feküdt rá. -Ne felejtsük, el, hogy Alaine pszichológus, és ahhoz, hogy dolgozni tudjon, önmagát is elemeznie kellett. Nyilvánvaló, hogy ez a gyerekkori emlék, ahogy szüleit erotikus helyzetben látja, az önértelmezéshez, a saját szexualitáshoz való viszony megértéséhez fontos – vélekedik Csordás. „Sok mindent azért tud megírni, mert nagyon komolyan dolgozott ilyen értelemben önmagán. Nem hallgat el dolgokat, amiket általában az emberek elhallgatnak, mert nem tudják, hogyan lehet róluk beszélni.”
“Általában úgy tűnt, hogy a felnőtteknek keveset szabad megmondani. Mert két külön világ van. Sose szűnt meg bennem az érzés, hogy a felnőttek és a gyerekek két külön világ, és egészen nem érthetjük meg egymást.” – e gondolat újra meg újra felmerül a visszaemlékezésekben, s Csordás is rámutatott: gyakorlott gyermekpszichológusként is kulcsélménye volt, hogy a felnőttek nem értik, mi zajlik egy gyerekben. „Tulajdonképpen önmagához, saját gyerekkori mivoltához is egy gyermekpszichológus szemével viszonyul. Nagyon sok olyat észrevesz önmagában, amit a pácienseiben. Azért is érdekes ez a hullámzás a gyermeki nézőpont és a felnőttkori értelmezés között, mert nemcsak egy felnőtt értelmezi saját gyerekkori mivoltát, hanem egy gyerekpszichológus értelmez egy gyereket.”
2018.09.20 09:30
Frissítve: 2018.09.20 11:19