Hóhérok egymás közt

Az európai kortárs dráma egyik fenegyerekének számító ír Martin McDonagh betört a Katona József Színházba is. Kellett hozzá a rendező, talán nem sértődik meg, ha azt írom, a magyar színházi élet másik fenegyereke Gothár Péter (a nagyszerű díszlet is az ő munkája), aki a szerzőnek már több darabját színre vitte.

A Kriplit a Radnótiban, vagy a Vaknyugatot az Átriumban. Az utóbbit most is nagy sikerrel játsszák. Most egy friss darabot kapunk az egyik lapban brit Tarantinoként (filmeket is rendez) emlegetett írótól. A Hóhérokat 2015-ben mutatták be Londonban, rögtön díjakkal is jutalmazták a szerzőt és az előadást is.

A korábban az ír falusi kisembereket fanyarul középpontba állító McDonagh ezúttal Észak-Anglia egy kisvárosába helyezi a történetet. Az ötlet tényleg pazar, 1965-ben vagyunk, amikor Nagy-Britanniában eltörlik a halálbüntetést. A főhősünk Harry, a város második számú hóhéra. Kérdés, mi lesz ezután a hóhérokkal? Vezetnek szépen egy kocsmát, békében, a hóhér mesterségtől elbúcsúzva? Vonatkozik ez a kérdés az első számú hóhérra, Pierrepointra is, aki csak az előadás végén jelenik meg. Vagy a dolog ennél jóval bonyolultabb. Megnyugtatok mindenkit, a szerző most a szokásosnál is több csavart és fordulatot tett a műbe, tehát lesz miért izgulni. Szerintem a krimi szál se gyenge. A darab kvázi keretes szerkezetű, az elejére és a végére is jut egy akasztás. A történet részleteit nem szeretném elárulni. Mindenesetre az egyik még a halálbüntetés betiltása előtt, a másik utána következik be. Elvileg egyáltalán nem mindegy. Persze lehet törvényesen és törvényen kívül is ártatlanokat kivégezni.

Az első jelenetben Harry (Fekete Ernő) gyakorolva mesterségét társával Syddel (Ötvös Andrással) felakaszt egy fiatalembert, aki ártatlanságát bizonygatja. A jelenet kíméletlen és megrázó. A hóhér előtt már nincs helye jogorvoslatnak. Miközben eljutunk az akasztásig, McDonagh fanyar módon megmutatja azt is, hogy még a hóhérok is emberek. Sokszor nevetünk már ezen is, miközben mégis csak egy embert végeznek ki. Aztán Harry éttermébe csöppenünk, elrajzolt, egyszerű figurák közé, akik eltartják a kocsmát. És ugyanúgy elrajzolt és együgyű Harry felsége (Rezes Judit) és kissé együgyű lánya (Jordán Adél) is. A fordítás (Morcsányi Géza) magabiztosan mutatja meg nyelvileg is ennek a világnak az árnyalatait. A krimi vonalat a londoni Mooney (Tasnádi Bence) feltűnése szolgáltatja. Közben a sajtó természetéről is kapunk egy kis görbe tükröt. Egy újságcikk is megjelenik ugyanis az egyik egykori főhóhérról.

Az előadás parádés főjelenetévé a két a hivatalától már eltiltott, de egymással mégis vérre menően rivalizáló hóhér, Harry és Pierrepoint összecsapása növi ki magát. Fekete Ernő egyébként az előadás alatt végig egyszerre sűríti bele a figurába a vaskosságot, a mélységet, a bizonytalanságot, a kétségbeesést és a férfias fölényt. Mégis csak egy hóhérról van szó. A Pierrepointot alakító Máté Gábor pedig egyszerre, dörzsölt és ravasz, ugyanakkor esendő. De végül is, mégis csak ő az első számú. A hivatalosságot jelentő felügyelő (Kocsis Gergely) pedig lenullázott alkoholista senkiként végig asszisztálja az elvakult jogtriplást. A hóhérmunkát végzők egyedül maradnak, csak saját lelkiismeretükkel kell szembenézniük, ha maradt ebből még valami egyáltalán nekik.