Hegyi Iván írása a Népszavának;

VB-selejtező;Portugália-Magyarország;

2017-03-27 07:50:00

Keleti csukás

Portugália csapata úgy nyert, ahogyan akart, a magyar labdarúgók csupán edzőpartnerei voltak az Európa-bajnoki címvédő együttesnek a szombat esti lisszaboni vb-selejtezőn. A házigazdák 3-0-ás sikere megfelel a két válogatott egymás elleni örök mérlegének, amely négy döntetlent és nyolc portugál diadalt foglal magában, magyar győzelmet nem tartalmaz.

Ahogyan a dolgok állnak, egy viszonylag kis csoport számára megint csak kedvező lehet a keleti nyitás: az újra virágzó, megbonthatatlan politikai kapcsolatok jóvoltából a magyar válogatott elöljárói és tagjai talán kapnak tiszteletjegyeket Oroszország vezetőitől a jövő évi világbajnokságra. Másként e pillanatban nehezen képzelhető el honfitársaink részvétele a tornán, elvégre hazánk fiai már több pontot (nyolcat) vesztettek, mint ahányat (hetet) szereztek a vb-selejtezőkön, miután szombat este Lisszabonban tétre menő edzőmeccsen játszadoztak velük a pajkos portugálok.

Nem volt esélye Storck tanítványainak Lisszabonban FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBOR

Bernd Storck, a magyar együttes német szövetségi kapitánya jobban számot vetett a realitással, mint azok, akik a mérkőzést megelőző napokban úgy írtak-beszéltek a vendég győzelem lehetőségéről, mintha az ugyanúgy előfordulhatna, akár a hazai siker; ennek megfelelően a szakvezető teletömte a csapatot behúzódó személlyel. Írhatnám úgy is: védővel, de attól még nem lesz valaki bekké, hogy hátul áll. Miként tévedés azt hinni: akinek brazil útlevele van, az futballozni is tud. Brazília a 79-szeres portugál válogatott Pepére sem tartott igényt, és a Real Madrid játékosától még akad néhány stáció a Videotonból sem kiemelkedő Viniciusig. Az itthoni hivatalosságok mindenesetre ezt a brazil légióst siettek honosítani, ám a Luz stadionban tartott bemutatkozás tapasztalatai szerint a Sao Pauló-i gazdasági bevándorlóval csak úgy izmosodott a válogatott, ahogyan Magyarország erősödik általában.

Storck a kapus előtti öt emberből a második félidőre egyet lehívott, de a kevésbé félénk formációban sem ment jobban a játék, mint a szünet előtt. Olyannyira nem, hogy honpolgáraink egyetlen kapura lövése Dzsudzsák hazaadással felérő, negyvenméteres emelése volt, és helyzettel záruló akciót szintén csak egyet vezettek a sparring-partner magyarok, azt is a nyolcvankilencedik percben. A találkozót dekadens nyugati kényelemben is mindvégig uraló portugálok ritmusváltásai alkalmával fület sértett a két együttes közti kiáltó különbség a gondolkodás és a futás sebességét, valamint a technikai képzettséget illetően. Hogy mást ne említsünk, az ellenfél két szélső hátvédje, Cedric és Raphael Guerreiro a magyaroknál vidáman játszhatna csatárt...

A portugáloknál viszont Cristiano Ronaldo és André Silva támadott. E két (szó szerinti) ék olykor lebilincselő alakítást nyújtott; „CR7” például ragyogó cselekkel döntögetett a 32. percben, majd prímán megjátszotta Raphael Guerreirót, akinek ugyancsak érzéssel keresztbe küldött labdáját André Silvának csak át kellett gurítania a kapuvonalon. A gólszerző négy perccel később lazán hátrasarkazta Cedric tért ölelő indítását, és Cristiano Ronaldo tizennyolcról, balról, menthetetlenül a rövid sarokba „varrta” a különleges gólpasszt (2-0). Már ekkor minden elrendeződött, a 137-szeres válogatott szupersztár szünet utáni szabadrúgásának (3-0) főként abban állt a jelentősége, hogy Cristiano Ronaldo pillanatnyilag „CR70-nek” is nevezhető, mert a hetvenedik gólját érte el a nemzeti együttesben.

A másik oldalon nincs mivel hetvenkedni, hiszen a mondás, mely szerint három a magyar igazság, jelenleg annyiban érvényes, hogy a címeres mezes csapat egyaránt hármat kapott Svájctól és Portugáliától. Az előbbi volt a nagyobb „bravúr”, mert Üllői úti triplájukat megelőzően tizenöt meccsel korábban, San Marino ellen szereztek kettőnél több gólt az alpesiek. Ám Lisszabont is meg kell majd magyarázni, de nincs kétség felőle: a propaganda-gépezet változatlanul csúcsra jár majd. A több mint sportág hazai világa a szerecsenmosdatásban messzemenően előrébb tart, mint magában a futballban: nálunk még a nemzetközi (bűn)szövetséget szó szerint botrányosan irányító, elmeszelt Sepp Blattert is ártatlan báránnyá lehet interjúvolni.

Meglehet, Storcknak ugyancsak szüksége lesz mentő akcióra, bár nem kriminális okokból. A válogatott őszi és mostani teljesítménye legalábbis kérdéseket vet fel, a „német csoda” mintha már nem funkcionálna. (Feltéve, hogy varázslatnak lehet nevezni a szakvezető 6-6 győzelmet és vereséget, valamint 7 döntetlent felölelő statisztikáját.) Persze végre a magyar csodának kellene elérkeznie. Ám hogy az mikor jön el – annyi halmozottan hátrányos helyzetű évtized után –, annak megválaszolásával úgy vagyunk, mint a nemzeti együttes a portugál fővárosban.

Lövésünk sincs.