terrorizmus;merényletek;nemzetbiztonsági bizottság;

2017-03-29 13:14:00

Eddig a CEU nem volt veszélyforrás

"Emlékeim szerint nem" - mondta Németh Szilárd a parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke a kérdésünkre, hogy felmerültek-e valaha is nemzetbiztonsági kételyek a Közép-Európai Egyetemmel (CEU) kapcsolatban. "A bizottság nem tárgyalja a CEU ügyét"- mondta a Népszavának Németh. Arra a kérdésre pedig, hogy eddig miért nem jöttek rá, hogy a Soros György finanszírozta egyetem "szabálytalanul" működik, a fideszes politikus leszögezte: nem ismeri az ügyet, de szerinte vizsgálni kell, hogy ez hogyan fordulhatott elő. 

Korábban épp Németh Szilárd volt, aki a kormánypárti Pesti Srácoknak adott interjújában arról beszélt, hogy kezdeményezni fogja a Soros-kötődésű civil szervezetek titkosszolgálati átvilágítását.

A rezsibiztos ugyanakkor lapunknak most tagadta a korábbi állítását. "Leghatározottabban visszautasítom, hogy átvilágítást kértem volna" - szögezte le, kiemelve: "én akkor bizottsági alelnökként, illetve képviselői jogommal élve beszámolót kértem, hogy a szolgálatok tájékoztassanak arról, hogy van-e ilyen nyomás az országon, látnak-e ilyen összefüggéseket, az ilyen csokorba szervezett ügynökszervezetekkel kapcsolatban."

A nemzetbiztonsági bizottság délelőtti ülésén eközben a kormánypárti tagok nem szavazták meg, hogy a bizottság meghallgassa Matolcsy György jegybankelnököt és Fazekas Sándor fölművelésügyi minisztert. Molnár Zsolt a bizottság MSZP-s elnöke szerint Matolcsyt azért kellene berendelni a bizottság elé, mert a jegybankelnök nemrég az Országgyűlésben többször is kijelentette, hogy egy "NATO nagyhatalom" fővárosi nagykövetségéről puccsot kezdeményezett 2014-15-ben az Orbán-kormány ellen. Molnár szerint Matolcsy összeesküvés-elméleteit a titkosszolgálatok nem támasztották alá, így most kíváncsiak lettek volna arra, mivel magyarázza az állításait.

Fazekas Sándornak pedig azért lett volna jelenése a bizottság előtt, mivel annak ellenére is agrárdiplomataként foglalkoztatta Moszkvában Kiss Szilárdot, hogy a titkosszolgálatok többször is jelezték, nemzetbiztonsági kockázatokat láttak Kiss körül, aki több ezer oroszt segített az Európai Unió területére szabad bejutást lehetővé tevő vízumhoz. A nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti többsége immáron negyedszer is elutasította, hogy a magyarországi orosz befolyásszerzést vizsgáló különbizottság alakuljon. Molnár szerint " beszédes, hogy a kormánypárt még a lehetőségét sem adja meg, hogy tárgyalhassunk a kérdésről".

A kezdeményező Szél Bernadett az ülést követően elmondta: szinte hetente jönnek ki olyan hírek, amelyek a probléma megalapozottságára utalnak. Így legutóbb az Indexen jelent meg egy interjú, amelyben Katrein Ferenc volt titkosszolgálati tiszt arról beszélt, miközben Oroszország összehangolt titkosszolgálati harcot indított az EU ellen, addig idehaza a nagypolitika blokkolja az oroszokkal szembeni elhárító munkát. Mirkóczki Ádám jobbikos bizottsági tag lapunknak elmondta: szerinte erősen eltúlzott, hogy Magyarországon csak az orosz titkosszolgálat befolyásáról kell beszélni. Úgy vélte, van még úgy húsz másik szolgálat is az országban. "Ebből a szempontból ugyanilyen hangsúllyal beszélhetünk a román, a szlovák titkosszolgálatról, vagy éppen az Amerikai Egyesült Államok hírszerzőiről is" - fogalmazott.

Keményebben fogalmazott idevágó érdeklődésünkre Németh Szilárd. A fideszes bizottsági alelnököt arról kérdeztük, indult-e vizsgálat a szolgálatoknál Katrein állításai nyomán. "Ez az ember egy pojáca - mondta Németh, majd hozzátette: "nem önszántából kellett elhagynia ezt a grémiumot, ezt az embert elbocsátották." Németh szerint Katrein soha sem volt olyan pozícióban, hogy olyan súlyos kijelentéseket tegyen, mint amiket az interjúban tett, szerinte "minimum a szakmáját árulta el, de akár a hazáját is." (Katrein az Alkotmányvédelmi Hivatal műveleti igazgatója volt 2013-ig - a szerk.)