Szlovákia;Alkotmánybíróság;

2017-04-03 11:24:00

Forró nyár előtt az Alkotmánybíróság

Ha az Ivetta Macejková vezette pozsonyi Alkotmánybíróság nem kaszálja el a mečiari amnesztiák eltörlését, akkor ifj. Michal Kováč (az egykori köztársasági elnök fia) elrablásának ügyét akár heteken belül újra megnyithatják a hatóságok. Az ügyben eljáró volt ügyész szerint gond nélkül kitűzhetnék a bírósági tárgyalást – írja az Új Szó.

Tizenkilenc évet kellett várni arra a széles politikai összefogásra, melynek köszönhetően csütörtökön délután a szlovák parlament megtette az első lépést a mečiari amnesztiák eltörlése felé. A plénum 124 szavazattal fogadta el azt az alkotmánymódosítást, mely lehetővé teszi a mečiari amnesztiák és Michal Kováč elnök kegyelmi rendeletének eltörlését, illetve az erről szóló határozat felülvizsgálatát az Alkotmánybíróság által. Andrej Kiska államfőnek 15 napja van arra, hogy aláírja az alkotmánytörvényt. Ha ezt elmulasztja, a jogszabály akkor is hatályba lép. Ezt követően a mečiari amnesztiák eltörlését legalább 30 képviselőnek kell javasolnia. Legkorábban jövő héten szavazhatja meg a plénum a Vladimír Mečiar 1998-ban kihirdetett amnesztiáinak és Michal Kováč volt államfő egy évvel korábbi kegyelmi rendeletének eltörlését szorgalmazó határozatot. Ehhez – az alkotmánytörvényhez hasonlóan – alkotmányos többség, azaz 90 szavazat szükséges. Sajtóértesülések szerint a határozatjavaslat már a parlamentben van.

Itt lép képbe az Ivetta Macejková vezette Alkotmánybíróság (AB), melynek 60 napja lesz arra, hogy megvizsgálja, összhangban van-e a határozat az alkotmánnyal. Ha az AB ennyi idő alatt nem foglalna állást a határozatról, az amnesztiák eltörlése akkor is érvényes lesz. Várhatóan június elején derülhet ki, valóban sikerült-e eltörölni az amnesztiákat. Ennél korábban akkor tudhatunk biztosat, ha az AB villámgyorsan dönt. A határozat akkor válhat érvénytelenné, ha a 10 alkotmánybíróból legalább hét ellene fog szavazni. Amint a határozat hatályba lép, az illetékes szervek azonnal intézkedhetnek ifj. Michal Kováč elrablásának és Róbert Remiáš meggyilkolásának ügyében. Ifj. Kováč ügyének kivizsgálását Michal Serbin ügyész vezette. 2000-ben készült el a vádirat, melyben 13 személy – élükön Ivan Lexával, az SIS korábbi igazgatójával – ellen emelt vádat a volt államfő fiának elrablása miatt. A Pozsonyi III. Járásbíróság trezorjában található vádirat több ezer oldalt tesz ki. Serbin a lapunknak adott korábbi interjúban leszögezte, nincs szükség további nyomozásra, vizsgálatra: „elég, ha ezt a vádiratot kiveszik a fiókból, és az ügy máris mehet a bíróságra". Serbin szerint az a bíró, aki megkapja az ügyet, a vádirat áttanulmányozása után kitűzheti a tárgyalás időpontját. Viszont azonnal azt is hozzátette, hogy valószínűleg mégsem ez a forgatókönyv vár ránk, mert „Szlovákiában a bírók gyávák, korruptak és szervilisek".