népszavazás;Pálffy Ilona;NVI;

2017-04-03 21:20:00

Pálffy: több sebből vérzik a népszavazás szabályozása

Több sebből vérzik a népszavazás jogi szabályozása, és ezt nem akárki mondta, hanem a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke, Pálffy Ilona, illetve Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke az Országgyűlés igazságügyi bizottságában - írta a hvg.hu. 

A portál szerint a vonatkozó törvény módosításához egyszerű többség kell, tehát elvileg lehetne változtatni, ha megvolna a politikai akarat. Tisztázni kellene például a köztársasági elnök és a miniszterelnök, mint népszavazást kezdeményezők jogosítványait, a kampányköltés szabályait és szükséges lenne lerövidíteni a népszavazási kérdések hitelesítésénél a 90 napos kúriai jogorvoslati határidőt.

Emellett fontos lenne azt is tisztázni, hogy helyi népszavazás esetén ki jogosult aláírásával támogatni a népszavazási kezdeményezést és ki szavazhat. Az sem pontos a hatályos jogszabályban, hogy mikor, és milyen adatok alapján kell megállapítani a helyi népszavazási kezdeményezéshez szükséges aláírások számát, de gondok vannak a külhoni választópolgárokkal is.

A bizottság fideszes tagja, Répássy Róbert azonban úgy látta, a politikai helyzet nem alkalmas arra, hogy változtassanak a levélszavazás szabályairól is rendelkező eljárási törvényen, így nem lesz népszavazási szabályváltoztatás sem.