elfogadás;Fővárosi Közgyűlés;Római-parti mobilgát;

2017-04-05 14:56:00

Ezt is lenyomták erőből - A főváros elfogadta a mobilgát nyomvonalát

A civil Római partvédők bekiabálása, dobogása mellett elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a Római parton futó védmű nyomvonalát. A testületi ülés előtt a fővárosi ellenzékből Horváth Csaba MSZP fővárosi képviselő kifogásolta a kérdéssel kapcsolatban érdemi párbeszéd hiányát, majd később tiltakozás miatt tartózkodott a szavazástól.

 Karácsony Gergely egy módosító indítványt nyújtott be, hogy döntés helyett fővárosi népszavazást írjanak ki a kérdésről, ám ezt a kormánytöbbség - lepődjünk meg - elvetette.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Az ülésteremben molinókkal jelen voltak a Greenpeace illetve a Római part beépítése ellen tiltakozó civilek, akik a parti nyomvonallal szemben az szeretnék, hogy a Király-Nánási úton húzódjon a nyomvonal. "Fák a Rómain gát a Nánásin!", "Mobilfal = költség és kockázat örökség unokáinknak!"

A partvédő civilek és az ellenzék is úgy gondolja, hogy a fővárosi vezetés és a kormánypárt a hullámtérbe építkező ingatlanspekulánsokat akarja megvédeni a part-menti mobilgáttal, ami szerintük környezetromboló ráadásul szerintük sokkal sérülékenyebb, mint a parttól távolabb futó nánási nyomvonal lenne. Szerintük a parti nyomvonal esetleges gyengesége a csillaghegyi-öblözet lakosságát fenyegeti nagyárvíz és gátszakadás esetén.

A nánási-királyok úti nyomvonalat kérő Római partért civil egyesület tagjai viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy ők generációk óta a Duna-parton laktak és korábban, sem az 1954-es sem az 1965-ös árvíz is igen súlyosan érintette őket. "Minden fővárosi lakosnak kijár az árvíz elleni védelem" -mondta szószólójuk Búzás Győző - "nekünk miért nem?"

A Közgyűlés előtt ismertették az előterjesztés alapjául szolgáló 2017 márciusi műegyetemi összehasonlító tanulmányt. Eszerint a védmű a nánási-királyok útján történő kialakításához több száz telket kellene kisajátítani, és ki kellene váltani több nagynyomású tranzit és gázvezetéket. Másfelől a nánási nyomvonalnál komoly problémát jelent a talajtörés, azaz a felső talajszint alatt egy kavicsos, vizet könnyen áteresztő réteg van. A tanulmány szerint a partmenti beruházás összesen 18, míg a nánási-királyok útja mentén 25 milliárdba kerülne a beruházás.

A közgyűlés előtt felszólalt Szabó Gábor, a mobilfal árvízvédelmi terveit elkészítő mérnök szerint jelenleg még folyik a fák egészségvédelmi célú felmérése. Szabó szerint "azokat a fákat kell meghatározni, aemelyek dőlésveszély miatt veszélyezteti a mobilfalat." A mérnök úgy látta, hogy minél inkább eltolnák a védvonalat a part irányába annál nehezebb lenne a tervezésfejlesztés elindítása és annál komplexebb lenne a kivitelezés. Szabó Gábor szerint a korábbi parti tervekben 1500-nél több fa kivágása szerepelt, Szabó szerint a mostani tervek 600-900 milliárdba kerülnek.

Karácsony Gergely (PM) és Csárdi Antal (LMP) is szóvá tette, hogy a fővárosi Közgyűlés előtti előterjesztés is késve érkezett meg, illetve az előterjesztés alapjául szolgáló szakmai tanulmányt a szakmai testületek erős kritikát fogalmaztak meg. Az ellenzékiek szerint elfogadhatatlan, hogy az előkészítő szakértői tanulmányok manipulatívak, azaz a Fővárosi vezetés által preferált parti nyomvonallal szemben a másik a királyok-nánási úton nyomvonalhoz még terv sem készült el, amit a főváros előtt nyilatkozó szakértők szerintük egy igen manipulatív prezentációt mutattak be.

Gy. Németh Erzsébet DK-s képviselő szerint a 7 milliárd forint többletköltséget igenis megérne a budai Duna-part utolsó természetes partját, illetve a "Lex CEU országában" nem lát garanciát arra hogy később a Római-part nem válik az ingatlanspekuláció áldozatául.

Horváth Csaba felemlegette, hogy csalódott Bús Balázs III. kerületi polgármesterben, szerinte a kerületi vezetés a Római-parttal kapcsolatos népszavazástól való félelmében módosította az eddigi szabályokat, így immáron a kerületi lakosság 10 százaléka helyett 25 százaléka aláírása kell a népszavazáshoz. Bús szerint ők egy korábbi jogszabályt tettek egyértelművé, ugyanakkor hozzátette: "miért kellene, hogy zuglóiak döntsenek a Római-partról?"

Bús Balázs polgármester elkezdte felsorolni azokat a testületi döntéseket, amikor a főváros korábban a parti nyomvonal mellett döntött és a mai ellenzék is igennel szavazott. Szerinte az "üdülőparkoknak álcázott lakóparkok építését is" Demszky Gábor tette lehetővé. "És akkor mi van? Ez már történelem!" - hangzottak a bekiabálások.

A döntés előbbi zárszavában Tarlós István főpolgármester úgy fogalmazott "ne tőlem féltsék a római partot, én ott nőttem fel." A főpolgármester megígérte: amíg én itt ülök, addig a partra nem adnak ki építési engedélyt." "Azaz még két évig" morogta egy civil partvédő hölgy a háttérből.

A döntés után egy "Nincs vége, megvédjük a Rómait!" feliratú Greenpeace transzparenst tartott fel egy fiatal hölgy Tarlós István feje fölé.

lásd még: Mentőmellénnyel várták Tarlóst a Fővárosi Közgyűlésen