hulladék;Oroszország;hírek;

2017-04-06 07:04:00

Hírünk, a „hamis hír”

Egyebek között a BBC-vel, a CNN-nel és a Deutsche Wellével került közös társaságba lapunk. A moszkvai külügyminisztériumnak az Oroszországról a nyugati sajtóban terjesztett „hamis híreket” bemutató internetes oldalán szerepel a Népszava március 6-i számában közölt, Bejöttek a spájzból az oroszok című cikk. Czene Gábor a Political Capital elemzése és Juhász Attila ügyvezető igazgatóval folytatott beszélgetése alapján arról írt, hogy egy fű alatt született egyezmény értelmében Magyarország és Oroszország már államtitkokat is cserél.

Juhász ennek kapcsán azt nyilatkozta, hogy a magyar kormány mintha elfeledkezett volna az ország EU- és NATO-tagságáról, felcserélte a barátot az ellenséggel, s tétlenül szemléli az orosz propaganda térnyerését. A tanulmány a bőnyi rendőrgyilkosság után felszámolt Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) mellett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat is az orosz érdekszférába sorolja. Legfontosabb megállapítása szerint a putyini Oroszország az EU gyengítésére, a térség destabilizálására törekszik, az MNA tagjai pedig az orosz katonai hírszerzés, a GRU diplomatának álcázott ügynökeivel gyakorlatoztak.

Az orosz külügyi tárca Szergej Lavrovot idézve igyekezett cáfolni a cikk állításait. A Dumában január 25-én a külügyminiszter például így fogalmazott: „Ami az Európai Unió szétesését illeti, mi sosem voltunk ebben érdekeltek. Putyin elnök nem egyszer elmondta, hogy Oroszország erősnek, egységesnek és önállónak szeretné látni az Európai Uniót.” Siegmar Gabriel német külügyminiszternek Lavrov március 9-én azt mondta, hogy készek megtárgyalni, ha konkrét tényekkel szembesítik őket. Az orosz külügy mindazonáltal egy szót sem írt az MNA tagjaival gyakorlatozó GRU-sokról, a csaknem száz magyar honlapon terjesztett putyini propagandáról vagy a szélsőjobboldalnak nyújtott pénzügyi támogatásról.

A hivatalos honlap felrója a Népszavának, hogy nem kereste meg kérdéseivel az orosz nagykövetséget. Igaz, de a képviselet sem kereste a lehetőséget, hogy lapunkban fejtse ki véleményét. Érdekesség, hogy a szűrőprogram az orosz külügy honlapja, a mid.ru címének beírásakor figyelmeztet: veszélyesként számon tartott honlapra tévedtünk.