Románia;televízió;bírság;

2017-04-06 20:45:00

Magyarellenes műsorért bírságoltak Romániában

 Magyarellenes tartalomért, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) feljelentése alapján ötezer lejes (343 ezer forint) pénzbírságot szabott ki csütörtöki ülésén a román Audiovizuális Tanács (CNA) a román közszolgálati televízióra.

Az RMDSZ a TVR1 csatorna 2016. november 16-ai Kérdések és válaszok című műsorában elhangzott kijelentések miatt jelentette fel a köztévét. A műsorvezető és két meghívottja - egy egyetemi tanár és egy publicista - az erdélyi visszaszolgáltatásokról szólva a műsorban azt sugallta, hogy a magyar kisebbség törvénytelenül, korrupció révén, a román államot megkárosítva kapta vissza korábban államosított ingatlanait.

Bár a törvény előírja, hogy kisebbségi tematikájú műsorokban az illető kisebbség képviseletének álláspontját is ismertetni kell, a műsorvezető ennek nem tett eleget, sőt, maga is csatlakozott meghívottai magyarellenes hangulatkeltéséhez. "Egész megyék léteznek, például Hargita és Kovászna, ahol a tulajdonok 80 százaléka már nincs a románok vagy a román állam kezében. Ilyen körülmények között hogyan védjük meg jogos érdekeinket?" - idézte az RMDSZ feljelentése Monica Ghiurco műsorvezető egyik kérdését.

"Elfogadhatatlan, hogy már a közszolgálati hírcsatorna is elővette a magyar kártyát. Nem engedhetjük, hogy újra és újra megbélyegezzenek minket, tényeket ferdítsenek, ezzel pedig a közvéleményt félretájékoztassák" - mutatott rá Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a CNA döntése után.

Az RMDSZ hírlevele által idézett politikus felidézte: eddig a magyar közösség ellen irányuló, diszkrimináló tartalmak főként a kereskedelmi televíziócsatornákra voltak jellemzőek. A legutóbbi ilyen bírságot márciusban szabta ki a CNA, amikor az RMDSZ feljelentése alapján a B1 tévécsatornát huszonötezer lejes bírsággal sújtották, amiért Radu Banciu műsorvezető azt mondta: a magyaroknak menekültnépként semmi keresnivalójuk Európában, hiszen nem európaiak, nyelvük sem tekinthető annak.

Ezt megelőzően február elején kapott tízezer lejes bírságot magyarok ellen irányuló uszítás miatt a Realitatea hírtelevízió egy Rares Bogdan vezette műsora. Egy évvel korábban szintén az RMDSZ feljelentése alapján az Antena 3 hírtelevízió írásbeli megrovást, a B1 Televízió pedig pénzbíróságot kapott, mert a 2015. december 1-ji, kézdivásárhelyi eseményekről a tényeket elferdítve számolt be, a kollektív bűnösség elve alapján pedig az egész magyar közösséget terroristának állította be - emlékeztetett az RMDSZ hírlevele.