rendőrség;perek;állomány;

2017-04-07 13:41:00

Ezrével perlik a rendőrséget saját dolgozóik

A magyar rendőrség 9 ezer közalkalmazottjának közel harmada perben áll a munkahelye szerinti rendőr-főkapitánysággal a garantált illetmény-különbözetének elmaradt megtérítése miatt – írja az ATV. A tetemes költségek ellenére a rendőri vezetés nem hajlik a kérdés valamennyi munkavállalóra kiterjedő, általános jellegű orvoslására.

A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) honlapján olvasható tájékoztató szerint a rendőrségnél már 2013 óta bevett munkáltatói gyakorlat, hogy a közalkalmazottként foglalkoztatott munkavállalók (jellemzően irodai dolgozók) bérét mindig pontosan annyival csökkentik, amennyivel a garantált bérminimum és/vagy a minimálbér összege emelkedik. Így e fizetések nettó összege sosem változik. Az eljárás óriási felháborodást váltott ki a dolgozók körében, ami rövid időn belül 3 ezer munkaügyi perhez vezetett.

Az érdekképviseletek több kúriai állásfoglalás alapján viszik a pereket, és a nyilvánvaló munkajogi hiba miatt folyamatosan meg is nyerik azokat. Az eljárásokban a bíróságok 3 évre visszamenőlegesen több százezer forintokat ítélnek meg a közalkalmazottaknak, a rendőrség vezetése azonban továbbra sem hajlandó akceptálni a Kúria véleményét. Inkább pereskedik munkavállalóival, és fizeti a perköltséget, a végszámlát, a kamatokat, merthogy – a szakszervezetekhez eljutott információk szerint – a Belügyminisztérium nem biztosított költségvetési forrást a jogsértések minden közalkalmazottra kiterjedő, általános érvényű orvoslására.

Pongó Géza, az FRSZ főtitkára az atv.hu-nak azt mondta, másfél éve indult az első ilyen jellegű ügyük egy vidéki rendőr-főkaptányság ellen, amely jogerősen lezárult, és a jogos járandóság kifizetése is megtörtént. Az ott dolgozó kollégák egy darabig várták, hogy a munkáltató ebből okulva mindenkit kompenzál majd, ám csalatkozniuk kellett.

Az FRSZ Jogsegélyszolgálata jelenleg 1700 munkavállalót képvisel.

Az eddig kifizetett illetmény-különbözet több százmillió forint, és a folyamatban levő ügyek további milliárdos tételt feltételeznek. Az igények 2014-ig visszamenőleg szólnak, vagyis aki időben megkereste a szakszervezetet és vállalta az eljárás kockázatait, annak háromévnyi elmaradt illetmény-különbözetét tudják kiperelni.