Pasiügyekkel nem foglalkozom

Tessék engem békén hagyni azzal, hogy már megint mit mondott a miniszterelnök. Az csak afféle férfilocsogás. Pasiügyekkel nem foglalkozom, vannak nekem komolyabb dolgaim is. Hogy a miniszterelnök mégiscsak az ország első embere, a legfontosabb közfunkció betöltője? Na és? Attól még csak pasi. Azokat meg nem kell igazán komolyan venni. Jó, be kell engedni őket néhány hivatalba a hülye modern divatok miatt. Dehát mindenki tudja, hogy igaziból nem erre valók. Persze, az ember lánya azért itt-ott összekeveredik, elszórakozik velük, jól esik nőtársaságban kuncogni azon, ki hogyan és kivel pasizott be. Ezer jó tréfa forrása, hányféle gyarlóságuk van: szotyolát köpködnek, idétlenül ordibálnak meccsnézés közben, „fehérvári huszárok”-ról gajdolnak, pálinkáznak, kakaskodnak, felnőttként sem képesek elhagyni a gyerekjátékaikat: kisvasutaznak, egykapura lőnek, verekednek, katonásdit játszanak. Istenem, pasik, mit várjunk tőlük!

Örülök, hogy végre nem kell az ostoba ügyeikkel izgatnom magam. A miniszterelnök világossá tette a munkamegosztást. A férfiak, legalábbis az alfahímek, mint ő, nem foglalkoznak nőügyekkel.. Gondolom, akkor az a helyes, ha mi, nők nem foglalkozunk pasiügyekkel. Úgy látszik, két külön állatfaj vagyunk, persze világos, ki áll a tápláléklánc csúcsán. A kormányfő megmondta, amikor el akarta kenni Kövér és az énekes Kovács Ákos nőügyi bunkóságait (velük muszáj volt foglalkoznia, hiszen ők nem nők): „Szerintem férfi sosem mondhatja azt magáról, hogy szakértőnek számít ezekben a nemi kérdésekben”. Vagyis a nők dolga „nemi kérdés”. A nőnek neme van, slussz-passz, a nő tiszta biológia, a férfinak meg mindenféle fontos társadalmi hivatása.

Így aztán Szemerkényi Réka nem a legfontosabb nagyköveti poszt betöltője, hanem nő. Nőci. Kiscsaj. Az ügye „nőügy”, (lásd még a vaskosabb szinonímát: „bugyiügy”), így aztán a miniszterelnök nem foglalkozik vele. Sajnos vannak, akik ezt képtelenek felfogni, és egyszerűen letahózzák a magyar kormány fejét. Itt a Népszavában N. Kósa Judit úgy véli, Orbán azt a benyomást akarja kelteni, hogy „a mi kormányfőnk szakasztott olyan ember, mint maga, Lajos bácsi”, a célcsoport tehát „a kőbunkónak pozicionált átlagos választó”. Nem tudom, mi a baj a kőbunkóval, igazán férfias fegyver. Tamás Gáspár Miklósnak meg az nem tetszik, hogy ebben a szemléletben „a nő nem közjogi és politikai tényező, hanem élőhús”.

Jó vicc, mi más lenne? Hiszen a „nőügy” emlegetése azt is sugallja, hogy az illető csakis valami zaftos nőügy, egy kis férfiúi kalandozás szereplőjeként, valakinek a „nőjeként” juthatott előre, és nem saját jogon. Nők arra nem is igen képesek. Orbán már két éve megmagyarázta, hogy miért nincsenek nők a kormányában. Mert olyan gyenge virágszálak, gyámoltalanok, nem bírnák a karaktergyilkosságot,, ami a hímek világában természetes harcmodor. „Szegény Lamperth Mónika is mit kapott”. (Mármint éppen tőlük, nem mintha ettől túl sokat pityergett volna.) „Pedig mi egy kulturáltabb népség volnánk!” Elképzelni is rossz, mi lenne, ha nem azok volnának. De így, kulturált népségként, elismerik a női érdemeket is: két helyettes államtitkár asszony pofikáját a nagyfőnök (legalábbis verbálisan) elismerőleg megcsipkedte, mondván, nő létükre egész tehetségesek. (Szövegváltozatok még erre a dallamra: „Ismerek rendes cigányokat is”. „Vannak zsidó barátaim”.)

Be kell látni, hogy a női princípium nem illik a felelős döntéshozatalhoz. Amit a női természetről a közhelyek feltételezni szoktak, az nálunk mind politikai szitokszóként használatos. A nők köztudomásúlag hisztisek, és nincs is rosszabb a „politikai hisztériánál”, ami a civilek vagy a CEU likvidálása kapcsán – természetesen oktalanul - feltámadt. A nők finomkodnak és érzelegnek, pont, mint akik „szépelgő handabandával” védik az emberi jogokat. A rendszer kritikusait, a macsó világ ellenfeleit kormányoldalról csupa feminin tulajdonsággal jellemzik, a kormányfőnek velük sem kell foglalkoznia. A kormány férfias, az ellenzéke puhány, nőies, csak sivalkodni, panaszkodni, hisztizni, migráns-simogatni tud. A riválisnak érzett Vonát meleg hírbe hozzák, lebuzizzák, a nézeteivel túl sok bajuk nincs, de az önmagában elég politikai vád, hogy nem „igazi” férfi. Németh Zsolt viccelődik Tusványoson: „Az asszony nem ember”. A kormány nem terjeszti a parlament elé a családon belüli erőszak elleni fellépésre kötelező isztambuli egyezményt. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint kár is ezzel foglalkozni, hiszen „a nőkre jelenleg a bevándorlás és a migránsok betelepítése jelenti a legnagyobb veszélyt”. Nem is olyan messziről hallatszik a vak komondor ugatása.

Hadd ugasson, a miniszterelnök „nőügyekkel nem foglalkozik”. A politika férfiak bajvívása. Csupa veretes gondolat, nemes küzdelem, mint az Orbán-Simicska viadal. Most épp a Simicska-klán igyekszik férfiatlanítani Orbánt: „Milliméterenként lesz levágva a …-od, és ennek minden másodpercét élvezni fogjuk.”

Stramm fiúk vagytok mindahányan, de csináljátok nélkülem. Pasiügyekkel nem foglalkozom.