Pasiügyekkel nem foglalkozom

Tessék engem békén hagyni azzal, hogy már megint mit mondott a miniszterelnök. Az csak afféle férfilocsogás. Pasiügyekkel nem foglalkozom, vannak nekem komolyabb dolgaim is. Hogy a miniszterelnök mégiscsak az ország első embere, a legfontosabb közfunkció betöltője? Na és? Attól még csak pasi. Azokat meg nem kell igazán komolyan venni. Jó, be kell engedni őket néhány hivatalba a hülye modern divatok miatt. Dehát mindenki tudja, hogy igaziból nem erre valók. Persze, az ember lánya azért itt-ott összekeveredik, elszórakozik velük, jól esik nőtársaságban kuncogni azon, ki hogyan és kivel pasizott be. Ezer jó tréfa forrása, hányféle gyarlóságuk van: szotyolát köpködnek, idétlenül ordibálnak meccsnézés közben, „fehérvári huszárok”-ról gajdolnak, pálinkáznak, kakaskodnak, felnőttként sem képesek elhagyni a gyerekjátékaikat: kisvasutaznak, egykapura lőnek, verekednek, katonásdit játszanak. Istenem, pasik, mit várjunk tőlük!

Örülök, hogy végre nem kell az ostoba ügyeikkel izgatnom magam. A miniszterelnök világossá tette a munkamegosztást. A férfiak, legalábbis az alfahímek, mint ő, nem foglalkoznak nőügyekkel.. Gondolom, akkor az a helyes, ha mi, nők nem foglalkozunk pasiügyekkel. Úgy látszik, két külön állatfaj vagyunk, persze világos, ki áll a tápláléklánc csúcsán. A kormányfő megmondta, amikor el akarta kenni Kövér és az énekes Kovács Ákos nőügyi bunkóságait (velük muszáj volt foglalkoznia, hiszen ők nem nők): „Szerintem férfi sosem mondhatja azt magáról, hogy szakértőnek számít ezekben a nemi kérdésekben”. Vagyis a nők dolga „nemi kérdés”. A nőnek neme van, slussz-passz, a nő tiszta biológia, a férfinak meg mindenféle fontos társadalmi hivatása.

Így aztán Szemerkényi Réka nem a legfontosabb nagyköveti poszt betöltője, hanem nő. Nőci. Kiscsaj. Az ügye „nőügy”, (lásd még a vaskosabb szinonímát: „bugyiügy”), így aztán a miniszterelnök nem foglalkozik vele. Sajnos vannak, akik ezt képtelenek felfogni, és egyszerűen letahózzák a magyar kormány fejét. Itt a Népszavában N. Kósa Judit úgy véli, Orbán azt a benyomást akarja kelteni, hogy „a mi kormányfőnk szakasztott olyan ember, mint maga, Lajos bácsi”, a célcsoport tehát „a kőbunkónak pozicionált átlagos választó”. Nem tudom, mi a baj a kőbunkóval, igazán férfias fegyver. Tamás Gáspár Miklósnak meg az nem tetszik, hogy ebben a szemléletben „a nő nem közjogi és politikai tényező, hanem élőhús”.

Jó vicc, mi más lenne? Hiszen a „nőügy” emlegetése azt is sugallja, hogy az illető csakis valami zaftos nőügy, egy kis férfiúi kalandozás szereplőjeként, valakinek a „nőjeként” juthatott előre, és nem saját jogon. Nők arra nem is igen képesek. Orbán már két éve megmagyarázta, hogy miért nincsenek nők a kormányában. Mert olyan gyenge virágszálak, gyámoltalanok, nem bírnák a karaktergyilkosságot,, ami a hímek világában természetes harcmodor. „Szegény Lamperth Mónika is mit kapott”. (Mármint éppen tőlük, nem mintha ettől túl sokat pityergett volna.) „Pedig mi egy kulturáltabb népség volnánk!” Elképzelni is rossz, mi lenne, ha nem azok volnának. De így, kulturált népségként, elismerik a női érdemeket is: két helyettes államtitkár asszony pofikáját a nagyfőnök (legalábbis verbálisan) elismerőleg megcsipkedte, mondván, nő létükre egész tehetségesek. (Szövegváltozatok még erre a dallamra: „Ismerek rendes cigányokat is”. „Vannak zsidó barátaim”.)

Be kell látni, hogy a női princípium nem illik a felelős döntéshozatalhoz. Amit a női természetről a közhelyek feltételezni szoktak, az nálunk mind politikai szitokszóként használatos. A nők köztudomásúlag hisztisek, és nincs is rosszabb a „politikai hisztériánál”, ami a civilek vagy a CEU likvidálása kapcsán – természetesen oktalanul - feltámadt. A nők finomkodnak és érzelegnek, pont, mint akik „szépelgő handabandával” védik az emberi jogokat. A rendszer kritikusait, a macsó világ ellenfeleit kormányoldalról csupa feminin tulajdonsággal jellemzik, a kormányfőnek velük sem kell foglalkoznia. A kormány férfias, az ellenzéke puhány, nőies, csak sivalkodni, panaszkodni, hisztizni, migráns-simogatni tud. A riválisnak érzett Vonát meleg hírbe hozzák, lebuzizzák, a nézeteivel túl sok bajuk nincs, de az önmagában elég politikai vád, hogy nem „igazi” férfi. Németh Zsolt viccelődik Tusványoson: „Az asszony nem ember”. A kormány nem terjeszti a parlament elé a családon belüli erőszak elleni fellépésre kötelező isztambuli egyezményt. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint kár is ezzel foglalkozni, hiszen „a nőkre jelenleg a bevándorlás és a migránsok betelepítése jelenti a legnagyobb veszélyt”. Nem is olyan messziről hallatszik a vak komondor ugatása.

Hadd ugasson, a miniszterelnök „nőügyekkel nem foglalkozik”. A politika férfiak bajvívása. Csupa veretes gondolat, nemes küzdelem, mint az Orbán-Simicska viadal. Most épp a Simicska-klán igyekszik férfiatlanítani Orbánt: „Milliméterenként lesz levágva a …-od, és ennek minden másodpercét élvezni fogjuk.”

Stramm fiúk vagytok mindahányan, de csináljátok nélkülem. Pasiügyekkel nem foglalkozom.

Valami van, de mi az igazi?

Megtanulhattuk, hogy a kormány semmit sem bíz a véletlenre. Semmi nem történik valamilyen hátsó szándék nélkül, csak ki kell várni, amíg kibújik a szög a zsákból.

2014 október közepén valamit tudhatott a kormány a kirobbanni készülő amerikai kitiltási botrányról. Nem mindennap fordul elő, hogy egy szövetséges állam megvonja a beutazási engedélyt a másik ország magasrangú közhivatalnokaitól. Napokig ködösítettek, tagadtak, de aztán kiderült az igazi ok: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, valamint (feltehetően) magas beosztású kollégái bizonyos korrupciós ügyek miatt feketelistára kerültek az Egyesült Államokban.

Csupán néhány nap telt el, amikor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2014. október 21-én bejelentette, hogy a kormány minden megkezdett gigabyte-nyi elektronikus adatforgalom után 2015-től 150 forint adót készül kivetni. A bejelentés azonnali tiltakozási hullámot váltott ki mind a szolgáltatók, mind pedig a felhasználók körében. A Facebookon létrejött Százezren az internetadó ellen közösségi oldalt október 22-én a déli órákig már közel 90 ezren lájkolták, ezzel is nemtetszésüket fejezve ki a tervezett adónem ellen. Aztán megjelent a mintegy tízezernyi elszánt tüntető a belvárosi utcákon, és attól kezdve kissé háttérbe szorult az amerikai kitiltási botrány híre, sokkal „kézzelfoghatóbb” téma volt az internetadó ügye a közemberek számára, mint holmi ködös korrupciós botrány.

Most itt van a CEU ellen indított hadjárat. A „politikai okoskodók” arról beszélnek, hogy az egész hátterében nincsen más, mint egy kicsinyes bosszú Soros György valamilyen máig kideríthetetlen „bűne” miatt. Ezért érdemesnek találta az Orbán-falka, hogy nekitámadjon Amerikának, a tudományos világnak, egyetemisták ezreinek, akikről egyszer már kiderült, hogy meglehetősen „hevesen” reagálnak az ilyen támadásokra. És persze kivívja az Európai Unió minden rendű és rangú megszólalójának rosszallását.

Valami van a háttérben, de ki tudja, mi az igaz? Ki tudja, milyen egyéb, ősszel „élesedő” botrányt akarnak elkendőzni ezzel az értelmetlen és aligha kifizetődő újabb támadással?

A minap megjelent a The Times angol lapban egy figyelemre méltó írás, amely azt sugallta, hogy az EU vezető országai megelégelnék a magyar és lengyel akadéskoskodást a menekültek - közösen elfogadott - befogadásával szemben. Most az angol cikkben arról írnak, hogy Brüsszelben „belengették”, ha továbbra is köti a menekültek ügyében a két ország az ebet a karóhoz, ősszel komoly retorzióra számíthatnak.

Ha ezúttal is úgy működik a „Fidesz-logika”, ahogyan az elmúlt években már megtapasztalhattunk, könnyen lehet, hogy a szintén őszre időzített, sebtében átvert CEU törvény nem más, mint habverés, ködösítés, a figyelem elterelése valami másról. Valami súlyosabbról.

A történelemből illene tanulni. A pesti „utca” népe kiszámíthatatlan. Eddig mindig az elbizakodottság indította el a maguk csalhatatlanságával eltelt hatalmakat a bukás útján. Nem számoltak azzal, hogy a magyar nép meglepően jól tűri a hatalom arroganciáját és cinizmusát, de van egy határ, amikor elszakad a cérna. A fiatalokban működnek az önvédelmi reflexek, egy ideig hátat fordítanak a politikának, vagy felpakolják a családjukat és másutt keresik a boldogulást.

De ha sérelem éri őket, átszakadnak a gátak. Most tízezren mentek tüntetni, holnap talán még többen választják majd az utcai politizálást. Nagyot hibázhatnak Orbánék, ha ezzel nem számolnak. Veszélyes vizekre kormányozzák Magyarországot, megeshet, hogy a CEU-botrány lesz a Fidesz sírásója.

Szerző

Valami van, de mi az igazi?

Megtanulhattuk, hogy a kormány semmit sem bíz a véletlenre. Semmi nem történik valamilyen hátsó szándék nélkül, csak ki kell várni, amíg kibújik a szög a zsákból.

2014 október közepén valamit tudhatott a kormány a kirobbanni készülő amerikai kitiltási botrányról. Nem mindennap fordul elő, hogy egy szövetséges állam megvonja a beutazási engedélyt a másik ország magasrangú közhivatalnokaitól. Napokig ködösítettek, tagadtak, de aztán kiderült az igazi ok: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, valamint (feltehetően) magas beosztású kollégái bizonyos korrupciós ügyek miatt feketelistára kerültek az Egyesült Államokban.

Csupán néhány nap telt el, amikor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2014. október 21-én bejelentette, hogy a kormány minden megkezdett gigabyte-nyi elektronikus adatforgalom után 2015-től 150 forint adót készül kivetni. A bejelentés azonnali tiltakozási hullámot váltott ki mind a szolgáltatók, mind pedig a felhasználók körében. A Facebookon létrejött Százezren az internetadó ellen közösségi oldalt október 22-én a déli órákig már közel 90 ezren lájkolták, ezzel is nemtetszésüket fejezve ki a tervezett adónem ellen. Aztán megjelent a mintegy tízezernyi elszánt tüntető a belvárosi utcákon, és attól kezdve kissé háttérbe szorult az amerikai kitiltási botrány híre, sokkal „kézzelfoghatóbb” téma volt az internetadó ügye a közemberek számára, mint holmi ködös korrupciós botrány.

Most itt van a CEU ellen indított hadjárat. A „politikai okoskodók” arról beszélnek, hogy az egész hátterében nincsen más, mint egy kicsinyes bosszú Soros György valamilyen máig kideríthetetlen „bűne” miatt. Ezért érdemesnek találta az Orbán-falka, hogy nekitámadjon Amerikának, a tudományos világnak, egyetemisták ezreinek, akikről egyszer már kiderült, hogy meglehetősen „hevesen” reagálnak az ilyen támadásokra. És persze kivívja az Európai Unió minden rendű és rangú megszólalójának rosszallását.

Valami van a háttérben, de ki tudja, mi az igaz? Ki tudja, milyen egyéb, ősszel „élesedő” botrányt akarnak elkendőzni ezzel az értelmetlen és aligha kifizetődő újabb támadással?

A minap megjelent a The Times angol lapban egy figyelemre méltó írás, amely azt sugallta, hogy az EU vezető országai megelégelnék a magyar és lengyel akadéskoskodást a menekültek - közösen elfogadott - befogadásával szemben. Most az angol cikkben arról írnak, hogy Brüsszelben „belengették”, ha továbbra is köti a menekültek ügyében a két ország az ebet a karóhoz, ősszel komoly retorzióra számíthatnak.

Ha ezúttal is úgy működik a „Fidesz-logika”, ahogyan az elmúlt években már megtapasztalhattunk, könnyen lehet, hogy a szintén őszre időzített, sebtében átvert CEU törvény nem más, mint habverés, ködösítés, a figyelem elterelése valami másról. Valami súlyosabbról.

A történelemből illene tanulni. A pesti „utca” népe kiszámíthatatlan. Eddig mindig az elbizakodottság indította el a maguk csalhatatlanságával eltelt hatalmakat a bukás útján. Nem számoltak azzal, hogy a magyar nép meglepően jól tűri a hatalom arroganciáját és cinizmusát, de van egy határ, amikor elszakad a cérna. A fiatalokban működnek az önvédelmi reflexek, egy ideig hátat fordítanak a politikának, vagy felpakolják a családjukat és másutt keresik a boldogulást.

De ha sérelem éri őket, átszakadnak a gátak. Most tízezren mentek tüntetni, holnap talán még többen választják majd az utcai politizálást. Nagyot hibázhatnak Orbánék, ha ezzel nem számolnak. Veszélyes vizekre kormányozzák Magyarországot, megeshet, hogy a CEU-botrány lesz a Fidesz sírásója.

Szerző