MSZP;Szombathely;Botka László;

2017-04-07 19:04:00

Botka: a cél, hogy legyőzzük Orbán Viktort és a Fideszt

Azok a települések, amelyek a baloldal bázisai tudtak maradni,  megmutatták, hogy lehet tisztességes politikát folytatni, lehet az emberekre odafigyelni, lehet olyan politikát folytatni, amely nem keresi az ellenségeket - hangoztatta Botka László az MSZP miniszterelnök-jelöltje pénteken Szombathelyen, ahol országjáró körútja során utcafórumot tartott.

A politikus kijelentette: egy olyan Magyarországban hisznek, ahol ember és ember között nem a világnézet, nem a vélemény, nem a pártállás, hanem kizárólag a tisztesség, a becsület és a szorgalom alapján lehet különbséget tenni. "Mi egy ilyen élhető Magyarországban hiszünk, és nem az orbáni diktatúrában - mondta.

A szocialisták jelöltje Szombathelyen a Derkovits lakótelepen, - az eső elől behúzódva - egy szolgáltatóház fedett lépcsőfeljáróján beszélt 100-150 főleg nyugdíjas korú emberből, köztük helyi szocialista politikusokból álló hallgatóságához. Úgy fogalmazott: baloldali programjuk célja, hogy igazságot tegyenek, és a választásokon legyőzzék Orbán Viktort és a Fideszt. Kijelentette: az adórendszer, a családtámogatás, az otthonteremtési politika és a nyugdíjasokkal való politizálás egytől egyig igazságtalan volt, és csakis a gazdagokat szolgálta, a magyarok többsége pedig szegénységben élt.

Botka László szerint a legnagyobb igazságtalanság ma Magyarországon abban jelenik meg, hogy a legnagyobb az adóteher az átlagos, vagy az átlag alatti jövedelműeken, a minimálbéreseken, a "melósokon", a bérből és fizetésből élő embereken"Az SZJA-val és a társadalombiztosítási hozzájárulással a kormányzat a borítékból már a fizetés egyharmadát ellopja, miközben minden kedvezményt a gazdagoknak ad" - mondta. Hozzátette: ezért kell igazságot tenni, ezért van szükség kormányváltásra.

Botka László szólt arról is, hogy az elmúlt években megnégyszereződött azoknak a családoknak a száma, amelyek a gyerekeiket magániskolákba íratják, mert a kormány és a Fidesz "lepusztította" a közoktatást. De hasonló a helyzet az egészségügyben is, ahol a gazdagok magánkórházakba járnak, a többieknek pedig maradnak a "lepusztított közkórházak, közrendelők" - tette hozzá.

Botka László beszédében szövetséget ajánlott azoknak, akik "el akarják zavarni" az újabb és újabb ellenségeket kereső Fideszt. Arra biztatott minden jelenlévőt, hogy ne féljen, hanem lásson át a szitán, a hatalmon lévők mesterkedésein, vegye észre az ország valódi problémáit, és bírja távozásra az Orbán-kormányt, mert ez Magyarország érdeke.