Antwerpen;gázolásos merénylet;

2017-04-07 22:28:00

Mégsem terrorista volt a belgiumi gázoló?

Ejtették a terrorizmus vádját a tunéziai férfi ellen, aki két hete járókelők közé hajtott az autójával Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában - jelentette be a belga szövetségi ügyészség pénteken.

A vádhatóság tájékoztatása szerint a 39 éves férfi ellen eredetileg "terrorista gyilkosság kísérlete" miatt is vádat emeltek, s bár ez alól felmentették, még egy hónapig őrizetben marad a fegyvertartásra vonatkozó szabályok megsértése miatt. "Nem volt elegendő bizonyíték ahhoz, hogy megállapítsák a terrorizmusra vonatkozó jogszabályok megsértését" - közölte az ügyészség.

Március 23-án Mohamed R. járókelők közé hajtott az észak-belgiumi Antwerpenben, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg. Autójában késeket és egy puskát találtak.

2016. március 22-én a belga fővárosban a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, harminckét ember halálát okozva. A robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett. Belgiumban a hatóságok azóta is mindig hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" egy terrortámadás.