Előzetesben a kisfiát brutálisan bántalmazó anya

Publikálás dátuma
2017.04.11. 10:02
A kép illusztráció! FOTÓ: Thinkstock
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte Sz. M. őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását - tudósít a Szabolcs Online.

Április 1-jén a gyanúsított veszekedni kezdett 6 éves kisfiával, majd bántalmazni kezdte őt. A földön négykézláb lévő gyermeket több esetben két kézzel a hátán megütötte, majd erőteljesen a gyermeke két lába közé rúgott. Ezután többször a vállánál megfogva rángatta úgy, hogy a földtől gyermeket megemelte, majd a földhöz csapta, melynek során a gyermek feje elérhette a talajt.

Közben a gyanúsított fennhangon kiabált, többek között azt hangoztatva gyermekének, hogy megöli őt. A bántalmazás során a kiskorú sértett felületes, karmolásos sérüléseket szenvedett az arca jobb és bal oldalán, azonban a bántalmazásról rendelkezésre álló felvétel alapján megállapítható, hogy csak a véletlenen múlt, hogy súlyosabb sérülés nem keletkezett.

Szerző

Hofi Géza-kiállítás a Madách Színházban

Publikálás dátuma
2017.04.11. 07:48
FOTÓ: TÓTH GERGŐ
Tizenöt éve nem nevetteti közönségét Hofi Géza. A színész-komikus emlékére karikatúrakiállítás nyílt tegnap este a Madách Színház Tolnay Szalonjában. Az eseményen részt vett a humorista tisztelői közül többek között Charlie, Juszt László, Kollár Eszter, Koós János, Korcsmáros György, Pásztor Erzsi, Sas József és Tóth Enikő, Hofit Szirtes Tamás, a színház igazgatója méltatta. A kiállítás május 13-ig tekinthető meg, az előadások előtt és a szünetekben.

.

Szerző

Kocsis szívügyét veszi elő a Nemzeti Filharmonikusok

Publikálás dátuma
2017.04.11. 07:48
Kevés próbával is megelevenedett a Kocsis által betanított mű FOTÓK: VAJDA JÓZSEF
A kultúrtörténetben és a Nemzeti Filharmonikusok életében is cezúra a József-legenda: a zenekar most játssza először Kocsis Zoltán szívügyét, Richard Strausst a karmester halála óta. Belestünk a próbára.

Szokatlanul nagy a zsúfoltság a Müpa hatodik emeletén, hosszú perceket kell várnunk, mire lifthez jutunk. Az ok prózai: a Nemzeti Filharmonikusok Richard Strausst próbál, méghozzá a háború előtti korszakából. Csak hárfából hármat kell a próbaterembe állítani.

Különös érzés most Strausst hallgatni ebben a teremben, ettől a zenekartól. A komponista ritkán előadott műveinek leporolása ugyanis a múlt évben elhunyt Kocsis Zoltán szívügye, mi több, küldetése volt. Az NFZ három esztendővel ezelőtt játszotta a József-legenda című egyfelvonásos balettet, amely most újra előad, immár a magyar származású, de évtizedek óta külföldön élő Stefan Soltész vezényletével.

Stefan Soltész

Stefan Soltész

A kevés próbából ez a második. A mélyvonósok és a rézfúvósok között megbújva figyelem, amint egymásra hangolódik karmester és zenekar. Soltész megfontoltan, türelemmel, olykor ütemről ütemre csalogatja elő a muzsikusok memóriájából a valaha Kocsissal begyakorolt frázisokat. „Nyugalom – int egy intenzívebb résznél a vonósok felé a dirigens. – Ezt nem lehet úgy játszani, mintha dühös lennék, se úgy, mintha lusta. Szeretek mindenkit, ezt kell érezniük!”

Soltész húsz éve Kocsiséhoz hasonló alapossággal tolmácsolja a Strauss-életművet Németországban, az Esseni Filharmonikusok zeneigazgatójaként. „A József-legenda igazán különleges mű: egy korszak végét jelzi. Az első világháború előtt, 1914-ben írta Strauss, ami nagy cezúra volt az európai kultúrtörténetben. A balett a Párizsi Opera számára készült. Ne feledjük: mindössze két évvel járunk a Tavaszi áldozat botrányos premierje után, minden az új hangzásról, a modernségről szól. Aztán a háború mindent megváltoztat. Strauss hatszor maga is vezényelte A József-legendát, csakhogy a világháború kitörése miatt nem kapta meg a pénzét, ami miatt nagyon neheztelt az intézményre – meséli nevetve Soltész. A mű majdnem akkora zenekart kíván, mint az Elektra. Strauss később, a háborút követően már nem komponált ekkora együttesre. Ez ilyen szempontból is fontos darabja az életműnek.”

Soltész korábban is dirigálta már a NFZ-t, abban azonban egyetért, hogy ez most egy teljesen más helyzet. „Amikor évekkel ezelőtt először vezényeltem az NFZ-t, az volt az első gondolatom: hm, igazán jó, erőskezű vezetőjük van. Tudja, ezt azonnal érezni egy zenekar játékán. Vannak együttesek, amelyek esetében azon szoktam gondolkodni: na, nektek vajon mikor volt utoljára rendes, jól működő zeneigazgatótok? A Nemzeti Filharmonikusok muzsikusai hozzászoktak ahhoz, hogy a vezetőjük az állandó, folyamatos fejlődést várta el tőlük, ezáltal akarnak és tudnak is mind jobbá és jobbá válni.” Embey-Isztin Zsófia fuvola-szólamvezető azt mondja, a József-legendát 2014-ben sok-sok próbával, nagyon alaposan megtanulták. „Zoli a Strauss-operáknál sem ismert kompromisszumot, mindent kipasszírozott a zenekarból, amit ezekben a darabokban lehetett, és nagyon jól érzékelhető, hogy ebből sok minden máris visszajött. Ezekre az alapokra lehet építkezni.”

Soltész kiemeli: manapság egyre ritkább, hogy valaki húsz éven át áll egy zenekar élén, a karmesterek jönnek-mennek, két-három évnél tovább ritkán maradnak egy helyen. Ezért is különleges a NFZ: Kocsis keze nyoma azonnal felismerhető az együttes hangzásán. Embey-Isztin Zsófia hozzáteszi: „Egy zenekar akkor jó, ha mindig tud alkalmazkodni az adott karmesterhez. Rugalmasságnak akkor is kell bennünk lennie, ha nyilvánvalóan felismerhető, hogy – mondjuk ki – ez Kocsis Zoltán zenekara volt.”

A fuvolaművész bevallja: ahogyan őt, úgy másokat is foglalkoztatott a zenekarból, vajon miként áll össze újra a József-legenda Kocsis nélkül. Koppándi Jenő koncertmester bólogat: „Picit aggódtam, hogy kevés lesz a próba, de most már hallható, hogy minden rendben lesz.” A hegedűművész picit nehezebben nyílik meg, sokatmondó fegyelmezettséggel annyit mond: „A profi zenészek világában is vannak érzelmek, de adott egy produkció, azt nekünk ugyanúgy meg kell csinálnunk, mint bárki mással. Most is ezt fogjuk tenni.”

A próba utolsó perceiben, amikor méltóságteljes crescendóban kinyílik a mű, eszembe jutnak Kocsis szavai, amelyeket néhány éve írt Strauss „színekben tobzódó, láttatóan illusztratív, mesterien, sőt túlburjánzóan hangszerelt világáról”: „Nagyon-nagyon egészséges léleknek kell lakoznia abban, aki ezt az egészet a helyén tudja kezelni.” És ekkor, egy villanás erejéig, amikor még a levegőben érezni az utolsó hang rezgését, megáll az idő a próbateremben. „Idő nincs, ezt a marhaságot csak mi találtuk ki – mondta nekem Kocsis Zoltán az azóta megszüntetett Népszabadságnak adott utolsó interjújában. Most bizonyára elégedetten csettintene.

Szerző