CEU;Lantos Alapítvány;Anette Lantos;

2017-04-11 13:31:00

CEU - „A magyar kormány saját magának okozott monoklit”

Nagyon aggódunk a Közép-európai Egyetemmel Magyarországon történtek miatt – nyilatkozta a Népszavának telefonon Dr. Katrina Lantos Swett, az amerikai Lantos Alapítvány elnöke. A néhai amerikai kongresszusi képviselő, Tom Lantos lánya azt reméli, hogy az Egyesült Államok kormányzata, mindenekelőtt a külügyminisztérium aktív közreműködésével elérhető a CEU ügyének újbóli napirendre vétele és a felmerült problémák rendezése.

Az elnök, akinek férje, Richard Swett korábban maga is kongresszusi képviselő, majd dániai nagykövet volt, a demokratikus értékek és az akadémiai szabadság elleni támadásként értékelte a magyar Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítást. „A magyar kormány saját magának okozott monoklit” – mondta Tom Lantos lánya.

A magyar származású politikus özvegye, Annette Lantos nyílt levelet tett közzé, amelynek már a címzése és első mondata is érzelemmel teli: „Kedves Magyarország, lányodként írok, akit az a szerencse ért, hogy a páratlan Budapesten született és nevelkedett.” Annette Lantos arra is kitér, hogy a holokauszt idején kényszerült elhagyni szülőhazáját, de később, immár Tom Lantos oldalán is figyelemmel kísérte annak életét, és örült, amikor Magyarország független, szabad állam lett.

Annette Lantos azt írja, hogy a CEU-val kapcsolatos kormányzati döntések összetörték a szívét, A támadásokat alaptalanoknak minősítette és csalódásának adott hangot, amiért Áder köztársasági elnök aláírta a jogszabályt. „Ha férjem élne, tudom, hogy erőteljesen felemelné a szavát ezen lépések ellen. Bár már csaknem 86 éves, sokszoros nagymama vagyok, úgy érzem, nekem is ezt kell tennem” - szól a levél, amelynek szerzője bátorítónak tartja, hogy ezrek vonultak utcára a CEU érdekében. „Most, inkább, mint valaha, Magyarország népén a sor, hogy megvédje a tanulás és a szabadság eme bástyáját és rábírja a kormányt hibás politikája felülvizsgálatára. Honfitársaitok és a világ tisztelegni fog elszántságotok előtt” - zárja sorait Annette Lantos.