MSZP;Fidesz;Molnár Gyula;CEU;Hét Olajfa Egyesület;

2017-04-11 21:47:00

Molnár Gyula: mindenképpen változásra van szükség

Nem egy egyetemet támadtak meg, hanem az egész országot - mondta a Népszavának Molnár Gyula. Az MSZP elnöke a Hét Olajfa Egyesület rendezvénye előtt lapunknak arról beszélt, mondhat bármit a kormánypropaganda, a Fidesszel szembeni ellenállás igenis elérte a kritikus tömeget és mostantól erőt kell mutatni mindenkinek, mert különben bárki sorra kerülhet. Úgy fogalmazott: itt korántsem csak a lex CEU-ról van szó, noha önmagában is gátlástalan és erkölcstelen politikai döntés volt a külföldi egyetemeket érintő jogszabály-módosítás, amely minden hazugság ellenére kifejezetten a CEU-ra szabott és teljesíthetetlen. Kiemelte: a szabadságjogok korlátozása mostanra elérte a kritikus szintet, innentől kezdve nem csak a diákokról, oktatókról, de nem is csak a tudomány szabadságáról van szó, hanem mindannyiunk legalapvetőbb emberi jogairól. "Mindenkinek megvan a maga Közép-európai Egyeteme" - mondta, kifejtve, ez a dolgozó emberek esetében az alacsony bér és sztrájkjogok elvétele, a vidéki embereknek a föld elvétele és a mindennapi körülmények.

Molnár a rendezvényen arról beszélt, hogy a társadalomban ma már olyan mértékben jelen van a feszültség, hogy hogy a kérdés csupán csak az, mikor fog robbani. Mert szerinte robbani fog, s akkor bizony készen kell állni arra, hogy valaki rendet tegyen. Molnár szerint természetesen Botka László és az MSZP áll készen arra, hogy fordítson Magyarország sorsán, s fellépjen a társadalom elvett, korlátozott jogaiért. Úgy vélte, ismeri a kritikákat, de valamit mégis jól csinálhatnak, hiszen ma már Botka László - valamennyi idevágó felmérés szerint - Orbán Viktor egyértelmű kihívója. A felvetésre, hogy egyelőre mégsem látszik megroppanni a hatalom, s a Fidesz előnye egyelőre megkérdőjelezhetetlen, azt mondta: annak idején egy évvel előtte senki sem gondolta, hogy az MSZMP eltűnik, megszűnik. Mégis megtörtént, mert a politikában érzékelni kell a folyamatokat, márpedig a kormányoldal is érzékeli, hogy nő az elutasítottsága, épp ezért próbálja félelemkeltéssel, vagy épp könyöradományokkal mozgósítani még mindig vallásos szavazóbázisát. Ettől függetlenül a pártelnök szerint a Fidesz támogatottsága nem nő, sőt, azoknak a száma nő - s ezt mutatja az utca is -, akiknek elege van a kormányból. Molnár ismeri a választási realitásokat, a közvélemény-kutatási adatokat, de biztos abban, hogy miután ennek az országnak mindenképpen változásra van szüksége, "megtörténhet a csoda".

"Orbán Viktor naponta harap ki combos falatokat Kádár János testéből" - merült el a metaforákban Molnár, amikor a Fidesz jogállamellenes intézkedéseit jellemezte és sorolta. Azt gondolja ugyanis, hogy az MSZP számára a siker receptje az, hogy nagyon élesen szembe kell állnia azzal, amit a Fidesz tesz, hiszen az elfogadhatatlan egy demokrata számára. A demokratikus intézményrendszer leépítése kontra visszaállítása, egy normális, negyedik alkotmányosság megteremtése, a szegénység problémájának elodázása, a gazdagok gazdagítása szemben azzal, hogy a szocialisták igazságos közteherviselést tűzte ki célul. "Nagyon világos a választás, a 2018-as országgyűlési választás lesz Magyarország legnagyobb népszavazása, épp ezért arra készülünk, hogy Botka László miniszterelnök-jelölttel és a párttal bemutassuk milyen lesz a normális európai Magyarország" - fogalmazott.

"Ha most jól csináljuk, s fel tudjuk oldani a görcsöket, akkor össze tud érni a pártok, a civil világ, a fővárosi értelmiség és a vidéki Magyarország közege, mert igenis van miért közösen fellépni, nem egymástól kell tartani, hanem Orbán Viktor negyedik kormányzati ciklusától" - fogalmazta meg a következő hónapok célkitűzését Molnár, aki szerint az orbáni Magyarország, egy újabb Fidesz-kormányzás olyan súlyos kockázat, amelyet valamennyi kormányellenes szavazó, -képviselő, -erő, egy hatalmas elégedetlen tömeg felmért már. "Nem szabad otthon maradni, mert mindenki számít" - érvelt.

Felidézte: a Fidesz sosem saját maga politikai definiálásával, hanem ellenfelei meghatározásával, azután pedig gyilkolásával volt és van elfoglalva. "Most is kizárólag a támadás határozza meg a politikáját és a pártot magát, és most épp megint a Soros volt soron, de holnap bármelyikünk lehet" - figyelmeztetett ismét Molnár, emlékeztetve, hogy a CEU és a civil ügyekben az Orbán-kormány ma már szinte egyenlőségjelet tesz, s rögtön idekeverik a menekültválságot is. "Mindez kommunikációs hadviselés, sok fontosabb dologról eltereli a figyelmet, s ezeket a kártyákat előkapják, amikor csak szükséges" - fogalmazott a pártelnök. Példaként hozta e technika alkalmazására, amikor Nyakó István MSZP-szóvivőt megakadályozták kopaszok abban, hogy népszavazási kérdést nyújtson be. Másnap Orbán Viktor bejelentette a kvótanépszavazást, s onnantól kezdve ismét meghatározta a közbeszédet, sosem látott kampánnyal. Valamilyen szinten a CEU-ügy is e tecnhikának készült, nincs racionalitása, csak a figyelmet akarták megint elterelni, mert sok a baj az országban, az egészségügyben és az oktatásügyben óriási pénzhiány uralkodik, miközben egymást érik a korrupciós ügyek, miközben a lakosság jelentős része egyre rosszabb, nyomorúságos körülmények között él.

Molnár Gyula az összefogást a baloldali pártokkal való együttműködést érintő kérdésre azt mondta: volt próbálkozásuk, mert a cél adott. "Tegyük fel a kérdést: ki akar itt nyerni a következő választáson, ki akar indulni, ki áll bele ebbe teljes mellszélességgel" - fogalmazott, majd sorra vette, miért látja úgy, hogy az MSZP igenis elszánt a 2018-as kormányváltásban, ellenben a kispártok, vagy épp a Momentum Mozgalom nem a következő, hanem már az eggyel későbbi választásra készül. Molnár szerint ettől függetlenül ezek az erők még felismerhetik, hogy nincs több idő, hogy most kell lépni, méghozzá együtt.

"És addigra, szeptember-október környékére világos lesz, hogy aki ebből kimarad, az Orbán Viktort támogatja" - fogalmazott, s a külön indulást, a koordinált indulást, s minden egyéb lehetőséget kritizált, sőt, lényegében kizárt. "Csak egy lehetőség van: közös jelöltek, közös lista, közös miniszterelnök-jelölt" - tette egyértelművé, azonnal hozzátéve: semmiféle alternatívát nem hallott, kizárólag az MSZP mutatott be jelöltet, Botka László személyében. "Mutassák meg az alternatívát, boldogan állunk az előválasztás elé, de akkor talán ismerni kellene a 106 jelöltet. Márpedig ez a névsor kizárólag szocialistáknak áll rendelkezésre" - fogalmazott, hozzátéve azonban, hogy ők most Botka Lászlóval járják az országot, meglátják, mi lesz az eredmény, s ősszel ismét kísérletet tesznek a tárgyalóasztalhoz ülni. Az MSZP elnöke azt is elmondta, hogy 9 százalékon vette át a pártot tavaly nyáron, a legutóbbi mérések szerint 13 százalékon van már. "Én nem állítom, hogy ez hasítás, de igyekszünk" - fogalmazott.