szexuális zaklatás;isaszeg;isaszegi tanár;

2017-04-12 16:06:00

Szexuális kapcsolata volt egy tinivel? - Vizsgálják az isaszegi tanárt

Vizsgálat indult a bűncselekménnyel gyanúsított isaszegi tanár ügyében - közölte a Klebelsberg Központ szerdán.

Közleményük szerint amint a Dunakeszi Tankerületi Központ a tudomására jutott, hogy az Isaszegen tanító történelem szakos tanárt a rendőrség bűncselekmény gyanújával előállította, a tankerületi központ haladéktalanul vizsgálatot indított.

A tankerületi központ az érintett pedagógust azonnal felmentette a munkavégzés alól. A vizsgálat lezárásáig további információkat a fenntartó az érintett kiskorú személyiségi jogának védelmében nem adhat. A Tankerületi Központ a vizsgálattal kapcsolatban mindenben együttműködik az illetékes hatósággal - írta közleményében a Klebelsberg Központ.

Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden közölte, hogy szexuális visszaélés gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett egy isaszegi tanárt a Gödöllői Járásbíróság. Elmondta, hogy a bíróság a Gödöllői Járási Ügyészség indítványára még április 7-én rendelte el egy isaszegi tanár előzetes letartóztatását. Hozzátette, hogy erre azért volt szükség, mert fennállt a sértett vagy a tanúk befolyásolásának lehetősége.

A szóvivő megerősítette, hogy a gyanú szerint a tanárnak szexuális kapcsolata volt egy 13 éves tanítványával. A Blikk értesülése szerint a kislány édesanyja fordult a rendőrséghez, miután a lánya telefonjában a középkorú férfi által küldött kompromittáló üzeneteket és fényképeket talált.