Kiplakátolta Orbán ajtaját - Kövér "örökre" kitiltotta a PM-es politikust

Publikálás dátuma
2017.04.14. 12:12
Forrás: Facebook/Tordai Bence
Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője és kommunikációs igazgatója Facebook-oldalán mutatta meg, milyen feliratokkal  ("Hazaáruló" és Putyin-csicska") plakátolta ki Orbán Viktor dolgozószobájának ajtaját a Parlamentben. Kövér László házelnök az akció miatt "örökre" kitiltotta az ellenzéki politikust, sőt, megvonta a belépés jogát Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnökének minden vendégétől is, ezzel ellehetetlenítve a párt munkáját.

Tegnap Orbán parlamenti dolgozójának ajtaját dekoráltam ki, ahogy az a képen látható - kezdte Tordai a közösségi oldalon. "A pitiáner bosszú nem késett sokáig: a nemzet bajuszos házmestere nagyon ideges lehetett, mert ma - immár harmadszorra, ezúttal "örökre" - kitiltott a Parlament épületéből. De nem állt meg itt: a kollektív bűnösség elvét követve megvonta a belépés jogát Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnökének minden vendégétől. Ez azt jelenti, hogy a választók döntéséből az Országgyűlésbe jutott párt nem hívhat meg például szakértőket a bizottsági ülésekre - vagyis Kövér házmester, visszaélve jogkörével, ellehetetleníti egy ellenzéki párt munkáját" - írta a Párbeszéd politikusa, majd úgy üzent Kövérnek: "Persze, Bajusz, csak így tovább, előre a putyini úton! De abban biztos lehetsz: elégtételt veszünk!" - ígérte Tordai.

Szerző

Titokzatos jeleket sugároz Észak-Korea

Az észak-koreai állami rádió újfajta, titokzatos számkombinációkat kezdett sugározni pénteken valamivel éjfél után, egy nappal az ország egyik legfontosabb évfordulója, az államalapító Kim Ir Szen (105.) születésnapja előtt – közölték Szöulban.

Dél-Koreában az a vélemény, hogy az ott rejtve dolgozó hírszerzőknek adott utasításokat tartalmaznak a jelek. A Phenjan Rádió adásában olyan kombinációk vannak, mint például a 69-es szám a 823-as oldalon, 92-es a 467-es oldalon, 100-as a 957-es oldalon, majd a felsorolás végeztével még egyszer megismételte a kombinációt.

Ez a legújabb jelcsoport különbözik attól, amit eddig a rádió korábban sugárzott az éterbe. A legutolsó ilyen adás múlt vasárnap volt, a 32. a 2016-os kezdet óta.

A titokzatos számokról Dél-Koreában úgy vélik, hogy egyfajta, könyvek oldalaira és betűire alapozott kódrendszert alkotnak. Ezt a rendszert Észak-Korea korábban, már a hidegháború alatt is alkalmazta. Szakértők elavultnak tartják a módszert. Szó lehet arról is, hogy valamiféle megtévesztés az egész, amelynek a zavarkeltés a célja Dél-Koreában - írja a 24.hu az MTI-re hivatkozva.

Szerző

Megtalálták a szökésben lévő expolitikust

Őrizetbe vették péntek hajnalban Belgrádban Sebastian Ghita román üzletembert, volt politikust, aki decemberben szökött meg a román hatóságok elől, amelyek több korrupciós ügyben is nyomoznak ellene.

A hírt a román rendőr-főkapitányság jelentette be péntek reggel. Közölték: Sebastian Ghitát a szerbek vették őrizetbe a románoktól kapott információk alapján. A román rendőrség egyben köszönetet mondott több európai állam - köztük Magyarország - hatóságainak a Ghita-ügy megoldására tett erőfeszítéseikért. 

A volt szociáldemokrata parlamenti képviselő, Victor Ponta volt miniszterelnök jó barátja, szökése után leleplezőnek szánt információkat közölt a román korrupcióellenes harc vélt politikai befolyásoltságáról. Leleplezéseit a tulajdonában levő Romania TV hírtelevízióban sugározták. Ezek következtében mondott le tisztségéről január közepén Florian Coldea, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) operatív vezetője. 

A Digi 24 hírtelevízió közölte: a román hatóságok a testvérét követve akadtak rá Sebastian Ghitára, aki időközben szakállt növesztett. A szerb rendőrök által igazoltatott román üzletember hamis szlovén iratokat mutatott fel. 

A hírtelevízió felidézte: az üzletember-politikus látványos módon szökött meg a román hatóságok elől. December 19-én, épp a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által szervezett fogadáson vett részt Bukarestben a szolgálatot felügyelő parlamenti bizottság tagjaként, mandátuma végén. A ploiesti lakásáig vezető úton azonban óránkénti 200 kilométert meghaladó sebességgel száguldott, és lerázta az őt megfigyelő titkosrendőröket. Mivel azonban a gépkocsija a lakása udvarára került, a hatóságok számára csak napokkal később vált egyértelművé, hogy nyomát vesztették az üzletembernek. 

Ghita a tévéjében közölt videoüzenetekben azt állította, hogy 2010 és 2014 között heti rendszerességgel találkozott Laura-Codruta Kövesivel, a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyészével, és a megbeszéléseiken az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy képviselője, valamint Florian Coldea, a román hírszerzés operatív vezetője is részt vett. Szerinte Coldea és Kövesi a külföldi titkosszolgálat ügynökeiként, politikai megrendelésre, befolyásukkal visszaélve döntenek arról, hogy ki ellen induljon bűnvádi eljárás Romániában. 

A román média híradásai szerint Sebastian Ghitának a SRI-hez fűződő kapcsolatai is szerepet játszhattak abban, hogy informatikai cégei futószalagon nyertek nemzetbiztonsági jellegű, eurómilliós állami megbízásokat. A Ghita által kiszivárogtatott bizalmas információk ügyében január elején a román legfőbb ügyészség hivatalból vizsgálatot indított. A SRI a videoüzenetek közzététele után belső vizsgálatot rendelt el Florian Coldea ellen, és megállapította, hogy az igazgatóhelyettes semmilyen törvényt vagy belső szabályzatot nem sértett meg. Az altábornagy ennek ellenére katonai méltóságára és a szolgálat hitelét fenyegető súlyos veszélyre hivatkozva felmentését kérte.

Szerző
Frissítve: 2017.04.14. 14:06