Abe Sinzo;Mike Pence;

2017-04-19 07:35:00

Japán piaci nyitást sürget Pence Tokióban

A kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok áttekintése állt a középpontban Mike Pence amerikai alelnök ázsiai körútjának második állomásán, Tokióban.

Donald Trump és Abe Sinzo japán kormányfő februári amerikai tárgyalásaira támaszkodva folytatta Pence a gazdasági párbeszédet a japán vezetőkkel. Japán számára „nagy csapás” volt, hogy az Egyesült Államok kivonult a 12 államot tömörítő csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodásból (TPP) – írta az Aszahi Simbun című lap. Fehérházi tisztviselők szerint az amerikai alelnök igyekszik meggyőzni japán tárgyalópartnereit, a TPP felmondása nem jelenti azt, hogy Washington ne tekintené prioritásnak a térség államaival folytatott gazdasági-kereskedelmi együttműködést. Noha japán-amerikai relációban jóval kisebb a kereskedelmi deficit, mint Kínával szemben, Donald Trump ezt is nehezményezte. Pence ezért a japán autóipar, illetve a szigorúan védett agrárszektor megnyitását szorgalmazza tokiói megbeszélésein. Ösztönöznék ugyanakkor a japán külföldi tőke amerikai beruházásait is.

Mike Pence és Abe Sinzo keddi megbeszélésein az észak-koreai válság is szóba került. Phenjan az Egyesült Államok és Dél-Korea mellett Japánt is folyamatosan fenyegeti. Abe egyetért azzal, hogy Washington erélyesebben lép fel Phenjannal szemben.

A japán miniszterelnök előző nap a tokiói parlamentben közölte, kormánya válságtervet készít arra az esetre, ha konfliktus törne ki a Koreai-félszigeten, s menedékkérők áradata érkezne a távol-keleti szigetországba. Intézkedéseket dolgoznak ki menekültszállások létrehozására, az esetleges menedékkérők átvilágítására, külföldiek védelmének garantálására. A kormány azt sem zárja ki, hogy a Dél-Koreában élő mintegy 60 ezer japán válság esetén felkerekedik és visszatér Japánba.