cselgáncs;Európa-bajnokság;

2017-04-20 07:52:00

Két érem a cél Varsóban

A csak a csapatversenyben érdekelt Szabó Frigyessel együtt 19 cselgáncsozó képviseli a magyar színeket a csütörtöktől vasárnapig tartó 66. Európa-bajnokságon Varsóban. A magyar szövetség (MJSZ) az egyéni küzdelmekben teljes létszámot, azaz nemenként 9-9 főt nevezett a lengyelországi megméretésre, amely a legfontosabb verseny lesz az augusztusi, budapesti világbajnokság előtt.

A riói olimpia indulói közül Tóth Krisztián ezúttal azért nem léphet tatamira az Eb-n, mert válloperációja után még lábadozik, ahogyan kettős lábműtét után a világbajnoki bronzérmes Karakas Hedvig sem tarthat a többiekkel.

"Nagyon nehéz, hogy csak itthonról tudom követni az Eb-t, de már elfogadtam a helyzetet és azon vagyok hogy minél gyorsabban visszaállhassak a versenyzésbe – nyilatkozta Karakas Hedvig.– Ez az első alkalom, hogy ekkora versenyen nem lehetek ott, de lélekben a csapattal leszek. Biztos vagyok benne, hogy a délelőtti selejtezőket és mérkőzéseket az okostelefonomról követem, különös figyelemmel a magyar indulókra és a súlycsoportomra. A döntőket pedig az M4 stúdiójából nézem majd" – zárta szavait.

A válogatott legfiatalabb tagja a 18 éves Szigetvári Mercédesz lesz, aki nemrég Tbilisziben megszerezte első felnőtt érmét a világkupa-sorozatban. A csapat korelnöke a 36 éves, háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós, aki 17 éve, még 2000-ben mutatkozott be a kontinensbajnokságon. A vasárnapi csapatversenyben csak a férfi válogatott szerepel majd.

A jelenlegi kerettagok összesen 7 arany-, 10 ezüst- és 9 bronzérmet gyűjtöttek az Eb-ken. Nagy András szakágvezető korábban úgy nyilatkozott, hogy két érem és két pontszerző helyezés a minimális cél Varsóban. Tavaly a kazanyi Eb-ről Csernoviczki Éva és Tóth Krisztián ezüst-, míg Gercsák Szabina bronzéremmel tért haza. Ami a csapatversenyt illeti, a férfiak helyezetlenül zártak, a nők pedig hetedikek lettek a tatár fővárosban.

Az idei Eb-nek a 8000 férőhelyes varsói Torwar Csarnok ad otthont, ahol 42 ország több mint 400 dzsúdósa lép tatamira. Lengyelországban ez lesz a harmadik kontinenstorna, 1994-ben Gdansk, 2000-ben pedig Wroclaw volt a házigazda.

Az Eb egyéni küzdelmeiben szereplő magyarok

Férfiak: Szabó Csaba (60 kg), Bartha Ákos (60 kg), Ungvári Miklós (73 kg), Ungvári Attila (81 kg), Csoknyai László (81 kg), Vér Gábor (90 kg), Cirjenics Miklós (100 kg), Fogasy Gergő (100 kg). Bor Barna (+100 kg)

A csapatversenyekre Szabó Frigyest (73 kg) is nevezte a magyar szövetség.

Nők: Csernoviczki Éva (48 kg), Pupp Réka (52 kg), Keliger Bernadett (52 kg), Siroki Ibolya (57 kg), Gercsák Szabina (70 kg) Joó Abigél (78 kg), Salánki Evelin (78 kg), Kárpáti Emese (+78 kg), Szigetvári Mercédesz (+78 kg)