székház;Allianz Hungária Zrt.;

2017-04-21 07:21:00

Zöld székházzal a környezet védelméért

Az Allianz Hungária Zrt. fontos lépést tett a környezet megóvása felé, amikor 2010-ben felépítette új, zöld székházát.

Kialakításakor több szempontot is figyelembe vettek a tervezők, nem csak azt, hogy milyen anyagokból építkeztek – a legtöbb helyen újrafelhasználható elemeket építtettek be –, hanem azt is, hogy mennyi károsanyag keletkezik később az épület használata során. Az épület „BREEAM very good” előminősítést kapott, a szakma pedig Építőipari nívódíjjal tüntette ki, ezzel elismerve az épület szerepét a környezetvédelemben. A megtakarítások hatására évente 250 fával több maradhat az erdőkben.

Az esővizet a WC-k öblítésére használják. Ez naponta 13 köbméter vizet jelent esős időszakban, vagyis naponta csaknem 52 kád tiszta csapvízzel kevesebbet kell tisztítania a fővárosnak, ami jelentős megtakarítás. A használt papírtörlőket is külön lehet gyűjteni, csak 2015-ben 57 négyzetméter szelektíven gyűjtött papírhulladékot szállíttattak el a Fővárosi Közterület-fenntartóval.

Az Allianz kollégái tisztított vizet fogyasztanak, ezzel a használt PET palackok mennyiségét mérsékelik. Ez kétliteres fogyasztással számolva, naponta 4000 darab félliteres PET palacktól mentesíti környezetünket. A központi nyomtatóknak, a kétoldalas nyomtatás bevezetésének és az újragondolt, nem papíralapú folyamatoknak, a digitális irodának az eredménye a papírfelhasználás drasztikus csökkenése. 2009-hez képest a papírfelhasználás éves szinten az ötödére csökkent, vagyis a cég munkatársai az elmúlt 5 évben összesen használtak annyi papírt, mint 2009-ben egy év alatt.

A környezetvédelmi intézkedések alkalmazásának sora itt nem áll meg: a cég az ISO 50001 bevezetésével további energiahatékonysági módszereket tervez.