CEU;lex CEU;

2017-04-20 22:33:00

"Hamis vádak" - A CEU ismét felszólította a kormányt

A törvényjavaslat első megjelenése óta egyetemünk mindvégig azt kérte a kormánytól, hogy kezdjen jóhiszemű párbeszédet. A párbeszéd célja az lenne, hogy mindkét fél részére elfogadható megoldást találjunk, mely lehetővé teszi munkánk folytatását Magyarországon. Ehelyett folyamatosan hamis vádakkal és téves állításokkal szembesülnünk. Itt az ideje annak, hogy a kormány hagyjon föl ezzel a magatartással, döntse el, hogy milyen álláspontot képvisel, és üljön le egyeztetni az egyetemmel - írta a CEU közleményében.

Jelen pillanatig semmilyen egyeztetésre, konzultációra vagy tárgyalásra nem került sor a kormány és az egyetem vezetése között, bár az egyetem több ízben megkereste a minisztériumok illetékes kormánytisztviselőit - jelezte a CEU.

"Kósa Lajos frakcióvezető úr 2017. április 19-én megfogalmazott állításaival kapcsolatban a következőket szögezzük le:

Az akkreditációval és diplomakiosztássak kapcsolatos állítások hamisak:

A felsőoktatási szféra hazai és nemzetközi szervezetei azt kérték a kormánytól, hogy tárgyaljon a CEU-val. A köztársasági elnök úr ugyancsak ezt kérte, amikor aláírta a törvényt. Mi is újra megismételjük, hogy a felsőoktatáshoz értő szakértők bevonásával folytatott párbeszédre van szükség - írták a közleményben.