oktatás;tanév;táborok;

2017-04-21 16:08:00

Hosszabbítanák a tanévet

A kormány elképzelései között szerepel a az iskolai tanév meghosszabbítása, például táborokon keresztül - egyebek mellett erről is beszélt Palkovics László a Liga Szakszervezetek pénteki fórumán Budapesten.

 Az oktatási államtitkár az új Nemzeti alaptanterv (Nat) kapcsán elmondta, cél, hogy a Nat kezelje az iskolai átmenetek körül kialakult nehézségeket, hozzájáruljon a stabil alapkészségek kialakításához, a jelenségalapú tudásszerzésre is koncentráljon. "Meg kell találni az egyensúlyt a lexikai tudás ás annak alkalmazhatósága között" - mondta. A kilenc évfolyamos iskola tervéről úgy nyilatkozott, még elemezni kell a nemzetközi mintákat. Hangsúlyozta: mindezek csak tervek, döntés még semmiről nem született, szakmai egyeztetések zajlanak.

Arra a kérdésre, hogy az egyeztetésekbe mikor és hogyan vonnák be a szakma szélesebb körét, az államtitkár úgy válaszolt: az egyeztetések színhelye a Köznevelési Kerekasztal. Mint ismert, a kerekasztal a szakmai szervezetek, pedagógus érdekképviseletek nagy része illegitimnek tartja, mert jelentősen felül vannak reprezentálva benne a kormánnyal kevésbé kritikus szervezetek, illetve az ott született döntések sem kötelezik semmire a kormányt.

"Hogy mennyire legitim, azt a tevékenysége dönti el. A szakmai munka, amit el kell végezni, elvégzésre kerül" - fogalmazott Palkovics. Szerinte egyébként nem fontos, hogy a kerekasztal működése nem törvényben, hanem kormányhatározatban van szabályozva, "az a fontos, hogy kik vannak benne". Ezzel lényegében beismerte, a kormány szerint nem baj, hogy a kerekasztal csak díszletként funkcionál. A szakszervezetek inkább sztrájkbizottságban tárgyalnak a kormánnyal, ezeket a tárgyalásokat ugyanis törvény írja elő, az ott született megállapodásokat mindkét félnek be kell tartania.

Ennek ellenére Palkovics úgy vélekedett: a szakmai ügyek megtárgyalása a kerekasztalnál történik, a sztrájkbizottsági tárgyalások "a munkabéke fenntartásáért" vannak.