hulladék;Fischer Iván;adománygyűjtés;"TérTáncKoncert”;

Zenementésre kérnek

„A mi korunkban újra aktuális lehet, együtt tudnak-e élni egymással a különböző népcsoportok. Lehet, hogy ez nemcsak a 40-es években volt probléma, hanem ma is az” – mondja Fischer Iván Leonard Bernstein West Side Story című művéről, amelynek előadását több mint 500 hátrányos helyzetű gyerekkel tervezik június 10-én, a TérTáncKoncerten. A Budapesti Fesztiválzenekar toleranciát szolgáló programja azonban veszélybe került a Fővárosi Közgyűlés által, az együttes koncertjei számára megszavazott csökkentett támogatással. Ennek okán a zenekar adománygyűjtő hangversenyt rendez május 8-án este, a Budapest Kongresszusi Központban. A koncerten fellép többi között Csákányi Eszter, Mácsai Pál, Snétberger Ferenc és Szakcsi-Lakatos Béla is. A zenekar ezzel az estével is arra kéri a budapesti polgárokat, a Főváros vezetését és a magyar kormányt, hogy segítsék a Budapest – a Zene fővárosa program megvalósulását.

Az idei évre 120 millió forintot szavazott meg a Fővárosi Közgyűlés a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) koncertjei számára. Ez az összeg 2013-ban még 270 millió forint volt. Mivel az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén 40 millió forinttal növelte a zenekar támogatását, a fesztiválzenekar teljes tervének megvalósításához ebben az évben még 100 millió forint hiányzik. A csökkentett támogatás a zenekar létét nem fenyegeti, de megfogalmazásuk szerint nemzetközi versenyképességük veszélybe került. Ahogy a koncertek és lemezfelvételek mellett társadalmi felelősségével is törődő együttes különleges programjai is, amelyekben kiemelt szerepet kapnak közösségi és ingyenes hangversenyek és az érzékenyítő programok. Ezek egyike a 2015 óta megvalósuló TérTáncKoncert, amelynek megvalósulása válhat esélyessé vagy talán bizonyossá a május 8-i koncert bevételéből.