hulladék;Obama;Chicago;

2017-04-25 10:13:00

„Öreg vagyok!” - döbbentette meg hallgatóságát Obama

Több hónapos vakációzás után újra megjelent a nyilvánosság előtt Barack Obama. A 44. amerikai elnök Chicagóban fiatal aktivisták előtt beszélt. 

„Öreg vagyok!” – jelentette ki a fiatalok előtt a 44. elnök, aki 55 évesen már „nyugdíjas”, és azt tervezi, hogy hátrányos helyzetű fiatalok tehetséggondozásának szenteli az elkövetkező éveket. Obama Chicagóban közösségszervezőként kezdett dolgozni, majd a város szenátora lett, onnan került be a washingtoni szenátusba. A majd 3 milliós metropolisban hozza létre elnöki könyvtárát.

Obama csupán egyszer hallatta a hangját nyilvánosan, amióta családjával kiköltöztek a Fehér Házból. Donald Trump muszlim államok elleni utazási tilalma ellen tiltakozott szóvivője útján. A chicagói panelbeszélgetésben nem említette név szerint utódát, a 45. elnököt, tartva magát a hagyományhoz, hogy volt elnökök nem bírálják egymás tevékenységét, de az emigránsokkal szembeni fellépésre azért – utóda nevének említése nélkül – e fórumon is kitért, emlékeztetve, hogy Amerika mindig befogadta a menedékkérőket. „Az Egyesült Államokba érkezők többnyire olyan családok, amelyek csak jobb életet szeretnének a gyerekeiknek. El kell ismerni, Ellis Island-en sem voltek mindenkinek rendben a papírja” – jegyezte meg a volt elnök.