Hova lett a több ezer milliárdnyi uniós pénz?

Publikálás dátuma
2017.04.26. 07:01
Illusztráció: Thinkstock
Alig vehető észre a hazai gazdaság alakulásán, hogy a csatlakozásunk utáni évtizedben az uniós forráselosztás egyik legnagyobb haszonélvezője Magyarország volt. Nagy ziccert hagytunk ki.

Eltékozoltuk az uniótól eddig kapott forrásokat. Bármennyire is kellemetlen és szomorú a megállapítás, az ország egyébként kedvező gazdasági alapmutatóin túli viszonyokat vizsgálva nagyon nehéz e kijelentéssel vitatkozni. Hogy milyen lehetőséget hagytunk ki azt két közelmúltbeli adat egymás mellé állítása különösen keserűen tükrözi.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) még a Magyarország tízéves uniós tagságának alkalmából készített vizsgálatot a számunkra juttatott közösségi támogatásokról. A jelentés szerint „Magyarország számára az EU-tagság nettó pénzügyi mérlege egyértelműen előnyösen alakult, és ez a jelleg a tagság első évei után tovább erősödött.” A pozitív mérleg ráadásul nem is kicsiny. 2004-14 között az ország uniós pénzügyi mérlege nettó 8 089 milliárd forint volt. Ez a 10680 milliárd forint kapott támogatásból és a 2591 milliárd forintnyi befizetett hozzájárulás különbségéből áll össze. Szédítő „szabad” forrás állt az ország rendelkezésére, amelyből a felzárkóztatását gyorsítani lehetett volna.

A nagy summából fakadó lehetőséggel szemben áll a Világgazdasági Fórum (WEF) tavaly őszi felmérése. Eszerint Magyarország hat helyett rontva a globális versenyképességi ranglista 69. helyét szerezte meg, s nem mellékesen a 4,2-es pontszámmal történelmi mélypontra esett. Már ez is szomorú, az azonban megrendítő: annak ellenére, hogy az adott időszakban az uniós források elosztásának egyik legnagyobb haszonélvezői voltunk, a versenyképességi rangsorban csaknem az utolsó helyre estünk a tagállamok között. A WEF listáján a 28 tagú EU-nak csupán 25. helyére futottunk be. Hogy mennyire kegyelmi viszonyban között voltunk, azt jól mutatja ábránk. 2014-ben minden egyes magyar lakosra nettó 569 euró jutott, ezzel Luxembourg után az unió legjobban szubvencionált államaként működtünk.

Az ÁSZ jelentéséből kiderül, valójában még szomorúbb a kép, hiszen Magyarország, hazai kiegészítő költségvetési forrásokkal kibővített 2007-13 közötti pénzügyi fejlesztési kerete elérte a 11 908 milliárd forintot (tervezési árfolyamon). Ebből a vállalt hazai hozzájárulások mértéke 2 024 milliárdot tett ki. A Kohéziós Alapok forrásainak összege ebben az időszakban - a hazai költségvetési hozzájárulásokkal együtt - 8 205 milliárd forintra (69 százalék) rúgott, ami az elmaradott régiók fejlődését és a szociális felzárkóztatást kívánta szolgálni. Az uniós fejlesztési keret másik részét (30 százalék) a vidékfejlesztésre szánt források és a közvetlen agrárpiaci támogatások alkották. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János, épp a napokban beszélt arról, hogy az agráriumban az előző ciklusban például alig-alig valósultak meg érdemi fejlesztések, miután ezeket a forrásokat jellemzően jövedelemkiegészítésként használták az ágazatban.

És arról az „apróságról” még nem is beszéltünk, hogy 2007-2013 közötti időszakban Magyarország - igaz, több más EU-országhoz hasonlóan - nem tudta teljes mértékben felhasználni a rendelkezésre álló forrásokat. Így azok egy része nem tudta segíteni a tervezett célok teljesítését, például a gazdasági növekedés élénkülését vagy a foglalkoztatás bővülését – állítja az ÁSZ.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy újabban a magyar kormány vesszőparipája a bedöntött versenyképesség rendbetétele lett, azzal a kiegészítéssel: a közösségi források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítjuk. Az a kabinetet minősíti, hogy ezt a tervet egy „állítsuk meg Brüsszelt kampány” árnyékában döntően uniós pénzből kívánja megtenni.

Megint rosszul költjük el a támogatást

"Ha azt vesszük figyelembe, hogy Magyarország az uniós források elosztásának az egyik legnagyobb haszonélvezője volt akkor az eredményt figyelve egyáltalán nem mondható hatékonynak a pénzek felhasználása" – jelentette ki lapunknak Molnár László, a GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója. Elég ehhez annyit említeni, hogy a honi GDP nem nőtt nagyobb ütemben a környező országokénál. A brüsszeli pénzek kapcsán láthatóan az volt az elsődleges cél, hogy a költségvetést tehermentesítsék.
Így tudtuk elérni, hogy a költségvetési hiány 3 százalék alá kerüljön. Ugyanakkor Molnár szerint az is jól látszott, hogy az elmúlt években ezekből a forrásokból a „csillagos égtől a tenger mélyéig” mindenre akartunk költeni. Ez pedig azt eredményezte, hogy valóban sok mindenre költöttünk, ám a szükségeshez képest kicsiny, azaz nem elegendő tételeket. Az egészségügyre például 2007-15 között 780 milliárd forintot fordítottak, ám ez az ágazat problémáihoz képest csekély összeg. Számos forrás kiosztása tűzoltó jelleggel történt – folytatta a GKI vezérigazgatója. Emiatt, valamint az egyre erősebb korrupció következtében az árak meglódultak. Így ezek a források jelentékeny részben extraprofitot fedeztek, hiszen számos projekt túlárazott volt.
Molnár azzal kapcsolatban sem optimista, hogy a kormány a jelenlegi uniós költségvetési időszakban 60 százalékban gazdaságfejlesztésre, s döntően a kkv-k támogatására kívánja az uniós pénzeket fordítani. A pénzeknek valójában csak 30 százaléka közvetlen kkv-támogatás, a többi olyan projekt, amelynek haszonélvezői később kisvállalkozások lehetnek, ám korántsem biztos, hogy így is lesz.
Be kellene látni, az infrastruktúra fejlettségével már nincs olyan nagy baj. A munkaerő fejlesztése - az informatikai, nyelvi, humán ismeretek gyarapítása - az a terület, ahol versenyelőnyt lehetne érdemben növelni. Ezek hosszú távú projektek, s épp ezek nem látszanak. Ezek nélkül félő, hogy a mostani uniós források ugyanúgy elporladnak, mint a korábbiak – tette hozzá. 

Macron Európa reménysége

Publikálás dátuma
2017.04.25. 07:30

Európa új arca lehet Emmanuel Macron, francia szociálliberális politikus, ha francia elnökké választják, s legyőzi Marine Le Pent a május 7-i második fordulóban. Angela Merkellel hadat üzenhet az illiberális demokráciáknak.

Mindeddig Európában is Justin Trudeau számított a „liberalizmus” arcának, a YouTube portálon különösen népszerű az a felvétel, amelyen közös sajtóértekezletet tart Donald Trumppal amerikai elnökkel, aki – az amerikai érdekek előtérbe helyezésével, protekcionista politikával, a mexikói határra tervezett falával - szöges ellentéte a kanadai miniszterelnöknek: kettejük között ég és föld a különbség.

Most Európának is lehet egy saját Trudeau-ja Emmanuel Macron személyében. A francia En Marche! mozgalom vezetője fiatal, energikus, jóképű politikus, aki az itthon szitokszónak számító befogadással, szolidaritással, a politikai korrektség eszmeiségével, az európai együttműködés elmélyítésével kampányolt. Ízig-vérig európai politikus, aki reményt adhat az új, megfiatalodott Európát óhajtók számára.

Jean-Claude Juncker, az EB elnöke

Jean-Claude Juncker, az EB elnöke: Macron az a jelölt, aki az európai értékeket képviseli és amelyek mentén a kampányát is vezette.

Második fordulós ellenfele, Marine Le Pen azonban még nem akarja feladni. De be kell látnia, hogy stratégiát kell váltani. A következő két hét folyamán kevésbé koncentrál az euróövezetből és az Unióból való kilépésre. A felmérések ugyanis azt mutatják, annál jobban fordultak el tőle a választók, minél egyértelműbben követelte az uniós tagság feladását. A „trumpi stratégiát" követheti majd, a fennálló politikai rendszert támadja kitartóan, s a társadalom kirekesztettjeinek – a munkanélküliek, a leszakadt rétegek – megsegítőjének állítja be magát. Ez a stratégiaváltás már a választást követő első beszédében körvonalazódott: „Elérkezett az ideje annak, hogy megszabadítsuk a francia népet az arrogáns elittől, amelyik mindent elő akar írni”. Szerinte a franciáknak meg kell ragadniuk „ezt a történelmi lehetőséget”. Hogy az ő szájából mindez mennyire hangzik hitelesen, más kérdés. Ő is a hagyományos „establishment” növendéke, nem külsősként csöppent a politikába, mint Trump, s azt sem állíthatja, hogy apja révén sose lett volna köze a politikához.

H

Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke: Marine Le Pen történelmi sikert aratott, a választás eredménye újabb előrelépés, s Európa hazafias tavaszának győzelmét jelentheti.

Le Pen vesztét éppen hiteltelensége okozza. Ugyan egy réteg vezérként tekint rá, de populista frázisait könnyű cáfolni. A menekültválság a kezére játszott, de azért sajátságos a határok lezárását követelni egy olyan társadalomban, ahol a lakosság jó néhány százaléka bevándorlók gyermeke, unokája. Az EU tagországainak többségében még működik hiteles média, s a törvényeket a kormányok nem saját érdekeik szerint alakítgatják. Ezekben az államokban nem nehéz pontról pontra bemutatni azt, hol ferdíti el a valóságot a szélsőjobb.

Azt, hogy Franciaországban más a politikai kultúra, az is bizonyítja: a mérsékelt jobboldali és a baloldali politikusok a voksolást követően egyöntetűen szólítottak fel Macron támogatására. Nemcsak Bernard Cazeneuve szocialista miniszterelnök és pártja, hanem a Republikánus Francois Fillon is úgy vélte, a szélsőjobb csak károkat okozhat az országnak, ezért a második fordulóban a szociálliberális Macronnak nincs alternatívája.

Eredmények és esélyek
Az első öt helyezett eredménye (százalékban)
Emmanuel Macron 23,86
Marine Le Pen Pen 21,43
Francois Fillon 19,94
Jean-Luc Mélenchon 19,62
Benoit Hamon 6,35
Esélyek a második forduló előtt (százalékban)
Macron Le Pen
Opinionway 61 39
Ipsos 62 38
Harris 64 36

Így Macron egy új Európa vezető személyiségévé válhat, Angela Merkellel kiváló tandemet alkothatnak. Az illiberalizmus képviselőire pedig megsemmisítő vereséget mérhetnek. Mindez sötét jövőképet fest a magyar kormány számára , amely – ha folytatja jelenlegi Brüsszel-ellenes politikáját – hamarosan Európa második vonalában találhatja magát. A tavalyi brit népszavazás eredménye, valamint Donald Trump győzelme éppen nem az orbáni illiberális ideológia térhódítását eredményezte az EU-ban, hanem az európai eszmeiség erősödését. Ausztriában tavaly decemberben az elnökválasztás megismételt második fordulójában nem a jobboldali radikális Norber Hofer nyert, hanem környezetvédő kihívója, Alexander Van der Bellen, a márciusi holland választáson messze várakozások alatt szerepelt Geert Wilders jobboldali radikális Szabadságpártja, Németországban Martin Schulznak köszönhetően megerősödtek a szociáldemokraták, s egyre nagyobb az egyértelműen Európa-párti nagykoalíció folytatásának az esélye.

Úgy tűnik, Európa szembefordult a populizmussal, amelynek a veszélye azért nem múlt el. Ahhoz, hogy sikeres legyen a szélsőségesek visszaszorítása, konkrét programokra lenne szükség, amelyek a leszakadt rétegek felzárkóztatását szolgálják, s reményt adnak azoknak, akik úgy érzik, elfelejtkezett róluk az állam.

A vártnál is nagyobb győzelem
- Tekinthető-e fordulatnak Macron első fordulós győzelme?
- Még nagyobb arányú is annál, mint az előre várható volt. A Le Figaro konzervatív lap például a végsőkig kiállt Fillon mellett, mondván: mégis ő a Republikánusok jelöltje, szemben a baloldalhoz közeli Macronnal. Tegnap ugyanennek a lapnak a teljes első oldalát kitöltő főcíme az volt: „kiütéses győzelem”. Alexis Brézet főszerkesztő vezércikke szerint „a jobboldal kezéből nem csak kicsúszott az esély, teljesen megsemmisült”.
- Kulcskérdés, hogy a júniusi törvényhozási választásokon Macron ma alig létező pártjának is sikerül-e győznie, mert ha nem, államfőként elszigetelt maradhat.
- Sok jel utal arra, hogy ez nem lesz könnyű Macron számára. A politikában fiatalnak számít, nem túl nagy a választási tapasztalata, részleteiben még a programja se ismert. Mégis épp a Figaro írta meg, hogy e tekintetben is elképelhető az új lendület. A következő napokban sokan kopogtatnak majd pártja, az En marche! (Előre!) kapuján.
- A most kezdődő uniós hét kényesnek ígérkezik Orbán Viktor számára. A ma általa fémjelezett V4-nek mi lehet a jövője?
- Köztudott, hogy az EU kilátásairól Macron és Merkel hasonlóan vélekednek: mindketten keményen Európa-pártiak. Diadala után Macron egyértelműen kijelentette, Merkellel közösen az első sorban küzd majd a közösségi Európáért a nacionalistákkal szemben. Ezért már most tényként fogadhatjuk el, hogy hosszú távon nem túl rózsásak a V4-ek kilátásai. 

Várkonyi Tibor, újságíró, francia szakértő
Az idén 93 éves külpolitikai újságíró korábban a Magyar Nemzet, majd a Magyar Hírlap, munkatársa volt, tíz éve a Népszavának dolgozik. Volt párizsi tudósító, 1990-92 között pedig a magyar nagykövetség tanácsosa a francia fővárosban. Több francia állami kitüntetés birtokosa, 2000-ben Franciaország magyarországi nagykövetétől vehette át az egyik legrangosabb francia díjat, a Francia Nemzeti Érdemrend tiszti fokozatát.



Szerző

"Nem tart Gyurcsány Ferenc aknamunkájától?" - Mesterházy válaszol

Publikálás dátuma
2016.03.03. 13:15
Forrás: Mesterházy Attila/Facebook
A címben idézett kérdés a Reflektor által készített riport végén hangzott el, és a szocialista politikus, az MSZP volt elnöke egy kategorikus "nem"-el válaszolt, ahogy arra az érdeklődésre is, hogy "2010 és 2014 után 2018-ban is vezetné-e az MSZP listáját a választásokon."

Mesterházy az interjúban beszél arról is, hogy mit jelent számára a baloldaliság. A politikus megfogalmazása szerint ez nála egy belülről fakadó viszony a világhoz. Mint hangsúlyozza, felháborítja az igazságtalanság, az emberi kiszolgáltatottság, a szabadság korlátozásának minden formája, a tekintélyelvűség.

Azt gondolom, hogy a demokrácia, a modernitás, a progresszió, az esélyegyenlőség, az európaiság kiemelkedően fontos nemzeti érdekek, abban hiszek, hogy ezen értékek mentén lehet Magyarországnak sikeres jövője.Úgy gondolom, hogy egy olyan erős Magyarország, amely egyre jobb életet: jólétet és jól-létet tud kínálni valamennyi polgárának, az alapja a valódi nemzeti büszkeségnek. Nem a történelmi sérelmeink, hanem az eredményeink azok, amelyek egy pozitív nemzeti identitást megalapozhatnak - mondja Mesterházy Attila.

Gyurcsány Ferenc többször is szóba kerül az interjúban, a Reflektor szerint ugyanis ahhoz például, hogy azon gondolkodhassunk: mi vár ránk 2018-ban, meg kell értenünk mi miért történt 2014-ben. Érdemes volt belevinni az MSZP-t egy Gyurcsány Ferenccel való összeborulásba egy eleve bukott választáson? - teszik fel a kérdést. Mesterházy Attila azonban történelmietlennek minősíti a felvetést, mondván:  akkor a politikai hangulat szerint nem volt más megoldás, csak a teljes összefogás. Néha meg is lepődöm, hogy ma néhányan a résztvevők közül mintha úgy emlékeznének, hogy a közös lista, közös jelöltek állításával nem a teljes és legszélesebb együttműködést valósítottuk volna meg - teszi hozzá az MSZP volt elnöke.

A demokratikus ellenzéki holdudvarban és a párton belül, a jelöltek, a szimpatizánsok között, a frakcióban, a választmányban, de a nagyon szűk vezetői körben is egyértelmű elvárásként fogalmazódott meg, hogy tető alá kell hozni a teljes összefogást, bármi áron. Volt olyan vezető politikus, aki úgy fogalmazott, hogy az összefogás olyan erős katalizátor lesz, hogy az együttes támogatottsági adatokat nyugodtan szorozhatjuk 1.3-mal. Ezt már akkor is túlzásnak tartottam, de a várakozásból fakadó feladat világos volt - emlékeztet a történtekre.

A teljes interjú - az MSZP, Mesterházy szemszögéből vélelmezett jövőjét is latolgatva - itt olvasható.

Szerző