Katasztrofális évet zártak a magyar gyümölcstermesztők, ha ez jövőre megismétlődik, gazdák tömege hagyhatja abba a munkát

Az almatermés 2025-ben a felére esett vissza.

Nemcsak az ültetvények öregednek, hanem a művelőik is

„Érezhető, hogy a teljesítmény nem úgy nő, mint ahogy elképzeltük” – A futárcégek az időt árulják

Idén sok figyelmet kaptak a vállalkozásokat és a futárokat összekötő úgynevezett platformcégek. Mérföldő volt-e ez az év az iparágban, amely 2026-ban komoly változások előtt áll - erről beszélgettünk Garay Péterrel, a Foodora ügyvezető igazgatójával. 

„Nemcsak logisztikai, hanem platformcégként is definiáljuk magunkat. Így kifejezetten fontosnak tartjuk azt a szerepünket, hogy mit tudunk hozzáadni a helyi gazdasághoz és a társadalomhoz a különböző szereplők összekötésével”

Több mint száz dolgozójának mondott fel az OBI

A szakszervezet se az okokról, se a pontos létszámról nem kapott tájékoztatást.

Nem lesz olcsóbb ez az ünnep sem, a magyar ponty az importtal harcol

Idén folyamatosan zuhant a kakaóbab ára a világpiacon, ám a szaloncukorért mégsem fizetünk kevesebbet. A pontyért viszont bár többet kérnének a hazai termelők, azonban az importált tengeri halak miatt nem tudnak.

Egy kiló ömlesztett szaloncukor 1800-1900 forintba kerül idén is

Még ma aláírhatják a minimálbérről szóló megállapodást, az Orbán-kormány ejtett egy ígéretet, a munkavállalók csalódottak

Megszületett a jövő évi megállapodás a minimálbérről, ami messze elmarad a tavaly ígért szintektől, de sokkal nagyobb, mint, amit a gazdasági stagnálás mellett ésszerű lett volna vállalni. 

A munkavállalók csalódottak az emelés mértéke miatt, más volt az ígéret

Béralku kudarcokkal

Újabb devizahiteles nyert pert, a döntés értelmében a Raiffeisen Banknak mintegy 2,6 millió forintot kell visszafizetnie

A Budapest Környéki Törvényszék a napokban újabb devizahitelesnek adott igazat, aki a nem megfelelő tájékoztatás miatt indította majd tíz éve az eljárást. 

Bár egyértelmű a tájékoztatás hiánya, mégis közel 10 éve tart a per

Az Orbán-kormány nem egyeztetett a kereskedőkkel az árrésstop kiterjesztése előtt, a termelők szerint jó lenne, ha csak átmeneti volna

Az árrésstop kiterjesztése a paprika és a paradicsom kereskedelmére a téli időszakban akár kedvező változásokat is hozhat, hosszú távon viszont a 10 százalékos „rés” nem fenntartható.

 Nagy áreséseket láthatunk decembertől a boltok zöldségpolcain a kikényszerített árréscsökkentés miatt

Rosszul érzik magukat az itteni német cégek

A kiskereskedelmi cégeknek a legnehezebb

Magyar sáfrány a nemzetközi térképen

A magyarországi sáfránytermelés felkerült a nemzetközi térképre, ráadásul mint prémium minőséget előállító szektor. 

A sáfrány a világ legdrágább fűszere, a paprika térnyerése előtt a Kárpát-medence egyik meghatározó árucikke volt

Csak álom a 10 százalékos béremelés, a munkaadók ennek maximum a felét ajánlják

A cégek és szakszervezetek közötti bértárgyalások szerint 3-5 százalékkal emelkedhetnek a bérek a jövő évben.

Több cégnél a kékgallérosok kaphatnak nagyobb emelést, az irodai­ak hoppon maradhatnak

Felperzselt milliárdok – Drámai összegű kárral sújtja Magyarországot idén az aszály

Hatalmas, mintegy 600 milliárd forintra tehető idén a klímaváltozás, a csapadékhiány miatti kár a mezőgazdaságban.

A klímaváltozás, a perzselő meleg válaszokat követel a hazai agráriumtól

A magyarok több mint fele az Orbán-kormányt teszi felelőssé a drágulásért, a fideszeseknek is csak a 11 százaléka érzi, hogy az árrésstop miatt kevesebbet fizet

A megkérdezettek 60 százaléka szerint az árrésstop nem más, mint választási eszköz. A Publicus Intézet felmérése.

A kormány a kommunikációjában összemossa az árrést és a nyereséget, amivel az embereket is összezavarja

Váratlanul drámai mértékben emelték a gyártói felelősségi díjakat, rengeteg szakmai szervezet tiltakozik Lantos Csabánál

Nem csak a nyomdaipari, hanem még csaknem húsz másik szakmai szervezet is tiltakozott az Energiaügyi Minisztériumnál a kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) díjak váratlan emelése miatt. 

A csomagolások utáni díjak emelése újratervezésre kényszerítheti a cégeket saját árazásukban

Acélba öntött közöny

Formálódik a 2026-os minimálbér, csak a gyenge növekedés ne lenne

11,5-12 és 9 százalék azok a számok, amelyek a jövő évi minimálbér növelés kapcsán a legutóbbi egyeztetésen az asztalra kerültek. A gyenge növekedést viszont mindkét oldal megemlíti.   

A hosszú távú bérmegállapodásban kijelölt, jövő évre szóló 13 százalékos minimálbér-­növelésről már senki sem beszél

Szomorúság, lángvágó: mind a 3000 dolgozónak nem lesz munkahely, milliárdok kellenének a Dunai Vasmű megmentéséhez

Egy lépésre van attól a Dunai Vasmű, hogy acélhulladékként végezze. Sok milliárd kellene a megmentéséhez.

Hiába tüntettek a dolgozók, végül elküldték őket

Világszerte zuhan a vaj ára

A változások előbb-utóbb a nyerstej áraiban is tükröződhetnek.

Van olyan bolt, ahol több mint 15 százalékkal csökkent a vaj ára

Sehol nincs az Orbán-féle júliusi repülőrajt sem, kihunyt a fény az alagút végén

Hiába vizionálja egyre későbbre a miniszterelnök a repülőrajtot, a jelek szerint ennek nyoma sincs, a német ipar adatai alapján pedig sokáig nem is lesz. A magyarországi járműipar kis túlzással stagnált, több, a GDP szempontjából meghatározó cég már bejelentette a dolgozóinak, hogy az év végéig több leállásuk is lesz.

Ezt az évet leállások tarkítják, nemcsak az autógyárak, de a hozzájuk tartozó beszállítók is kínlódnak

Ez még nem igazi győzelem: megugorhat a devizahiteles perek száma a minapi bírósági ítélet után, nagy rohamra azonban nincs kilátás

Ha valaki tíz éve visszafizette a kölcsönét – hiába jóval többet, mint amit eredetileg felvett –, az ma már nem tud majd eljárást kezdeményezni. 

Felcsillant a remény, de még mindig nem az összes devizakárosult számára

Az alacsony ár már nem elég, a Temu megjelenésével elmúltak a békeidők a magyarországi e-kereskedelemben

A magyar webshopok számára a külpiaci fejlődés lehet az egyik megoldás – mondta Madar Norbert, a PwC digitális kereskedelemért felelős vezető menedzsere.

Anyaként most megfulladsz

Szülés után visszatérni a magyarországi munkaerőpiacra drámai küzdelem, ezen a téren nem ad segítséget a családtámogatási rendszer - mondja egy a harcáról beszámoló anya. 

Kedvezményekből akad bőven, de az állam mégsem segíti érdemben a munkaerőpiaci visszatérést

Drámai a helyzet a magyarországi szőlőkben, egyes borászok már a jövőjük, a megélhetésük miatt aggódnak

A szőlőállományt egy nemrég felbukkant betegség miatt nagyon komoly veszély fenyegeti.

A védekezés egyedüli módja a fertőzött tőkék kivágása

Utcán a főváros szemete, a Mohu Budapest hulladékszállítói megunták a hitegetést

Szerdán előzetes bejelentés nélküli sztrájkba kezdtek a Mohu Budapestnek a főváros és környéke hulladékszállítását végző dolgozói. Így szerdán a Mohu és a főváros közös tulajdonában lévő társaság ellátási övezetéhez tartozó 2,5 millió lakó körülbelül ötöde, félmillió ember minden fajta – tehát például vegyes, szelektív és zöld – szilárd hulladéka a kukákban maradt – tudtuk meg Nagy Lászlótól, az ország települési hulladékszállítóit képviselő Köztisztasági Egyesülés igazgatójától. 

Sztrájkoló kukások a MOHU BP Lakossági szelektív hulladékgyűjtő udvarán a Testvérhegyi úton szeptember 24-én

Növekedni csak jövőre fog a magyar gazdaság, és addig még jön egy erős figyelmeztetés

A magyar gazdaság legalább a recessziót elkerüli az idén, de érdemi fellendülésre nem lehet számítani. Fontos döntés jön az S&P-től.

Jelentős inflációs kockázatot hordoz a kormányzati árszabályozás, azaz az árrésstop jövő évi kivezetése

Azt tudni, hogy kinek fáj, a plázastop célkeresztjében a nagy alapterületű élelmiszerboltok és drogériák állnak

Ma léptek életbe a törvénymódosítások. 

Az új szabályozás miatt a nagyok, mint a Lidl vagy az Aldi, többször meggondolják, mielőtt üzletet nyitnak vidéken

Piaci sikerhez a retró már nem elég, Afrikában erősít a Márka

Az, hogy valami retro és érzelmek kötődnek hozzá, még nem elég a piaci sikerhez. A Traubisoda és a Róna bevezetése mögött komoly stratégia áll.

Padlón a magyar szarvasmarhaexport, nehezen heveri ki az ágazat a száj- és körömfájás járványt

Felére zuhant a magyar élő szarvasmarha-kivitel az első fél év alatt.

 A száj- és körömfájásjárvány összességében 25-30 milliárd forint közvetlen kárt okozott

Már az éhezők viadaláról beszélnek, újabb tüntetésre készülnek a futárok Magyarországon

A futárok szerint ők egyre kevesebbet keresnek, miközben mind többen osztoznak ugyanazon a bevételen. 

A futárok számára nem átlátható a díjazási rendszer

Ma egy kicsit vége lett az Orbán-kormány paksi álmainak, az Európai Unió Bírósága megsemmisítette a magyar állami támogatást jóváhagyó bizottsági döntést

Mivel az állami támogatás két reaktor megépítéséről szól, az EUB döntése nyomán az orosz Roszatom bukhatja a megbízást.

Paks 2 ­2035-ös átadása szinte kizárt, minimum meg kellene szűnnie hozzá az olyan nehezítő körülménynek, mint az ukrán háború
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang