MSZP;összefogás;Botka László;kormányváltás;

2017-04-26 22:11:00

Botka: az összefogás szükséges, de nem elégséges feltétel

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint az összefogás szükséges, de nem elégséges feltétele a kormányváltásnak, ehhez elsősorban a baloldalból 2010 előtt kiábrándult szavazók bizalmát kell visszanyerni.

Botka László országjáró körútjának szerdai, Nyíregyháza belvárosában tartott állomásán azt mondta, az igazi feladat több százezer szavazat megszerzése lesz, ez azért is fontos, mert jelenleg a demokratikus baloldali pártok támogatói összesen feleannyian vannak, mint a Fideszre szavazók.

A mostani választási rendszer alapján emellett csak akkor lesz esély győzni nagy többséggel, ha az ország minden településén és a 106 választókörzetben egyetlen baloldali demokratikus jelölt áll a Fidesszel szemben - jelentette ki az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje.

Botka László a több mint 250 szimpatizáns előtt az országjárás tapasztalatairól elmondta, a rendezvényeken sokan mentek oda hozzá és biztosították támogatásukról.

A szocialista politikus szerint a legtöbb véleményt, amelyet az elmúlt hónapokban kapott, egy mondatban úgy tudná összefoglalni, hogy a legtöbben azt mondták: "na, végre!".

A Szeged polgármesteri tisztségét is betöltő politikus hozzátette, a politika álmoskönyve szerint akiknek a voksolás előtt egy évvel ezt mondják, meg fogják nyerni a választásokat.

Megerősítette, az MSZP képes lesz leváltani jövőre a Fideszt, ezt pedig szerinte a magyar embereknek a jelenlegi kormányról alkotott véleménye is alátámasztja. Emlékeztetett arra: az elmúlt hónapokban sokan mentek ki tüntetni a magyar nagyvárosokban, a tüntetők többsége fiatal volt, akikről többen azt feltételezték, hogy a legkevésbé sem érdekli őket a politika. Szavai szerint mellettük egyre többen értik meg az "orbáni rendszer lényegét, ami az utóbbi hét évben - annak ellenére, hogy az országnak a 20. században nincs természetes ellensége - újabb és újabb ellenséget keres nekünk".

Annak az Európai Uniónak üzennek hadat, amelyhez az ország tizenhárom évvel ezelőtt a magyarok döntő többségének akaratából csatlakozott - mondta Botka László. " {...} Hadat üzentek a Heineken sörnek, majd egy egyetemnek, a civil szervezeteknek és most azt próbálják bemagyarázni, hogy a magyar emberek legnagyobb ellensége egy ide sok ezer kilométerre lakó 87 éves amerikai öregember" - mondta.

Botka szerint ez is csak figyelemelterelés arról, hogy "közben nyomorba döntötték a magyarok és a magyar családok döntő többségét és kirabolják ezt az országot".

Az eseményen felszólalt Molnár Gyula, az MSZP elnöke, valamint a szocialista párt több városi és megyei vezetője is.
A rendezvényen a tömegből többen a "Tisztázd a Szeviép-ügyet!" és a "Nyíregyházára is luxusautóval jött?" feliratú táblát tartottak a magasba.