Ingyenes lesz az első nyelvvizsga - Az odavezető út azonban igen költséges

Publikálás dátuma
2017.04.27. 12:48
Illusztráció/Thinkstock
Ingyenesé teszi a kormány az első nyelvvizsga megszerzését a jövő év elejétől a 35 évesnél nem idősebbeknek - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek: a költségek tetemes részét az iskolán kívüli különórák, felkészítő tanfolyamok jelentik. 

Az MTI híradása szerint Novák Katalin az Országos Diáktanács ülése előtti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ezzel is segíteni szeretnék a fiatalok munkaerőpiaci versenyképességét, mert sokan beszélnek ugyan idegen nyelvet, ám stagnál azok száma, akiknek erről igazolásuk is van. A térítés utófinanszírozással történik majd, a sikeres vizsgát követően az Új Nemzedék Központnál lehet majd kérni a vizsgadíj kifizetését.  Az elmúlt években végzett felmérések szerint e korosztály tagjainak csupán 31 százaléka rendelkezik nyelvvizsga-bizonyítvánnyal. A kormányzat ezért döntött az első nyelvvizsga ingyenességéről, legyen ez akár közép-, akár felsőfokú. Ugyanakkor követelmény az írásbeli és a szóbeli vizsga együttes megléte, a térítés összege pedig megegyezik az emelt szintű érettségi megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga díjával, vagyis 34 500 forint - mondta Novák Katalin.

Nem valószínű, hogy jelentősen növekedik majd a nyelvvizsgával rendelkező fiatalok aránya attól, hogy a kormány átvállalja az első középfokú nyelvvizsga költségeit - mondta lapunknak Légrádi Tamás még februárban, amikor híre kelt az ingyenesség ötletének. A Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke szerint nem azért csökken évről évre a nyelvvizsgázók száma, mert a jelentkezők nem tudják kifizetni a 20-30 ezer forintos vizsgadíjat. „Természetesen jó dolog, hogy támogatja az állam, de a problémát ezzel nem oldják meg" - mondta.

Szerző

Szanyi Tibor üzent a Fidesz-kormánynak

Publikálás dátuma
2017.04.27. 12:44
Népszava fotó
 A Szociális Európát szolidaritásra, társadalmi igazságosságra, tisztességes vagyonelosztásra, nemek közötti egyenlőségre, magas színvonalú közoktatásra és közegészségügyre, minőségi foglalkoztatásra, valamint a fenntartható fejlesztés alapjaira kell helyezni. Mindezek együttesen alkotják a Szociális Jogok Európai Pillérét - írja közleményéban az MSZP EP-képviselője. 

Amíg az Európai Unió intézményei – beleértve a tagállami kormányokat tömörítő fórumokat is –, erősebb szociális és munkavállalási jogokért küzdenek, addig Magyarországon a kormány leépíti a már meglévő vívmányokat. Legyen szó akár oktatásról, médiáról, civil szervezetekről, szociális- vagy munkajogról: szisztematikus korlátozásokkal találjuk szemben magunkat.

"A május elsejére meghirdetett tüntetéstől megrettent Fidesz által végül visszavont munka törvénykönyve módosítások az Európai Pillér helyett kirekesztést, társadalmi igazságtalanságot, tisztességtelen vagyonelosztást, minden szinten egyenlőtlenséget, romló és politikai alapon szűkített közoktatást, a jelenleg is éhbérért dolgozókat ingyenmunkára kötelező munkajogi javaslatokat jelentett. Ajánlom a magyar kormány figyelmébe azt a közgazdaságilag is bizonyított tényt, hogy nem a gazdag országoknak van erős szociális rendszere, hanem az erős szociális rendszerrel rendelkező országok válnak gazdaggá!" – húzta alá Szanyi Tibor, európai parlamenti képviselő.

 

Szerző

Koponyatörést szenvedett az elgázolt gyalogos, belehalt

Villamossal ütköző kisteherautó sodort el egy embert Szeged központjában, a férfi a kórházba szállítását követően meghalt - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A  teherautó sofőrje balra kanyarodás közben ütközött a villamossal a Petőfi Sándor sugárút egyik kereszteződésében. Az ütközés következtében a teherautó megcsúszott, és elsodort egy gyalogost. A férfi elesett, és koponyatörést szenvedett. A mentőszolgálat kórházba vitte, de csütörtökre virradóra az egészségügyi intézetben meghalt - tudatta a százados.

Szerző