Irak;Szíria;Iszlám Állam;

2017-04-28 07:39:00

Harcosai fordítanak hátat az IS-nek

Tucatjával hagyják maguk mögött a „kalifátust” az Iszlám Állam (IS) külföldi harcosai.

A The Guardian oknyomozó riportja szerint mind több dzsihádista igyekszik eljutni Irakból és Szíriából Törökországba. A brit napilap régióban tartózkodó tudósítói arról számoltak be, hogy a török határnál lefülelt szélsőségesek az utóbbi hetekben részben azért intettek búcsút a szervezetnek, mert az IS elfogató parancsot adott ki ellenük, részben pedig azért, mert kiábrándultak a szervezetből, amely komoly területeket veszített el az iraki és szíriai harcok során.

Török és európai kormányzati források szerint a 2013 óta Szíriában és Irakban letelepedett állampolgáraik közül többen is felvették a kapcsolatot az anyaországaik nagykövetségeivel, hogy azok biztosítsák a visszatérést. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a legelhivatottabb dzsihadisták aligha ábrándultak ki, inkább bosszú vezérelte „küldetésüket” akarták teljesíteni Európában. Feltételezések szerint legalább 250 elhivatott szélsőségest sikerült visszacsempészni Európába 2014 és 2016 között, döntő többségük Törökországon keresztül jutott el a kontinensre.

A török rendőrség az év elején közölte, hogy számos – Görögországon, Bulgárián áthaladó – csempészútvonalat sikerült felszámolniuk, ám a régióban működő hírszerzési források szerint egyesútvonalak továbbra is járhatóak. „Európának nem szabad szunnyadnia” – kommentálta a hírt Siraz Maher, a londoni Nemzetközi Radikalizációs Központ igazgatóhelyettese.