Fidesz;támogatás;folyóiratok;

2017-04-28 07:47:00

Fidesz-közeli folyóiratok támogatása

Miután tavaly a Fekete György vezette MMA nagyobb befolyáshoz jutott az NKA-ban, az alap megszüntette a folyóiratok támogatását.

A tiltakozások hatására év végén kiadtak egy kormányhatározatot, miszerint 960 millió forintot adnak vidéki folyóiratok támogatására, és a pénzt a Lezsák Sándorhoz köthető Lakitelek Népfőiskola által alapított NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft.-nek utalják át. A Magyar Narancs közérdekű adatigénylése alapján kiderült, hogy Hoppál Péter kulturális államtitkár már február elején jóváhagyta a támogatásokat, amelyet azóta sem tettek nyilvánossá; valamint, hogy tulajdonképpen nem is volt pályázat, és a lap forrásai szerint a folyóiratok főszerkesztőit telefonon tájékoztatták a döntésről.

A Fidesz-közeli, korántsem vidéki folyóiratok a támogatások felét elnyerték: egyenként százmillió forintot kapott a Hitel, a Kortárs, a Magyar Napló és a Magyar Krónika, hetven milliót kapott a szintén nem vidéki, de „polgári szellemiségű” Magyar Szemle. A Kft. összesen tizennyolc lapot támogatott, a vidékiek ötven, harminc és húszmillió forinthoz jutottak.