Lengyelország;Emmanuel Macron;Macron;

Tiltakozik a lengyel kormány Macron kijelentései miatt

A lengyel kormány nem helyesli, hogy a francia elnökválasztás egyik esélyese, Emmanuel Macron kampánya során Lengyelország magatartását bírálja, mondta Rafał Bochenek szóvivő.

Emmanuel Macron csütörtökön kijelentette: ha megválasztják, Franciaország amellett érvel majd, hogy az Európai Unió vezessen be büntető intézkedéseket Lengyelország ellen.

„Azt akarom, hogy legyen következménye annak, ha valaki nem tiszteli az Európai Unió értékeit és jogait”-  idézte a Reuters hírügynökség a francia elnökjelöltet. „Megválasztásomat követő három hónapon belül döntés születik Lengyelországról” - idézte a hírügynökség Emmanuel Macron-t.

“Nem élhetünk egy olyan Európai Unióban, ahol minden egyes ország költségvetéséről az utolsó tizedesig vita folyik, ugyanakkor pedig egyes tagországok, mint Lengyelország és Magyarország, alapvető értékek ügyében, mint a tanulás vagy az egyetemek, vagy akár a menekültek tekintetében egyszerűen úgy döntenek, hogy nem csinálnak semmit.”

Hatalomra jutása, 2015 vége óta a varsói konzervatív kormány számos kérdésben bonyolódott vitába Brüsszellel a jogállamisághoz tiszteletben tartásától a média szabadságáig. Megtagadta a menekültek befogadásával kapcsolatos EU-programban való részvételt is.

A lengyel kormány szóvivője „szerencsétlennek” nevezte Emmanuel Macron kijelentéseit és hozzátette: „a lengyel kormány nem ért egyet azzal, hogy ilyen módon hivatkozzanak rá a francia választási kampány során”. A francia elnökválasztás második fordulóját, amelyben  Emmanuel Macron és a szélsőjobb jelöltje, Marie Le Pen vesz részt, május 7.-én tartják.