Előfizetés

Május 1. - Vona: a Fideszt a konc tartja össze

Publikálás dátuma
2017.05.01. 17:53
MTI Fotó: Kovács Attila
Egy szabadabb és igazságosabb Magyarország felépítése mellett foglalt állást Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt május 1-i budapesti rendezvényén a Hajógyári-szigeten.

Az ellenzéki politikus fontosnak nevezte a párt változását, amit azzal magyarázott, hogy ami nem változik, az elpusztul. Értékelése szerint nem az a Jobbik küldetése, hogy egy társadalmi réteget örömmel töltsön el, hanem hogy Magyarországot erős, boldog és szabad országgá tegye. Azt hangoztatta: az ezzel járó küzdelmeket meg fogja vívni.

A pártelnök beszélt arról is, hogy minden pártban vannak viták, ám szerinte a Jobbik a legegységesebb és legösszetartóbb közösség, míg a Fideszt "a konc tartja össze". A pártból távozóknak azt üzente: sokakat sajnál és bízik benne, hogy visszatérnek.

Vona Gábor azt is kijelentette: sem Simicska Lajosnak, sem Soros Györgynek nem a "csicskája", a valódi problémákkal szeretne foglalkozni. A Közép-európai Egyetemről (CEU) azt mondta: az értékrendi vitákat nem bezárással kell megoldani, s szerinte egy jobb egyetemet kell csinálni, ami felkészít arra, hogyan lehet magyarként és emberként megmaradni.

A politikus a rendezvénysátrat megtöltő résztvevőknek ismertette a párt törekvéseit is. Az európai béruniót a párt egyik legfontosabb célkitűzéseként jellemezte, szerinte a bérek felzárkóztatása nélkül Magyarország ki fog ürülni. "Nagyon szeretik a magyar fiatalok a hazájukat, de azért éhen dögleni - már elnézést, hogy így mondom - nem akarnak" - fogalmazott Vona Gábor, aki bírálta, hogy noha szerinte a hazai szakszervezetek egyetértenek a célkitűzésükkel, pártokhoz tartoznak és nem ülnek le velük. A közéletben a félelem az úr, ezen a mentalitáson változtatni kell - tette hozzá.

Kitért az úgynevezett földesúradóra és a "lex Lúdas Matyi" törvénycsomagra is. Akire 2018 után vonatkozni fog az adó, annak majd fizetni kell, aki pedig törvénytelenül szerzett javakat, annak "el kell búcsúznia a lopott vagyontól, sőt lehet, hogy az ismerőseitől is" - fejtette ki, hozzáfűzve: egy Jobbik-kormány mindenkit a helyére fog tenni.

A pártelnök beszámolt a javasolt "D-ítpusú átvilágításról" is, amelynek egy nemzetbiztonsági, egy vagyoni és egy elmeorvosi vizsgálat a része. Mint mondta, sok munkakörben vannak alkalmassági vizsgálatok, egy politikusnál is látni kell, hogy képes-e elviselni a felelősséget.

Megjegyezte, javaslatait nem a Fideszre találta ki, magára is alkalmazni kívánja. Megerősítette azt is, hogy a kormányfői ciklust nyolc évben maximálná, s azt is javasolják, hogy az ország vezetői 1989-ig visszamenőleg nyilatkozzanak esetleges külföldi támogatásaikról.

Egy esetleges választási összefogásról szólva azt mondta: nem akarja cseberből vederbe vinni az országot és a politikai racionalitásnak is van határa. A győzelemhez erőt és hitelességet tartott fontosnak és célként jelölte meg, hogy pártja az elmúlt 27 évet váltsa le.

Vona Gábor beszédében az egyik legsúlyosabb kérdésnek nevezte a magyar-cigány együttélést és őszinte, tabumentes párbeszédet sürgetett. Értékelése szerint a szociális rendszerek életpályamodellt adnak a "megélhetési gyermekvállalásra", s ezzel valamit kezdeni kell.

Az eddigi kormánypártok politikáját úgy jellemezte: kiválasztottak "egy díszcigányt", beültették az Országgyűlésbe és "hagyták, hogy lopjon", emellett könnyen mozgósítható szavazóbázisként tekintettek rájuk.

A Jobbik elnöke szerint sok szempontból változás kell és egy tudati célt is ki kell tűzni: el kell érni, hogy a cigány gyermekek a hazájuknak tekintsék Magyarországot, s ne lakhelyként vagy állampolgárságként.

Tikun olám

Szunyogh Szabolcs
Publikálás dátuma
2017.04.29. 09:05
Fotó: Thinkstock

Azt hiszem, a legjobb ízű vizet a Börzsönyben ittam. Szüleim mindketten túlélték egy tbc-s fertőzést, ez az ötvenes években még kétesélyes történet volt, úgyhogy nagyon féltették két vézna kis fiacskájukat. Mivel egy gangra néző, sötét, levegőtlen udvari lakásban éltünk, egy lerobbant pesti bérház első emeletén, hogy mégis valamilyen módon friss levegőhöz juttassanak bennünket, vásároltak a szüleim egy kb. 100 négyszögöles, erdős telket Börzsönyligeten, a kisvasút megállójától háromnegyed óra gyaloglásnyira. Egy roncstelepről szereztek egy postakocsi-karosszériát, kezdetben abban laktunk nyáron, később sikerült egy kis széldeszka-faházat építtetni, aminek a réseit mohával tömtük ki és belülről csomagolópapírral tapétáztunk. A padló döngölt és mázolt föld volt, sok nyarat töltöttünk itt, nagyon jó volt.

Vizet a völgyben levő Testvér-forrásról hordtunk. Nagyapa fabrikált használt bicikli-kerekekből egy kis kocsit, elfért benne két ceglédi kanna. Testvéremmel ketten húztuk a kocsit, 9-10 évesek voltunk. A ceglédi kanna kupakjából lehetett inni. Soha nem ittam olyan jó ízű vizet, mint akkor.

Bizonyára sokan viselkednek hasonlóképpen, mint én, és ők is megjegyzik a vizek ízét. Ha déli országokban nyaralunk, például Itáliában, Dalmáciában, vagy görög földön, általában palackozott vizet szoktunk inni. Egyszer jártam Egyiptomban, ott kifejezetten tilos volt megkóstolni a csapvizet. Nekem sikerült a dinnyétől szörnyű hasmenést kapni, mert, mint a hurghadai üdülőtelep Ahmed nevű orvosa elmagyarázta, biztosan Nílus-vízzel öntözték a növényt (mi mással öntözhették volna?) és a Nílusban szabadon úszkálnak a döglött szamarak, szegény dinnyének pedig nincs elég dezinficiáló ereje. A helyiek már immúnisak a dinnye levére, én sajnos nem voltam az, ennek következtében a Hurghada-Kairó autóbusz-úton (nyolc óra) átéltem néhány érdekes pillanatot.

Most Izraelbe készülök. Ahogy tervezgetem, merre megyünk majd a csoporttal, mit nézünk meg (és mit nem, reménytelen dolog nyolc napba belesűríteni minden fontos látnivalót), eszembe jut az izraeli víz íze, mert azt, ellentétben a göröggel és egyiptomival, ismerem. Izraelben különleges vizek vannak. A Holt-tengert megkóstolni senkinek nem ajánlom, én persze belenyalogattam a hullámokba, hát csíp. A Kinneret – bibliai nevén: Genezáreti tó –, tiszta édesvíz, ha az ember búvárszemüveggel úszik benne, éppen olyan átlátszó, mint az Adria, ez ritkaság tavak vagy folyók esetében. Különlegesség a víz tapintása is. Ha az ember összesodorja a kezét a tóban, érezheti, mennyire más ez, mint a Duna vagy a Balaton. Kicsit olajosabb, csúszósabb. Kóstolásra pedig szinte illatos.

Most tulajdonképpen az izraeli csapvízről szeretnék írni egy talmudi paranccsal összefüggésben. A parancsolat így hangzik héberül: tikun olám. A Talmud szerint az ember egyik kötelessége, hogy törekednie kell arra, a világ jobb legyen akkor, amikor elhagyjuk, mint volt akkor, amikor megszülettünk. A kifejezés azt jelenti: a világ jobbá tétele.

Hát, kétségeim vannak a tekintetben, ha majd generációnk odaáll az Örökkévaló elé, a tikun olámmal kapcsolatban beszámolhat-e annyi eredményről, amennyiről egyébként a sors adta lehetőségek következtében beszámolhatna. Egyrészt sokat javult a világ gyerekkorom óta. Csökkent a csecsemőhalandóság, kevesebben éheznek, béke van, a legszörnyűbb diktatúrák eltűntek, van internet, mobiltelefon és környezetbarát autó, sokan biciklizünk és ha megbuktatni nem is tudjuk a nyakunkon élősködő és rajtunk uraskodó nagyszerű vezetőket, legalább kezdünk megtanulni nevetni rajtuk. Másrészt…, hát ez hosszú panaszlista volna. Inkább térjünk vissza a vizekhez.

Az izraeli víz egészen különlegesen lágy. Jó benne zuhanyozni. Inni is kipróbáltam. Amikor legutóbb Jeruzsálemben laktam, a szálloda egy újonnan épült villamos-felüljáró tövében volt, a híd magas tartópillére messziről látszott, mutatta az utat hazafelé. Ez sokat segített nekem egy alkalommal, amikor az Óvárosból a szállodánkig gyalog mentem, jó hosszú út volt, nagyon megszomjaztam, és nem törődve minden itthoni óvatoskodó tanáccsal, töltöttem magamnak egy nagy pohár csapvizet és mohón nyelni kezdtem, és akkor eszembe jutott a gyerekkorom, a Testvér-forrás, a széldeszka-ház, a döngölt padló és a fák zúgása az esti szélben.

Ültem a kád szélén, a fürdőszoba nyitott ablakán csak úgy dőlt be a forró esti levegő, és arra gondoltam: ezek az emberek itt, Izraelben ezer veszélytől fenyegetve létrehoztak egy szabad, demokratikus, virágzó országot. Mi otthon ajándékba kaptuk a rendszerváltást, a demokráciát. Hol a jólét? Hol az európai életminőség? Hol a másságot megértő szolidaritás? Ők komolyan vették a tikun olám parancsát. Mi hagyjuk elúszni a történelmi esélyt.

Ötszáz év hányattatás után most végre magunk dönthetünk magunkról. Eleink évszázadokon át csak álmodhattak az önrendelkezésről, modernizációról, szabad határokról, egyenjogú európaiságról.

Rakosgatom össze az úti csomagomat. Olyan országba megyek, amelynek lakói sivatagos vidéken és a forró klíma alatt, háborúk és robbantások ellenére létrehoztak és működtetnek egy demokratikus államot és szolidáris társadalmat. Jobbá tették a világot. Irigylem őket. Alig várom, hogy újra belemártsam a kezem abba déli vízbe, ha másba nem, hát abba, ami a csapból folyik.

Tikun olám

Szunyogh Szabolcs
Publikálás dátuma
2017.04.29. 09:05
Fotó: Thinkstock

Azt hiszem, a legjobb ízű vizet a Börzsönyben ittam. Szüleim mindketten túlélték egy tbc-s fertőzést, ez az ötvenes években még kétesélyes történet volt, úgyhogy nagyon féltették két vézna kis fiacskájukat. Mivel egy gangra néző, sötét, levegőtlen udvari lakásban éltünk, egy lerobbant pesti bérház első emeletén, hogy mégis valamilyen módon friss levegőhöz juttassanak bennünket, vásároltak a szüleim egy kb. 100 négyszögöles, erdős telket Börzsönyligeten, a kisvasút megállójától háromnegyed óra gyaloglásnyira. Egy roncstelepről szereztek egy postakocsi-karosszériát, kezdetben abban laktunk nyáron, később sikerült egy kis széldeszka-faházat építtetni, aminek a réseit mohával tömtük ki és belülről csomagolópapírral tapétáztunk. A padló döngölt és mázolt föld volt, sok nyarat töltöttünk itt, nagyon jó volt.

Vizet a völgyben levő Testvér-forrásról hordtunk. Nagyapa fabrikált használt bicikli-kerekekből egy kis kocsit, elfért benne két ceglédi kanna. Testvéremmel ketten húztuk a kocsit, 9-10 évesek voltunk. A ceglédi kanna kupakjából lehetett inni. Soha nem ittam olyan jó ízű vizet, mint akkor.

Bizonyára sokan viselkednek hasonlóképpen, mint én, és ők is megjegyzik a vizek ízét. Ha déli országokban nyaralunk, például Itáliában, Dalmáciában, vagy görög földön, általában palackozott vizet szoktunk inni. Egyszer jártam Egyiptomban, ott kifejezetten tilos volt megkóstolni a csapvizet. Nekem sikerült a dinnyétől szörnyű hasmenést kapni, mert, mint a hurghadai üdülőtelep Ahmed nevű orvosa elmagyarázta, biztosan Nílus-vízzel öntözték a növényt (mi mással öntözhették volna?) és a Nílusban szabadon úszkálnak a döglött szamarak, szegény dinnyének pedig nincs elég dezinficiáló ereje. A helyiek már immúnisak a dinnye levére, én sajnos nem voltam az, ennek következtében a Hurghada-Kairó autóbusz-úton (nyolc óra) átéltem néhány érdekes pillanatot.

Most Izraelbe készülök. Ahogy tervezgetem, merre megyünk majd a csoporttal, mit nézünk meg (és mit nem, reménytelen dolog nyolc napba belesűríteni minden fontos látnivalót), eszembe jut az izraeli víz íze, mert azt, ellentétben a göröggel és egyiptomival, ismerem. Izraelben különleges vizek vannak. A Holt-tengert megkóstolni senkinek nem ajánlom, én persze belenyalogattam a hullámokba, hát csíp. A Kinneret – bibliai nevén: Genezáreti tó –, tiszta édesvíz, ha az ember búvárszemüveggel úszik benne, éppen olyan átlátszó, mint az Adria, ez ritkaság tavak vagy folyók esetében. Különlegesség a víz tapintása is. Ha az ember összesodorja a kezét a tóban, érezheti, mennyire más ez, mint a Duna vagy a Balaton. Kicsit olajosabb, csúszósabb. Kóstolásra pedig szinte illatos.

Most tulajdonképpen az izraeli csapvízről szeretnék írni egy talmudi paranccsal összefüggésben. A parancsolat így hangzik héberül: tikun olám. A Talmud szerint az ember egyik kötelessége, hogy törekednie kell arra, a világ jobb legyen akkor, amikor elhagyjuk, mint volt akkor, amikor megszülettünk. A kifejezés azt jelenti: a világ jobbá tétele.

Hát, kétségeim vannak a tekintetben, ha majd generációnk odaáll az Örökkévaló elé, a tikun olámmal kapcsolatban beszámolhat-e annyi eredményről, amennyiről egyébként a sors adta lehetőségek következtében beszámolhatna. Egyrészt sokat javult a világ gyerekkorom óta. Csökkent a csecsemőhalandóság, kevesebben éheznek, béke van, a legszörnyűbb diktatúrák eltűntek, van internet, mobiltelefon és környezetbarát autó, sokan biciklizünk és ha megbuktatni nem is tudjuk a nyakunkon élősködő és rajtunk uraskodó nagyszerű vezetőket, legalább kezdünk megtanulni nevetni rajtuk. Másrészt…, hát ez hosszú panaszlista volna. Inkább térjünk vissza a vizekhez.

Az izraeli víz egészen különlegesen lágy. Jó benne zuhanyozni. Inni is kipróbáltam. Amikor legutóbb Jeruzsálemben laktam, a szálloda egy újonnan épült villamos-felüljáró tövében volt, a híd magas tartópillére messziről látszott, mutatta az utat hazafelé. Ez sokat segített nekem egy alkalommal, amikor az Óvárosból a szállodánkig gyalog mentem, jó hosszú út volt, nagyon megszomjaztam, és nem törődve minden itthoni óvatoskodó tanáccsal, töltöttem magamnak egy nagy pohár csapvizet és mohón nyelni kezdtem, és akkor eszembe jutott a gyerekkorom, a Testvér-forrás, a széldeszka-ház, a döngölt padló és a fák zúgása az esti szélben.

Ültem a kád szélén, a fürdőszoba nyitott ablakán csak úgy dőlt be a forró esti levegő, és arra gondoltam: ezek az emberek itt, Izraelben ezer veszélytől fenyegetve létrehoztak egy szabad, demokratikus, virágzó országot. Mi otthon ajándékba kaptuk a rendszerváltást, a demokráciát. Hol a jólét? Hol az európai életminőség? Hol a másságot megértő szolidaritás? Ők komolyan vették a tikun olám parancsát. Mi hagyjuk elúszni a történelmi esélyt.

Ötszáz év hányattatás után most végre magunk dönthetünk magunkról. Eleink évszázadokon át csak álmodhattak az önrendelkezésről, modernizációról, szabad határokról, egyenjogú európaiságról.

Rakosgatom össze az úti csomagomat. Olyan országba megyek, amelynek lakói sivatagos vidéken és a forró klíma alatt, háborúk és robbantások ellenére létrehoztak és működtetnek egy demokratikus államot és szolidáris társadalmat. Jobbá tették a világot. Irigylem őket. Alig várom, hogy újra belemártsam a kezem abba déli vízbe, ha másba nem, hát abba, ami a csapból folyik.