francia elnökválasztás;Marine Le Pen;Emmanuel Macron;

2017-05-02 07:32:00

Macron átalakítaná az Európai Uniót

Aligha vehető el a győzelem Emmanuel Macrontól a francia elnökválasztás második fordulójában. A szociálliberális jelölt az Unió reformját tartja egyik legfontosabb feladatának.

Öt nappal a francia elnökválasztás második fordulója előtt ugyan csökkent a különbség a két második fordulóba került jelölt, a szociálliberális Emmanuel Macron és a szélsőjobboldali Marine Le Pen között, de előbbi előnye továbbra is behozhatatlannak tűnik. Az Odoxa és a BVA ügynökség is 59-59 százalékon látja Macront, az Ifop-Fiducial és az OpinionWay 60-60 százalékon, a Harris pedig 61 százalékon, ami továbbra is tetemes előnynek mondható.

Le Pen a két forduló között már távolról sem követelte olyan nagy elszántsággal Franciaországnak az euróövezetből való kilépését, mint fogalmazott, ez nem prioritás számára. A frank visszaállítása azért nem népszerű hazájában, mert honfitársai tisztában vannak vele: a régi nemzeti valuta visszaállítása pénzük jelentős elértéktelenedéséhez vezetne, így ezzel kampányolni nem célszerű. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy az euró „halott pénznem”. Le Pen már az EU-ból való kilépést sem szorgalmazza annyira eltökélten.

Macron vasárnap a Franciaországból elhurcolt 76 ezer zsidóra emlékezett a holokauszt párizsi emlékművénél. Élesen bírálta azokat, akik tagadják Franciaország felelősségét a zsidók elhurcolásában. Ezzel egyértelműen Le Penre utalt, aki az első forduló előtt nem sokkal vélte úgy, hogy Párizs nem tehetett erről.

Macron Le Pen szavazói felé nyitva, egy, a BBC-nek adott interjúban elmondta, egyértelműen Európa-párti, de meg kell érteni, hogy sokan dühösek és türelmetlenek, az EU ugyanakkor nem készült fel a jövőre. Ezért ha elnöknek választják, feladatának tartja az EU reformját. Ha ez így folytatódna, az a Nemzeti Front erősödését, Frexitet idézne elő.

Macron számára jó hír, hogy Jean-Luc Mélenchon óva intett a Le Penre való szavazástól. „Ne kövessék el azt a szörnyű hibát, hogy a Nemzeti Frontra adják a voksukat” – fejtette ki.. A baloldali radikális jelölt, aki 19,5 százalékkal a harmadik helyen végzett, nagy feltűnést keltett azzal, hogy az első forduló után nem volt hajlandó választási ajánlást adni Macronnak. Ezt most sem tette meg, csak annyit mondott, hogy támogatói ne Le Penre voksoljanak, s hangsúlyozta, hogy a szélsőjobboldali párt ellen harcol. Mindez azért is érdekes, mert Le Pen és Mélenchon programjában több a hasonlóság - mindketten euroszkeptikusok, s a jobboldali radikális politikus a két forduló között egyértelműen Mélenchon szavazóit próbálja megnyerni magának. Mélenchon azonban azt is mondta, hogy Macront alkalmatlannak tartja a kormányzásra.

A baloldali radikális politikusra hétmillióan szavaztak az első fordulóban, sokan közülük olyan 30 év alatti fiatal volt, akik elégedetlenek saját helyzetükkel, ugyanakkor Le Pen csapdájába sem estek bele.

A centrista UDI párt volt elnöke, Jean-Louis Borloo azt közölte, hogy Macron neve mellé teszi majd az ikszet. Teljesen elképzelhetetlennek nevezte a Nemzeti Front elnökének győzelmét.