Kivégezte anyját és nevelőapját - Megvan az ítélet

Publikálás dátuma
2017.05.02. 19:25
Illusztráció. Fotó: Thinkstock
A Tatabányai Törvényszék tényleges életfogytiglanra ítélte kedden azt a 43 éves férfit, aki 2015 nyarán kivégzésszerűen, több lövéssel megölte az anyját, annak élettársát, majd tüzet nyitott a kiérkező rendőrökre. Az ítélet nem jogerős.

Detrői Ferenc bíró kizárta a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét. Elmondta, a legsúlyosabb büntetés kiszabását indokolta, hogy N. Norbert "útonálló elkövetési módon, hajnalban, fegyverrel törte rá a lakást a haragosaira, és tettét egyenes ölési szándék vezette".

A bíró felidézte, hogy a sportlövő elkövető mindkét áldozatot kétszer lőtte meg. A második lövéseket közelről adta le, nevelőapjára közvetlenül a fejére szorított pisztolyból tüzelt.

A vádirat szerint N. Norbert vállalkozó feszült kapcsolatban volt anyjával, valamint nevelőapjával, mert anyja befolyása alatt tartotta, egymás ellen fordította őket feleségével, ellenünk hangolta fiatalkorú fiát és feljelentette őt különböző hatóságoknál.

A vállalkozás telephelyén 2015. július 11-én délelőtt nevelőapja közölte vele, hogy feljelentik az adóhatóságnál, mert birtokában vannak N. Norbert fiktív számlái - ismertette a bíró.

Az elkövetővel aznap éjjel közölte a felesége, hogy az anyja miatt elválik tőle. N. Norbert ekkor ital és kábítószer befolyása alatt 20 kilométert autózva anyja házához hajtott, hátizsákjában a 45-ös űrméretű pisztolyával és több tárra elég lőszerrel. Hajnali fél négy körül kopogtatására anyja élettársa nyitott ajtót, aki szóváltás után pofon vágta N. Norbertet. A férfi ekkor szívtájékon lőtte, majd az utcára menekülő áldozatot utolérte és közvetlen közelről fejbe lőtte.

Ezt követően bement a házba és fejbe lőtte anyját, aki hassal a földre esett, ekkor még egy alkalommal hátba lőtte az áldozatot. Mindkét ember azonnal életét vesztette. A helyszínre két rendőrautó érkezett, N. Norbert tüzet nyitott a rendőrökre, majd a Terrorelhárítási Központ rendőreivel való négyórás tárgyalás után fegyverét letéve megadta magát.

A bíró elmondta, nem az elkövetőn múlt, hogy a rendőrök nem sérültek meg. Egyikük harcedzett katona volt és irányította a menekülést, illetve egy további rendőrautó kimentette a tűzvonalból az egyenruhásokat.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Szerző

Búcsúzik a színpadtól a magyar színésznő

Publikálás dátuma
2017.05.02. 16:03
Május 4-én találkozhatunk Benedek Miklóssal és Vári Évával, mint Norman Thayer nyugalmazott egyetemi tanárral és feleségével, Et
Ebben a hónapban láthatja utoljára a közönség Az Aranytó, A nagy négyes és a Gyógyír északi szélre című előadásokat a Belvárosi Színházban. Különösen fontos színháztörténeti pillanat is egyben a Nagy négyes utolsó előadása, hiszen Vári Éva, több évtized után ekkor lép utoljára színpadra - közölte az Orlai Produkciós Iroda.

Május 4-én találkozhatunk Benedek Miklóssal és Vári Évával, mint Norman Thayer nyugalmazott egyetemi tanárral és feleségével, Ethellel az Aranytónál. Az előadást a 2015-ös bemutatója óta több, mint 70 alkalommal volt látható ország szerte. A Gálffi László rendezte darabban a két főszereplő mellett Bertalan Ágnes, Vasvári Csaba, Bábel Vilmos és Szekeres Máté volt látható. 

A nagy négyes

A nagy négyes

A 2011 óta repertoáron szereplő A nagy négyes előadás során, május 6-án utoljára bújnak a visszavonult, de egykoron ünnepelt operaénekesek bőrébe Vári Éva, Molnár Piroska, Szacsvay László és Benedek Miklós. A több, mint 150 előadást megélt darabot Gálffi László rendezte. Az alkotás megkapta a Vidor Fesztivál Pulcinella-díját és Salgótarján Vastaps-díját. 

Ezen az előadáson találkozhatnak a nézők utoljára színpadon Vári Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznővel, érdemes és kiváló művésszel, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával. Visszavonul a színjátszástól.

Szerző

Paks 2 - Orbán így nyugtatja Putyint

A DK szerint sem a paksi erőmű bővítésére, sem a bővítésért felelős miniszterre nincs szükség Magyarországon. Az ellenzéki párt inkább egy oktatási és egy egészségügyi miniszter kinevezését javasolja.

A DK szóvivője sajtótájékoztatója után emlékeztetett arra, hogy kedden teszi le esküjét Süli János, a paksi atomerőmű-bővítésért felelős tárca nélküli miniszter. Gréczy Zsolt azt mondta: úgy tűnik, Vlagyimir Putyin már türelmetlenül várja Magyarország eladósodását, "beosztottja", Orbán Viktor pedig vélhetően az új miniszter kinevezésével akarja megnyugtatni az orosz elnököt. Ez a kinevezés azt jelenti, hogy Orbán Viktornak ma mindennél fontosabb cél Magyarország Moszkvához láncolása - fogalmazott.

A Demokratikus Koalíció viszont úgy látja, hogy Süli János akár már most is lemondhat, hacsak nem akar "Orbán Viktor hazaárulásának közvetlen felelőse lenni". 2018 után a demokratikus kormánynak fel kell mondania az "Orbán-Putyin paktumot" és a Magyarországot Oroszország felé eladósító paksi bővítést - szögezte le Gréczy Zsolt.

Szerző