MSZP;DK;

2017-05-03 14:57:00

"Hátrább az agarakkal" - A DK visszaszólt az MSZP-nek

Azt javasoljuk az MSZP-nek, hogy a pávatáncot hagyja meg a Fidesznek. Értelmetlen dolog bennünket vádolni azzal, hogy csak szóban kívánunk összefogást, amikor lassan 5 hónappal ezelőtt ti akasztottátok meg Botka bejelentkezésével az addig ígéretesnek tűnő tárgyalásokat és azóta sem kerestetek meg minket - írta a szocialista pártnak címzett válaszlevelében a DK.

"Most azzal vádoltok bennünket, hogy a debreceni időközi választáson mi zárkózunk el a közös indulástól. Lássuk a tényeket: ebben a választókerületben még soha nem nyert baloldali jelölt, 3 évvel ezelőtt a Fidesz 57 százalékot kapott, a DK 10-et, az MSZP 7-et. Ez tehát olyan választókerület - mint amilyennel fogunk találkozni az országgyűlési választásokon is - amely a baloldal szempontjából nem nyerhető, ezért 27 ilyen helyen majd akkor is egymással szemben fogunk indulni. Ne kerülgessük a forró kását, ezek a helyek a felkészülés szakaszában erőpróbát jelentenek, megmérik, hogy mennyi az MSZP és mennyi a DK támogatottsága. Ti ettől most féltek, jó okkal.

Úgy emlékszem, nem voltatok ilyen nagyvonalúak Dunaújvárosban, amelyet megnyerhettünk volna, ráadásul következmény nélkül hagytátok, hogy a korábbi megállapodás ellenére velünk szemben indultatok. Most inkább hátrább az agarakkal. Hetek óta intenzívebben kampányoltok ellenünk, mint a Fidesz és most, amikor minden jel szerint nagyobb támogatásra számíthat a DK, mint az MSZP, hirtelen összefogást akartok. Ne futamodjatok meg, ne lépjetek vissza" - üzenték a szocialista pártnak.

Az MSZP eredeti közleményét itt olvashatja: Az MSZP kiosztotta Gyurcsányékat