A közvetlen demokrácia politikusa

Karácsony Gergely sokunk számára az ország legrokonszenvesebb politikusa. Azt pedig felmérések igazolják, hogy az ellenzék legnépszerűbb politikusa. Szeretjük szikáran természetes kedvességét, gondterheltségben is mosolyra nemesedő arcát, higgadt következetességét és felelősségérzetét. Tiszteljük aktív közéleti munkájáért, a zuglói önkormányzat hatékony, demokratikus működését olajozó verejtékezéséért. És ami talán a legmegnyerőbb benne: az emberi hitelesség. Ő nem könyvből tanulta a szabadelvűséget, a baloldaliságot. A zsigereiben hordozza.

A magyarországi közélet egyik nagy talánya, hogy ennek a megnyerő és valóban közkedvelt politikus pártja, a Párbeszéd az utolsó helyen, szinte már láthatatlanul kullog a pártok népszerűségi listáján. Pedig a Karácsonyban kedvelt szellemiséget, értékrendet képviselik odaadó, szintén szerethető társai, Szabó Tímea és Jávor Benedek. Érzékenyek, progresszívak, felvállalnak fontos ügyeket. Nem fundamentalisták, készek az összefogásra, ők javasolták az előválasztást az ellenzéki oldalon. És még programjuk is van! Markáns, megalapozott, átlátható. Középpontban a létbiztonságot ígérő alapjövedelemmel és lakásprogrammal, négynapos munkahéttel, a részvételi demokrácia reális formáinak keresésével.

Miért nem képes hát jelentősebb támogatottságot szerezni a Párbeszéd? Sokak szerint, és a párt vezetői is így érzik, úgy felaprózódott az ellenzéki oldal, hogy az emberek már nem képesek követni, melyik szervezet mögött mi és ki van. Így aztán például Karácsony Gergely többek számára még mindig az LMP tagja, mások az MSZP-ét érzik mögötte, de „berakható” az Együttbe is. A Párbeszéd pedig gyakran nem pártnévként cseng, hanem csupán konkrét jelentésében: valakik a párbeszédről beszélnek.

A helyzetet látva a kis párt úgy döntött - részben talán Botka László sikeresnek tűnő modelljének hatására -, hogy megpróbálja közvetlenül vezető politikusának népszerűségére helyezni a hangsúlyt programjának terjesztésében. Ezért nemrég miniszterelnök-jelöltjének választotta meg Karácsony Gergelyt.

Az első nagyobb nyilvános bemutatkozás ebben a minőségben azonnal komoly erőpróba elé állította a politikust. Május 1-jén az ATV Egyenes Beszédének vendége volt. Rónai Egon örömmel fogadta, de persze meg kellett kérdezni tőle, hogy a párt alacsony támogatottsága mellett mennyire van súlya egy ilyen jelölésnek. Karácsony szépen bele is kezdett a helyzet vázolásába, hogy az emberek ma személyekben gondolkoznak, nem pártokban. „Nem vagyok benne biztos, hogy az ATV nézői közül is sokan tudják, hogy Jávor Benedek, aki a legaktívabb magyar EP-képviselő, és hihetetlen munkát végez például Paks 2 ügyében…” A Párbeszéd tagja - lett volna a mondat vége. De nem fejezhette be.

Nem fejezhette be, mert épp akkor zajlott a Momentum rendezvénye, és a szerkesztők úgy döntöttek, ígéretükhöz hűen oda kell kapcsolni, mert Fekete-Győr András van a színpadon, megkezdte beszédét. Őt nézzük, hallgassuk most, az új, fiatal közéleti sztárt, aki előtt megint tízezren csápolnak. Nem véletlenül. Magabiztos, energikus, erőt sugárzó, hatásosan harsogja a mikrofonba a protest-mozgósítás mai akkordjait: Nem félünk tőlük!!! Ők félnek tőlünk!!! Ne féljetek!!! Megvédünk titeket!!! Szükség van a tettre kész emberekre! Nem kell Moszkva! Európa kell!

Tizenhárom percig követhettük a szónoki dübörgést, aztán mégiscsak vissza kellett kapcsolni a stúdióba, hiszen Karácsony ott ült. Öt perce marad. A műsorvezető kicsit zavarban van, próbálja kezelni a helyzetet és beletrafál a lényegbe: „Nekem az most egy jó helyzet, hogy egy politológussal ülök itt. Egy pillanatra ki tud lépni abból a szerepből, hogy Párbeszéd, hogy a Párbeszéd társelnöke, hogy annyi minden politikai cselekvés van már a háta mögött, és politológusként ránézni, amit itt látott?”

E kérdés és az, hogy fel merik tenni, sokat elárul arról, hol hajlamos elhelyezni a média és a közvélemény Karácsony Gergelyt a közéleti palettán. Politikai tevékenység ide, miniszterelnök-jelöltség oda, ő valahol megmaradt politológusnak. Azaz civilnek. És talán épp ez benne a rokonszenves. Akárcsak a Párbeszéd többi vezetőjében, Szabó Tímeában, Jávor Benedekben. De átléphetünk előző pártjukba, az LMP-sek közé is, mert bármennyi szent arroganciával öntözte is meg őket Schiffer András fundamentalista harmadik utassága, ott van ennek az attitűdnek a forrása. Emlékszünk, milyen gyönyörű volt az a választási plakát, amelyen Szél Bernadett zöld almát kínált felénk? Ezt a szellemet képviseli a korrupciós ügyek feltárásával Hadházy Ákos. És az Együttben sem kell sokat keresgélnünk. Juhász Pétert bocsánatos nyerseségével együtt ugyanez a típusú magatartás hajtja. Az öntudatos, társadalmi kérdések iránt fogékony polgár közéleti aktivitása, aki nem tolja el magától a politikát, hanem részt akar venni benne, megküzdeni egyéni és közösségi érdekeiért.

A baj csak az, hogy ez az attitűd egyelőre nem rendelkezik jogilag meghatározható térrel a polgári demokrácia politikai intézményrendszerében. Hiába tud egyéni jelöltek vagy kisebb pártok útján képviselőket juttatni a parlamentbe, azok ott is megmaradnak civil aktivistáknak. Csinálják a beadványokat, utánamennek dolgoknak, tiltakoznak, engedetlenkednek. De ritkán képesek hatékony politikai erőt felmutatni. Mert a képviseleti demokrácia keretei között kell mozogniuk, miközben ők valójában mást jelenítenek meg. A közvetlen, részvételi demokráciát.

Mindig örvendetes a polgári aktivitás, érdekérvényesítés, de amíg a politikai színtéren is megjelenő civil mozgalmak nem gondolják végig a közvetlen demokrácia alternatíváját, reális modelljeit, szervezeti formáit, rendre bele fognak ütközni a hagyományos képviseleti politika falaiba, melyek közül a nagy anyagi forrásokat igénylő, szavazatvadász választási rendszer a legkeményebb. Itt hiába várunk egy megváltó egyéniségre vagy szervezetre. Momentumra, Kétfarkú Kutyára, bármire. A civil „klubok” szaporodása csak akkor segítheti a célok pontosabb artikulálását, ha minden résztvevő tisztában van vele, ugyanabban a térben mozog, a közvetlen érdekképviselet, egy új politikai-társadalmi alternatíva terében, amelynek létjogosultságát egy szinten túl egységesen kell képviselni.

„Én szívesebben beszélnék a saját politikámról” – válaszolta végül Karácsony Gergely a műsor-vezetőnek. Amivel egyértelműen jelezte, ő most nem akar kilépni a politikusi szerepből. Komolyan veszi a miniszterelnök-jelöltséget. És valóban, ő az, aki a civil oldalon az évek során igazi politikussá érett. Progresszív, de józan kompromisszumokra kész civil politikussá, aki képes lehet a ma lehetséges kapcsolatot megtalálni a parlamentben a képviseleti és a részvételi demokrácia formái, szereplői között. A saját pártja kicsi, a kérdés, kik állnak mögé, kik fogják támogatni. Reménytelen, hogy az azonos platformról induló, a civil közéletiség igézetében fogant szervezetek, az LMP, az Együtt, a Momentum megtegyék?