Judo - Lemondott Ungvári Miklós

Az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós lemondott a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnökségi tagságáról.

A háromszoros Európa-bajnok ceglédi versenyző az MTI értesülése szerint az elnökségi ülés előtt levélben értesítette döntéséről az MJSZ vezetőségét.

"A kettőnk közötti konzultáció arról győzött meg, hogy az elnök úr a nem tisztességes megoldás híve és nem vállalja a felelősséget. Ennek tudatában döntöttem úgy, ahogy döntöttem. Úgy gondolom, hogy ilyen szellemben és bizalmatlanságban nem lehet további együttműködést folytatni" - fogalmazott a háromszoros vb-bronzérmes Ungvári a levelében.

A 36 éves Ungvári 2012 decembere óta volt tagja a szövetség vezetésének.

Szerző

Női kézilabda BL - Négy győri az álomcsapatban

Publikálás dátuma
2017.05.05. 17:18
Az edzők között a győri Ambros Martin bizonyult a legjobbnak. FOTÓ: Molnár Ádám
Négy győri játékos is bekerült a női kézilabda Bajnokok Ligája 2016/17-es idényének álomcsapatába.

A norvég Grimsbő és Mörk mellett a holland Groot és a brazil Amorim is megtalálható a legjobbakat felsoroló listán.
A legjobb fiatal játékos az FTC-ből került ki Bíró Blanka személyében, valamint az edzők között a győri Ambros Martin bizonyult a legjobbnak.

Az európai szövetség (EHF) szavazásán 25 ezer szurkoló és 700 újságíró vett részt, s egy öttagú szakmai zsűri véglegesítette a névsort.

A női kézilabda BL álomcsapata (az EHF honlapjáról):
kapus: Kari Aalvik Grimsbö (norvég, Győri Audi ETO KC)
jobbszélső: Carmen Martin (spanyol, CSM Bucuresti)
jobbátlövő: Nora Mörk (norvég, Győri Audi ETO KC)
irányító: Nycke Groot (holland, Győri Audi ETO KC)
beálló: Marit Malm Frafjord (norvég, Larvik)
balátlövő: Cristina Neagu (román, Buducnost Podgorica)
balszélső: Camilla Herrem (norvég, Vardar Szkopje)
védő: Eduarda Amorim (brazil, Győri Audi ETO KC)
fiatal játékos: Bíró Blanka (magyar, FTC-Rail Cargo Hungaria, kapus)
edző: Ambros Martin (spanyol, Győri Audi ETO KC)

Szerző

Tizenegyedszer bajnok a Sopron

Megszerezte 11. bajnoki címét az UNIQA Sopron női kosárlabdacsapata, amely tegnap az NB I döntőjének negyedik mérkőzésén 82-56-ra legyőzte a Szekszárdot, így 3-1-re megnyerte a párharcot. A sorozatban harmadik trófeájukat begyűjtő soproniak csütörtökön már a nyitónegyedben nyolcpontos előnyre tettek szert, melyet a félidőig kilencre növeltek. Az alapszakaszgyőztes vendégek az utolsó játékrészig tartották magukat, akkorra azonban elfáradtak, és már nem tudtak visszakapaszkodni. A Sopron 1993-ban volt először bajnok, tizenkilencszer jutott be a fináléba, s ezek közül a mostanival együtt tizenegyet nyert meg.

Szerző