Serie A;Juventus;AS Roma;

2017-05-06 07:59:00

Két elődöntő között egy bajnokival folytatja a Juve

A Juventus a szerdai, Monaco ellen vendégként 2-0-ra megnyert Bajnokok Ligája elődöntő után az olasz labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában már a városi rivális Torino ellenében következő szombat esti mérkőzésének megnyerésére koncentrál. Persze a keddi visszavágót is szem előtt tartja az együttes.

A listavezető és címvédő „zebrák” csatára, Gonzalo Higuaín a BL-diadal után úgy fogalmazott, bár már a jövő heti találkozóra készülnek, a hétvégi, Torino elleni mérkőzést is fontosnak tartják, hiszen a bajnokság megnyeréséről van szó, attól függetlenül, hogy Massimiliano Allegri csapata magasan vezeti a tabellát.

Az olasz pontvadászat jelenlegi második helyezettje, az AS Roma viszont nehezebb összecsapásra számíthat, a visszavonulását a héten bejelentő Francesco Totti klubja ugyanis az AC Milanhoz látogat. A párosítás érdekessége, hogy az előző hétvégén mindkét csapatból kiállítottak egy-egy játékost, így a kezdőcsapatokban változtatásokra lesz szükség.

A Magyarországról szerződtetett légiósok szempontból a helyzet egyelőre változatlan, már ami Nagy Ádám játéklehetőségét illeti. A válogatott középpályás továbbra sem bevethető, nem épült fel combizom húzódásából.

A két magyar játékost alkalmazó Palermo az előző fordulóban nagy meglepetésre, 2-0-ra verte meg a Fiorentinát, szombaton pedig a Chievo következhet. A firenzeiek ellen Sallai Roland az utolsó 10 percben állt be, míg Balogh Norbert ismételten nem kapott játéklehetőséget. A duó játékára ezúttal sincsen garancia.

Serie A, 35. forduló

Szombat: Napoli-Cagliari (tv: Digisport1 18:00), Juventus-Torino (tv: Digisport1 20:45).

Vasárnap: Udinese-Atalanta (tv: Digisport1 12:30), Chievo-Palermo, Empoli-Bologna, Genoa-Inter (tv: Digisport1 15:00), Lazio-Sampdoria (tv: Digisport2 15:00), Pescara-Crotone, Sassuolo-Fiorentina, AC Milan-AS Roma (tv: Digisport1 20:45).

Az élcsoport: 1. Juventus 84 pont, 2. AS Roma 75, 3. Napoli 74.