Mikecz Dániel: 2018 nem lefutott játszma

Mikecz Dániel mozgalomkutató, politológus a tüntetések mostani intenzitásából úgy látja, hogy az ellenzéki szavazók megértették, ezúttal nem várhatnak, cselekedniük kell.

Meddig lesz még érdekes az Oktogon?

Mindig van olyan agora, amelyik egy kicsit magáévá tesz egy-egy ilyen tiltakozást. A netadós tüntetésnél a József Nádor tér volt az, ahol elkezdtek gyülekezni az emberek. A radikális jobboldalnak pedig 2006-ban meghatározó élménye volt a Kossuth tér „belakása”. Az Oktogon ilyen szempontból kicsit szerencsétlenebb, mert gyorsabban elfogyhat a budapestiek türelme és akkor nehezebb szimpátiát, szolidaritást kiváltani.

Egyelőre azonban sikerül, a legutóbbi megmozduláson is több ezren voltak. Európáért, vagy a Momentumért?

A Momentumnak van ázsiója a Nolimpia kampány miatt, ráadásul a romlatlanságuk is segítette őket abban, hogy rászervezzenek a tiltakozáshullámra. A CEU kapcsán már felmerült a putyini szál, sokan párhuzamot vontak a szentpétervári egyetemmel, ahol ugyanez történt. A magyar lakosság jelentős része pedig az Európai Unió és a nyugati országok felé közeledne Oroszország helyett. Könnyű volt átkeretezni a korábbi üzeneteket, illetve a Momentum célja nem mondott ellent annak, ami az eredeti is volt. Felszállhattak a tiltakozási vonatra hitelességi problémák nélkül.

Miért pont ezek az ügyek verték ki a biztosítékot?

A Momentummal szemben nem érvényesül az a fajta bizalmatlansági faktor, ami általában jelentkezik a pártoknál. Az is beszédes, hogy a Népszabadság bezárása után a magát inkább 2010 utáni pártként meghatározó LMP, a PM és az Együtt szervezett közösen tüntetést, és ott nem volt ekkora tömeg. Pedig a Népszabadság ellehetetlenítése nyilvánvalóan sokkal erősebben érintette a fővárosi ellenzéki közvéleményt, mint a CEU bezárása. Valahogy akkor mégsem állt össze ilyen pillanat.

Miközben az utcákon tüntetnek, Mészáros Lőrinchez kerül Magyarország nagy része.

Bizonyos szempontból a tiltakozási ciklus eleje jól jöhetett a Fidesznek, mivel az úgy terelhette el a figyelmet kínos ügyekről, hogy valójában nem politikai szereplők lettek az ellenfelek. Ott van egy egyetem, a civilszervezetek sokasága és a kormány. Se a CEU, se a civilek nem indulnak a választásokon. Mégis velük foglalkozik az ellenzéki sajtó, miközben mindebből az ellenzéki pártok nem sokat profitálnak. A CEU rektora sem tárgyalt velük, hanem Amerikába ment, ahogy a civilszervezetek is mindig kerülik az ellenzéki pártok közelségét. Később azonban, ahogy sűrűsödtek a tüntetések, megjelent az orosz szál is, amelynek értelmezését már a demonstrálók végezték el. Erre egyébként már a Fidesz szavazói is érzékenyen reagálhatnak, ráadásul egy idő után az értelmezési keretekbe, ha stabilak, sok minden foglalható. Így pedig végső soron nem elterelődik Mészáros Lőrincről a közvélemény figyelme, hanem ő is része lesz ennek a keretnek.

Tehát Kelet, vagy Nyugat?

Már a 2014-es ukrán válság óta a Putyinhoz való közeledés sarokpontja az ellenzéki kritikáknak, de ez eddig nem jött át. Most ellentmondásba kerül egy fideszes szavazó. Ugyanis a kormány narratívája is arról szólt, hogy mi nem az EU-val megyünk szembe, hanem olyan Európát szeretnénk, ami jobb nekünk, de mi is egyértelműen nyugat-pártiak vagyunk. A CEU és a civiltörvény viszont azt sejteti: ténylegesen arról van szó, hogy a putyini recept érvényesül. A keménymagon kívüli kormánypártiak elbizonytalanodhatnak.

Vagy a kormánymédia meggyőzi őket, hogy Soros György által szervezett tüntetésekről van szó.

Veszélyes, hogy ezt a narratívát helyezi előtérbe a jobboldali sajtó, mert tulajdonképpen igazolja azt, amit a Momentum és a többi tiltakozó mond: putyinizálódásról van szó. Ilyenkor ugyanis azt mondja magáról a kormánysajtó, hogy mi vagyunk a „putyinok” és ti vagytok a „sorosok”.

Nem csak az Oroszországhoz való közeledés elutasítása merült fel a tüntetések kapcsán, Gulyás Márton választási mozgalmat is hirdetett.

Az, hogy arányos választási rendszert akarunk nem jelent meg a tüntetéseken, tehát merész húzás.

A merész húzás lehet jó, vagy rossz is.

Gulyás Márton szerette volna, ha a tüntetés energiáinak köszönhetően a politikai pártok és a tüntetők közelebb kerülnek egymáshoz. Nem feltétlenül jobb egyébként, ha teljesen arányos a választási rendszer. A pártoknak ebben partnereknek kellett volna lenniük, de ez nem jött össze. Mindenki kivár.

Tudnak mit csinálni a várakozáson kívül?

Kevés pártnak van lehetősége arra, hogy felszálljon erre a hullámra. A tüntetők nem annak a demográfiai csoportnak a tagjai, amely akár a DK-nak, akár az MSZP-nek a célcsoportja lenne. Azt lehetett várni, hogy esetleg a kisebb, urbánus pártoknak nő a támogatottsága, de ez sem nagyon jött be. Csak a Momentum tudott ebből igazán profitálni, hiszen a tüntetők jelentős részének nem hitelesek a 2010 előtti pártok. A PM, az LMP, az Együtt pedig elvesztették azt a fajta karakterüket, hogy ők képesek a cselekvésre. Az ellenzéki közvélemény megcsömörlött a médiapolitizálástól. Viszont, hiába nem tetszik sokaknak, kellenek pártok. A magyar választónak kényelmesebbek a hagyományos formák, mint feltalálni valami teljesen új dolgot.

2017 valóban a lázadás éve?

Nem ez látszik. Németországban nem lehet várni nagy felfordulást, Schulz, vagy Merkel között dől el a verseny, a holland és most már a francia választás is elszállt Orbán Viktor szempontjából. Ezek után a Brexitre, vagy Donald Trumpra hivatkozni már visszatetsző. Magyarországon a külpolitika általában nem volt kampánytéma, így kérdéses, hogy meddig lehet időtálló. Lehet mondani, hogy az egész magyar történelem a nyugat-kelet közötti ingázásról szólt, de, hogy a választók mennyire gondolják komolyan ennek a nagy tétjét, az még kérdéses. A másik pedig, hogy Orbán mennyire tud ebből a helyzetből kijönni. Most nem úgy látszik, hogy annyira sikerülne ez neki. Az Európai Néppárt is szorongatja, tehát nem mondhatja azt a jól bevált panelját, hogy Magyarországot akarjuk megvédeni, és ez Magyarország ellen szól. Ez a Fidesz és Orbán Viktor ellen szól.

A kormányfő nem ilyen évre számított a választások előtt?

Szokatlan, hogy most ez történik. A netadós tüntetést meglehetett magyarázni azzal, hogy választás után voltunk közvetlenül. Nézzük meg mi történt Trump megválasztása után: teljesen kétségbeesett és felháborodott demokrata szavazók vonultak az utcára. A Tanítanék mozgalom tüntetéssorozatát is le lehetett tudni annyival, hogy kormányzás közben előfordulnak a szakpolitikában vitás kérdések. A mostani hullám viszont nehezen magyarázható, hiszen a választások előtt általában már a pártoké a főszerep.

Jöhet a rezsicsökkentés 2?

Nem tudom elképzelni, hogy mi lehet az a kommunikációs csodafegyver, amit most használni tudna a Fidesz. A román választások után azt szűrhette le Orbán, hogy az az oldal nyert, amelyik elkezdett sorosozni. Azt gondolta, hogy ezzel ő is megpróbálkozhat. Viszont, ha folyamatosan azzal jön, hogy Soros, és civilek, akkor az ellenzék azt mondhatja: ha itt is olyan rendszer lesz, mint Erdogané és Putyiné, akkor 2018 után bezárhatjuk az országot.

És bezárhatjuk?

A tüntetések mostani intenzitása azt mutatja, hogy az ellenzéki választók megértették: szükség van már most utcára vonulni, nem pedig a választások után, mint a netadós tüntetésnél. Mindez csökkentheti a kormány támogatottságát, ahogy a napokban megjelent kutatás is bizonyítja. Mindenki arról beszél, hogy a jövő évi választásnak vége, és már 2022-re kell rámozdulni. Pedig egyáltalán nincs itt predesztinálva minden 2018-ra.

Névjegy

Mikecz Dániel 1981-ben született. Politológus, mozgalomkutató, a Republikon Intézet munkatársa. Tanulmányait Budapesten és Berlinben folytatta, majd Robert Bosch-ösztöndíjasként Essenben aktív állampolgári neveléssel foglalkozott. Az MTA Politikatudományi Intézetének kutatója, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának óraadója. Elsődleges kutatási területe a politikai tiltakozás, valamint a társadalmi mozgalmak és állampolgári részvétel.