elnök;MTA;újraválasztás;Lovász László;

2017-05-09 17:16:00

Újraválasztották Lovász Lászlót az akadémia elnökének

Újraválasztották Lovász Lászlót a Magyar Tudományos Akadémia elnökének a szervezet 188. közgyűlésén - hangzott el a tisztújítást követő sajtótájékoztatón, kedden Budapesten. Az MTA főtitkára és főtitkárhelyettese ismét a megbízatást már az elmúlt három évben is betöltő Török Ádám és Barnabás Beáta lett. A keddi zárt ülésen élettudományi alelnöknek Freund Tamást, társadalomtudományi alelnöknek Vékás Lajost, természettudományi alelnöknek pedig a leköszönő Szász Domokos helyett Bokor Józsefet választotta az akadémia legfőbb döntéshozó testülete.

Az akadémia olyan szervezet, amelynek politikai megosztottságtól függetlenül elsődleges célja a tudomány szolgálata - fogalmazott Lovász László, aki szerint az első elnöki ciklusa legfőbb tanulsága, hogy az MTA munkája rendkívül szerteágazó, kiterjed a nemzetközi kapcsolatokra, a tudomány népszerűsítésére és a magyar társadalom általános kérdéseire is. Lovász László kiemelte: a tavalyi közgyűlésen az akadémikusválasztáskor egyetlen új női kutató sem került az akadémiára. A testület ekkor úgy döntött, hogy elnöki bizottságot hoz létre ennek okainak vizsgálatára.

Az idei közgyűlés a Nők a Kutatói Életpályán elnevezésű bizottság javaslata nyomán elfogadott egy alapszabály-módosítást arról, hogy azok a tudományos osztályok, amelyek a levelező tagságra jelöléskor a rangsor első vagy második helyére női jelöltet állítottak, a maradékhelyek elosztásakor nagyobb eséllyel kapjanak majd levelező tagsági helyeket - hangsúlyozta Lovász László. Hozzátette: a módosítás nagyobb teret ad az elnökségének, hogy az akadémia érdekei szerint döntsön arról, kik kerüljenek a tudós társaságba a tudományos osztályok által megszavazott jelöltek közül.

Kitért arra is: a közgyűlés a felsőoktatási törvény Magyarországon működő külföldi egyetemeket érintő módosításával kapcsolatban azt javasolja a kormánynak, hogy fogadja el az MTA elnökének korábban egy nyilatkozatban tett közvetítési ajánlatát és tegye lehetővé a Central European University (CEU) további zavartalan működését Budapesten.

"A CEU tudományos teljesítménye kiemelkedő, nagyon szerencsétlennek tartanánk, ha külföldre költözne" - fogalmazott az MTA elnöke, aki újságírói kérdésre elmondta azt is, hogy az ajánlatra érkezett válasz kormányzati oldalról, ám további részleteket erről nem akart elárulni.